Xmas

Minden kedves Olvasómnak, ismerősömnek, barátomnak és természetesen a családomnak innen is nagyon boldog karácsonyt kívánok! :)

Végre szépen ünnepélyes a blog is, remélem tetszik nektek is. Hamarosan rászánom magam az írásra is, hisz sok minden történt közel két hónap alatt. :) 

Most megyek, mindjárt ajándékozás, a karácsonyi ebéd itthon már befejeződött, még most is teli vagyok, pedig sokat nem is ettem és egy csomó süti még rám vár. ^^ 

Sok puszit küldök mindenkinek, és áldott békés karácsonyt!

Ég veled, Dai!

"Hiányod érezzük,

 Emléked őrizzük..."

 Ma volt Dai temetése. Abban a temetőben, ahol több mint 3 éve a tanáromat is eltemettük. Azóta nem is voltam temetésen. Igaz akkor mi, mint diákok nem is voltunk a kápolnában, csak előtte vártuk végig,míg átsétálunk a temetőbe...

Ma is szörnyű, esős nap volt, mint akkor. Eddig egyik temetésen se volt jó idő, amin részt vettem, de ez már csak ilyen. 

Az egész család ment fel, mégiscsak ismertük Dait nagyon régóta. Anyukám már az első percben elsírta magát. Szerintem még igazán őt sem láttam sírni, max nagymamám temetésén, de arra kevésbé emlékszem, mégiscsak 9 éves voltam, és végigbőgtem az egész temetést. Most tartottam magam. Öcsi miatt is akartam, másrészt nem akarom, hogy bárki sírni lásson. Elég, hogy páran tudják, mikor vagyok annyira ki, hogy csak sírni legyek képes. De igazából nem is lényeges ez. A szertartás szép volt, még az imákra is emlékeztem elég jól... pedig templomba sem járok már jó ideje. Bár régi kőépület és igen hideg volt, azt nem élveztem. De kibírtam, végigálltam, túl voltam rajta. Alig volt egy óra, de szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor leoltódott a villany, még egy pillanatra azt hittem Dai volt az, jelzésképpen, hogy velünk van. Lehet ezért sokan hülyének néznek, de én hiszem, hogy tényleg velünk volt, elbúcsúzott ő is tőlünk így utoljára. A legrosszabb talán akkor volt, mikor vittük a virágot Dai sírjára, és részvétet nyilvánítottunk a családjának. Két puszi, ölélés és az a fájdalom, veszteség, ami átjárt közben. Az a mérhetetlen tartás, amit az édesapja mutatott felénk, az valami hihetetlen. Látszott rajta mennyire összetört és mégsem engedhette el magát, nővérét megöleltem, mert csak ennyit tudtam adni, mégis már ennyivel átéreztem mennyire elveszett. Édesanyja is annyira szomorú volt, 2 hét alatt mindegyiken nagy nyomás volt. És ott majdnem én is elsírtam magam, Miuw-n is láttam, hogy nem bírja, Dai exbarátnője is kb összeomlott... Nehéz volt. A templomban állva valahogy több gondolat zajlott a fejemben, mostanra már kissé egyszerűbb lett. Már nem tudok mit írni. Üresség, és hiány. Ennyit érzek. Tudom, hogy soha többé nem láthatnom, nem beszélhetek vele, nem látom azt az idióta mosolyát. Sajnálom, nagyon hiányzik, de mostantól csak a szívemben él tovább, és még jó sokunkéban. 

Most innen is búcsúzom tőle újra. Ég veled, Dai. Nyugodj békében ott fent! Szeretlek, és hiányzol! :(

R.I.P.

"Akárhányszor meghal egy ember, az univerzum egy része elpusztul. Mindaz, amit ez az ember érzett, átélt, megcsodált, eltűnik vele együtt, valahogy úgy, mint a könnyek az esőben." /Paulo Coelho/

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tudok írni erről, de most úgy érzem muszáj nekiállnom.
Igazából még fel sem fogtam teljesen az egészet, mintha csak egy rossz vicc lenne, de sajnos nem az. Anyunak köszönhetően több infót szereztem, mint amit tud a civil lakosság, vagy lehet még a szülők is. Azt, hogy tudok a rendőri aktáról és a balesetről, nem fogja visszahozni, nem segít semmit, mégis úgy érzem, hogy tudni akartam róla és tudtam is. Igazából még a rendőri fotókat is megnéztem volna, tudom mennyire borzalmas, de lehet felfognám. Mert nagyon nem vagyok kész még erre.,,

Nyugodj békén, Daisuke. Örökké emlékezni fogok rád! :(

Igazából így visszagondolva, 3 hete beszéltem vele, úgy volt beugrik hozzánk halloween partyra, de végül nem jött. Azóta nem beszéltem vele. Estuo által megismert bpk-s lánnyal beszélgettünk múlt hétvégén róla, mikor épp koliban ültünk fent. Akkor mondta, hogy munkatársak lettek az egyik helyi discoban. Tök örültem, hogy ismeri, meg jó fejnek tartja. Csak általában, ha valaki szóba kerül vagy meglátom a nevét valahol, akkor utána találkozom az illetővel, nem a halálhírét tudom meg. Igából a sok hülyesége és állandó poénja mellett néha ő is volt seggfej, de így imádtam. Öcsémnek a legjobb barátja volt szinte az óvoda óta és annak már vagy 15 éve. Szóval kb. én is azóta ismerem, és most tényleg annyira nehéz felfogni, hogy többé már nem látom. Még 3 nap és betöltötte volna a 20-at. És igazából nem úgy ismertem, hogy piálva motorra ült volna, vagy száguldozott és erre egyszer tette meg (állítólag) és megtörtént a baj. Tesóm nagyon ki volt ma, ami nem csoda. A legrégebbi barátját veszítette most el... Sokkot kaptam, mikor tesójától megtudtam. Azt hittem, csak egy vicc, és most is szívat, mert kitelt volna tőle, de nem. Ez most nem vicc, véresen komoly... 

Az egyik helyi portál cikke szerint: "Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2014. november 23.-án 04 óra 15 perc körül Todoyoshi belterületén.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy helyi férfi segédmotor-kerékpárjával közlekedett [...]. A motoros az egyenes útszakasz végén ezidáig ismeretlen okból a menetirány szerinti jobb oldali kiemelt szegélynek hajtott, majd elvesztette uralmát járműve felett. A „kétkerekű” az erősen balra ívelő útkanyarulatban kisodródott, oldalára dőlt és egy beton kandelábernek csapódott.

A balesetben a járművet vezető, 19 éves todoyoshi-i lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette."

Tudom a teljes baleseti forgatókönyvet, a rendőrség gyorshajtásnak mondta, de nem hiszem, hogy gyorsan ment volna, pláne egyedül volt az úton és mindig figyelt. Nem tudom elképzelni róla, hogy gyorshajtás volt... Toxikológiai eredmény még nincs, bár nem tudom, hogy munkában ivott-e. Eddig sosem tette, és erre egy ember van, aki tudná, de rá meg nem bírok írni, mert már mikor elmondtam neki a szörnyű hírt, kiakadt teljesen. Nekem már erőm sincsen sírni, még igazából sokkolok. Ma hazafelé arra fordultam, ahol a baleset volt. Összeszorult a szívem a betonoszlop mellett állva, és néztem, ahogy körülötte ott a sok mécses, sárga rózsák, fekete szalag, és persze a helyszíni rajzok. 2 percig minimum álltam ott és néztem az égő gyertyákat és az elhaladó forgalmat. Pár mécsest is újragyújtottam. Legalább ennyivel tartoztam neki. Az oszlopon pedig kint a tablóképe, és a neve, meg persze az évszám. 1994-2014. 4 nappal a születésnapja előtt. Pedig csak megcsúszott és telibe a betonoszlopnak. Még a bukósisak is lerepült a fejéről, pláne az ütközésnek köszönhetően, az arca is félig felismerhetetlenné vált... Remélem nem szenvedett sokat, bár nem tudom milyen lehet. De nem akarom tudni, elég fájdalmas így is. Öcsi is volt kint egyik csoporttársával ma. Még egy idős hölgy is megkérdezte tőlük mi történt, meg hogy ismerték-e a fiút. Hát szar lehetett kimondani, hogy 15 éve már. A néni el is sírta magát... Miuw is ma pont arra vezetett autóval, este vele is beszéltem róla. Dai osztálytársai is kimentek ma. Szülei fel sem fogták, mikor a rendőrség hajnalban felhívta őket. Nem csodálom, a legrosszabb mikor egy szülő elveszíti a gyermekét. Szörnyű az egész. Érzem az ürességet belül. Sírás nem megy, bár lehet jobb is. Öcsi miatt is próbálok kitartani, mert félek, hogy ő akar majd vigasztalni, mikor az ő legjobb barátja volt, és ő jobban rászorulna. Látom rajta, hogy összeomlott, de nem mutatja. Elfoglalja magát, és próbálja egyedül feldolgozni. Beszélni sem akar róla, inkább tényeket közöl és hideg, érzelemmentes. Kívülről. Belül ő is összetört. Én sem akarok gyengének látszani, tartom magam, bármennyire is fáj. Még sokkolok és próbálom felfogni. Pedig tök jól összeszedtem magam, jól voltam lelkileg is, sokat mosolyogtam és vidám voltam. Most valahogy nehéz, és nem akarok gyászolni, mert akkor megint rosszabb lesz bent a helyzet és zh szezonban nagyon szar. Pláne minden régi ismerős betalált, sőt tanárom is, kérdeznek, beszélnek, és nem bírom idegileg, és lelkileg. Nem fogom fel, hogy pont ő és ennyire fiatalon. Nem tudom, hogy mikor lesz ez könnyebb, vagy hogy az elején hogy lehet ép ésszel felfogni. 15 éves barátságnak itt lett vége. Felfoghatatlan és borzalmas. Annyira fáj, belül. Itthon vagyok és sokkolok. Megpróbálom magam elfoglalni valahogy, hátha sikerül. Remélem menni fog. És most kezd eltörni a mécses, de próbálok nem sírógörcsöt kapni, de már gyűlnek a könnyeim, és nem akarom útjukra engedni őket... Dai már egy jobb helyen van és fentről remélem figyel és vigyázz ránk. Hiányzol nagyon, és ha az utolsó találkozáskor tudom, hogy az lesz az utolsó, biztos elbúcsúztam volna tőled. Így már csak a temetéseden tudok majd, de sajnos végleg. Nem hozhatlak vissza, de örökké emlékezni fogok rád, és a szívemben tovább élsz. Nyugodj békében, Dai! 

Isten veled, Dai! 

Mikor minden összejön

Sziasztok!

Hát nem mostanában jelentkeztem utoljára. De most van mit kiadnom magamból és erre a legjobb hely a blogom. Már lassan úgy is ott tartok, hogy nem érdekel ki olvassa, mert nem számít...

Ma a horoszkópom azt írta, adjak ki magamból mindent úgy, hogy leírom. Hát a papír-ceruza kombó már egy ideje nem épp jön be, így nálam marad az online írásos megkönnyebbülés. Már ha a bejegyzés végére megkönnyebbülök... 

Szombaton a laptopom ismét beadta a kulcsot, így közel 1 év után, ismét szép kis számla van belőle. A csatlakozó ismét szar, az akkumulátor tönkrement, bár most a töltő megúszta épen, tavaly ugye az sem. Szóval most küldik fel szervizbe, és megcsinálják ott. De azért lassan nekiállnék tanulni is, de hát gép nélkül kissé nehéz lesz. Most öcsi gépét kaptam kölcsön, amíg órán van, szóval legalább az olyan dolgaimat el tudom intézni rajta. Facebook meg elérhető Narutól kölcsönkapott tableten, szóval legalább nem unatkozom.

Nem épp az elmászkálás híve vagyok, így suli után itthon vagyok mindig. 1-2x jártam fel Etsuohoz kollégiumba, de oda sem megyek fel többet. Ennek igen egyszerű oka van. Rájöttem, hogy semmi keresnivalóm abba a haveri körben, ahol most vagyok. Egyedül kb Naru az, akinek valamennyire fontos is vagyok. Azt hittem, hogy nem csak érdekbarátaim vannak most, hanem igaziak. Ismét tévedtem. Ma már csak két ember van a barát listán, és igazából nem is bánom. Kicsit szar, hogy régen tucatnyi ember körbevett, mindenki szívesen lógott velem, hülyéskedtünk, buliztunk, ma már egyik sincs itt. Középiskolában szinte mindig volt valaki, aki mellettem volt, akivel bármikor tudtam találkozni, mert szívesen tette. Ma már mindegyik messze van tőlem, és szerintem már eszükbe sem jutok. Aki meg itt van az egyetemen és a barátaimnak mondtam, azok sem azok. Engem utálnak, a társaságomat csak azért viselik el, mert nem akarnak szarul járni, meg szerintem kicsit félnek Narutól. Igazából lehetek bármennyire is egyedül, szarul, elveszett, egyik sem akarna rajtam segíteni, mert mindenki csak magával törődik. De ha anyag kéne, vagy másnak/nekik valami, akkor persze rögtön én vagyok ott. Erre fázik rá most mindenki. Lehet zh lesz szerdán, de hogy tőlem egyik sem kap anyagot, az fix. Ha én be tudtam járni órára, ők miért nem? Mert kb lusta fasz az összes, és direkt akkor dolgozik, mikor órája van. Ő hülyeségük szerintem, mert ha nappalin tanulsz az lenne az első, hogy órára jársz. De ez megint csak az én elvem. Tényleg beváltom, amit kigondoltam 2 éve nyáron. Tanulni jöttem ide, és nem barátkozni és pasizni. Bár amúgy sem álltam magaslatán az utóbbiakat tekintve, így lehet nem rossz döntés, ha tényleg tanulni akarok. 

Nem tudom, de lassan úgy vagyok vele, hogy a bandának lassan vége. Kompromisszumra szinte mind képtelenek, a barátság fogalmát egyik sem ismeri. Szóval a banda az érdekkapcsolatokon működik csak. Aki eddig irigyelte volna, az rájöhet, hogy nincs értelme. A barátok nem úgy viselkednek egymással, hogy nem keresik a másik társaságát, az egész csak egyoldalúság és kihasználás. Bár a mai világban már meg sem lepődök ezen. Ami igazán fontos lenne, arra mindenki magasról szarik. Mindenki a könnyebb utat választja, csal, hazudik, megaláz, kihasznál és még hosszú a lista... Örültem volna, ha tényleg találok végre olyan embereket, akik nem fognak magamra hagyni, akiknek fontos vagyok. Csalódtam azokban az emberekben, akiket a barátaimnak hittem, mert rájöttem, hogy nem azok. Ha egyszer is olvasnák ezt, tudom, nem jelentene nekik semmit, csak remélni tudom, hogy egyszer rájönnek, hogy én mit éreztem, mikor megírtam, és hogy legalább egy kicsit eszükbe jutok, és talán egy kicsit hiányozni fogok nekik, mert egyszer én szinte mindent feladtam értük... Nekem fontosak voltak, nekik pedig semmit nem jelentettem.
Elgondolkodtam azon is, hogy egy éve miért volt könnyebb Zenshiékkel, elfogadtak ekkora idiótának, szívesen láttak és hívtak mindenfelé, én pedig eldobtam őket, pedig lehet boldogabb lehettem volna. Tény, hogy ez a nyaram szinte a legjobb volt ('12-es mellett), de lehet nem érezném magam ennyire rosszul, ha nem történt volna meg... Ma már persze könnyű ezt mondani... 

Igazából sajnálom, hogy nem olyan ember vagyok, akit tudnának szeretni és elfogadni olyannak, amilyen. A depresszió sem jött volna ki, ha nem így viselkednének velem, ahogy. Azt akarják, hogy a régi legyek. De ha képtelenek segíteni, hogy várják el, hogy olyan legyek? Meg folyton csak megaláznak és semmibe vesznek vagy épp leszarnak?Én is szeretnék a régi lenni, mégis könnyebb hátat fordítani, mint segíteni és így viselkedni. Egyedül pedig már nem megy. Szeretnék újra olyan vidám, pörgős lány lenni, aki régen voltam. De egyedül, bezárkózva nem megy. És akikkel régen elmehettem, eltűntek. Mert őket már nem érdekli, hogy vagyok, élek-e még. Pont ezért mondom, hogy már a bandának sincs értelme. Mert megvan, hogy ki mit csinál. Etsuonak ott van Tadase, ők elvannak ketten, folyamatosan éjszakázva és piálva, és csak a kolival meg a hülye libákkal törődve. Gen az úgy is otthon kockul, neki a néha elmászkálás elég, akkor is jó, ha van egy ivócimbora, amire bárki jó. Norinak sok barátja van a bandás csapaton kívül, így ő elég sokszor jár el másokkal is...
Ha Tomoko néni esetleg olvasná, neki csak annyit üzenek innen, hogy sajnálom. Kitartottam, de nem fogok hazudni. A fiával egyáltalán nincs semmilyen baráti kapcsolatom, sosem volt, és nem is lesz., de nem rajtam múlott a magam meglátása szerint. És szerintem el sem kellett volna jutnunk olyan szintre  a fiaddal, amilyen jól elvoltunk, mikor lent voltunk nálatok. Olyan átveréses volt, mikor a fia csak elvisel, és igazából csak púp vagyok a hátán, és nem is érdekli mi van velem. De az állítólagos legjobb barátját, Narukit is úgy szarja le, mint a húzat. Remélem boldog, amit művel, mert mi már elég energiánkat beleöltük, hogy egy barátságnak látszó valamit fent tartsunk. Én belefáradtam. Nem fogok olyanért küzdeni, akinek fontosabbak olyanok, akik érte fele annyit nem teszik meg, amit én ennyi fájdalom és megalázás után tettem érte. De ez szinte a többiekre is vonatkozik. Miért nem tudnak soha semmit őszintén a szemembe mondani? Miért képtelenek 2 év után sem elfogadni? Miért van az, hogy igazából sosem hívnak el sehová, de ha mi bulit szervezünk, nekünk kötelességünk őket? A facebook-s esemény meghívás nem az, mert ott random hívsz meg embereket...
Csak nem értem, miért kell nekik ez az álca is, amikor már az összes azt hord, és valójában egyik sem képes megmutatni milyen is? Aki sokat hordja az álarcát, az könnyen olyanná válik. Én eddig sehol nem találtam meg önmagamat, egyik álarcom mögött sem. Néha örülnék neki, ha tényleg a másik szemébe tudnám mondani minden dolgot vele kapcsolatban. Csak annyira félek, hogy még annál is rosszabb lesz, mint ami van...

De szerintem befejezem. Tudom, hogy akiknek kéne nem fogják elolvasni, vagy ha mégis, nem fog nekik semmit jelenteni. Én nem az az ember vagyok, aki számítana nekik és a legegyszerűbb lenne, ha a szemembe mondanák, hogy tűnjek el és felejtsenek el. Meg valahogy az érzéseket kellene kiölni belőlem újra. Nem épp a számomra hiányolt cikk az érzelem. Na tényleg vége. Amikor tudok jelentkezem, bár a laptopom még szerintem jó sokáig nem lesz nálam. Legyetek jók! Caty

"Néha tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak, mint ők nekünk. Csak ígérgetik: a “majd jövök”, meg “majd találkozunk”, meg “elmegyünk ide-oda”, meg “majd kereslek”,vagy egyáltalán “számítasz valamit”. Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az életében, az helyet csinál benne. Nem kellene megküzdenem a helyért. Ha olykor megbánt, nem indokot, kifogást keres a tettére, hanem bocsánatot."

*676

"Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."

"Van hogy egyes dolgok után az ember az idegeskedés helyet már csak nevetni tud."

Csak úgy...

"Tudom fogalmad nincs róla, hogy miken megyek át,Te csak a fényt látod, de leszarod, hogy mi az, ami bánt. Én meg hülye fejjel nézem, ahogy elemészt a reggel..."

Megint itt vagyok. Zavartan, őrülten, idegbetegen. Kezdek tényleg ott tartani, hogy már nem érdekel semmi és senki. Már az se izgat, ki olvassa a blogot, és hányan tudnak róla az egyetemről. Már néha azon gondolkodom, jó ötlet volt-e idejönni... Vagy úgy bármi is úgy az életemből? Depresszió? Gondolom igen, nem tudom. Idegeskedem, aggódom és nem találom a helyem. Lelki erőm semmihez sincs, és még mindig azon az állásponton vagyok, hogy jobb a fizikai fájdalom, mint a lelki... Miyoshi mondta este, hogy a fura szövegeim beillenek egy segélykiáltásnak is. Így is lehet, de nincs ki segítsen. Miben tudnának? Megvigasztalni, mellettem lenni képtelenek. Magányos vagyok, és semminek nem látom értelmét. Le sem tudom kötni magam, mert bármi van, egyedül érzem magam. Nekiálltam negyedszerre (vagy ötödszörre?) a Death = Love c. történetnek, annak legalább jó a vége. Mindig valahogy rám jön ősszel, hogy olvasni akarom. Igaz, közben az 5 perc is és magamban teszek kárt. Egyre durvábban merem megtenni, bár nem csodálkozom, amennyire ki vagyok. Csak szar lesikálni az alvadt vért. Egyre rosszabbul is alszom, egyre több a rémálom...

Megőrülök a szobámban lenni egész nap egyedül, mert csak gondolkodom. Saját magamtól ki tudna megóvni? Senki... De hogy kicsit jobban legyek abban más is tudna, nem? Legalábbis a barátok erre is valóak nem? Bár pont én beszélek, akinek nincs olyanja. Aki meg sem érdemelné a boldogságot, az megkapja küzdelmek nélkül. Én meg végigszenvedtem már minden, én meg csak még rosszabbakat kapok? Ez hol igazságos? Mondjuk az élet nem az. Mintha az elmúlt évek alatt nem jöttem volna rá. Komolyan gondolkozom mi a fenéért vagyok még itt. Szar egyedül lenni. Régen sosem hagyott senki magamra, most meg már senkit sem érdeklem. Az emberek utálnak, tiszta érdektelen vagyok. Tudom, vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben élők. De nekem ez az állapot is már rémes. Sosem voltam egyedül, mert mindenkinek én voltam a kicsi, akire figyelni és vigyázni kell. Ma már senki sem néz így rám, mindenkinek ma már csak gond vagyok. A fanclubomat is egyszerűen csak kihasználom. Mert még ha a nagy része ágyba is akar vinni, legalább foglalkozik velem. Már ezzel a furcsa rajongásokkal is legalább kicsit mellettem vannak. Ha kicsit rosszabbul vagyok, rögtön meghallgatnak. Én is meghallgatom az ügyes-bajos dolgaikat. Felszínes az egész, de még így is próbálnak tenni értem valamit. Meg mivel nem ismernek, nem utálnak. Ezért sincs értelme mély kapcsolatokat kötni, mert ha már egy tulajdonságod nem tetszik az illetőnek úgy is el fog ítélni, vagy megutálni, mert már azzal nem vagy elég jó neki. Tudom hogy a viselkedésem idegesíti az embereket, de régen sosem volt ez baj. Emlékszem még Shun két évvel ezelőtti jellemzésére. Teljesen más volt minden akkor, még ő is a barátom volt, és mindig mellettem volt, és sosem hagyta, hogy hülyeséget csináljak. Ma már ő sincs mellettem, és nem is szedi le a fejem, ha valami ostobaságra készülök. Hiányzik. Ahogy sok mindenki a múltamból. Még Meg is, még ha néha egy gyerekes viselkedésű kamasz és heti szintű veszekedéseink voltak, akkor is. Dai-ékkal töltött hétvégék is mennyire jók voltak. Tartották bennem a lelket, ma már ugye ők sincsenek annyira. De tegnap kaptam egy aranyos véleményt magamról. Lehet, hogy aki írta, az is csak érdekből van mellettem, de azért azt nem hiszem, hogy amit leírt, az csak bevágodásra volt. Na ez lenne az: "mert tudsz főzni, sütni, és az egyéb házi munkákat is eltudod végezni. ami a szíved van az a szádon is, és ezért sokszor eléggé szókimondó tudsz lenni, de ugyan akkor mégis lenyelsz mindent azért, hogy másokat ne sérts meg és inkább magadat ostorozod és eléggé türelmes vagy a hülyékhez és gyorsan beszélsz, ha zavarba vagy és szeretsz csapkolódni, amivel egy fajta módon a szereteted fejezed ki, még ha mégis picit morcos arcot vágsz hozzá. ja és az kihagytam, hogy a világon csak te vagy magadból az egyetlen példány, szóval mázlista az, akinek megadatsz ^^" Szóval szerintem aranyos dolog volt tőle, hogy mikor már túl vagyok egy veszekedős estén, akkor próbál felvidítani. Annyira jó lenne, ha sikerülne kiölnöm magamból az érzéseket. Egyszerűbb lenne, és nem lenne ennyi fájdalom...

*674

"Mondanám, hogy bárcsak meg sem történt volna, de hazudnék, mert imádtam minden percét..."

Nosztalgia meg miegymás

Halihó!

Hát megint kedvem van a blogoláshoz, és így állandóan járnak az ujjam a billentyűzet felett, csak el ne kopjanak a végére. :)

Tudom megint érdekes egy címmel jöttem, és így mintha sok kérdés vetődne fel... Ami azért valamennyire igaz is. Igazság szerint kicsit bennem van a 2012-es év ismétlődése. Cseppet már unom, hogy az elmúlt 4 évből valami mindig megismétlődik, maximum kicsit más tálalásban. Na igen, csak visszaköszön, hogy sosem tanulok egyetlen hibámból sem. 

A nosztalgia konkrétan csütörtök délután kezdődött el... Estuoéknál voltam fent délután, és egyik csoporttársunkkal futottunk lett össze az épület előtt. Igazából már én is indulófélben voltam, mert tanulnom is kellett és sok kedvem nem volt Tadase társaságában is a kelleténél több időt tölteni... Így is sok időt töltök fent mostanában náluk. Szóval lent lent voltunk, mikor összetalálkoztunk a sráccal. Ő órára ment, aztán végül csatlakoztam hozzá, hogy akkor addig is van egy kis társaságunk, amíg egyfelé megyünk. Aztán kérdezte hazafelé megyek-e mondtam, hogy igen. Aztán így akkor hirtelen bevillant nekem is, hogy már egyszer kísért haza. Kissé poénos, hogy 2 évvel és 1 héttel ezelőtt történt az ominózus este. 2012.október 5.-én, péntek este az egyik egyetemi klub (a mélygarázsos, tekepályás) rendezett egy Youtube partit. Na hát lehetetlen volt kihagyni, és akkor még Shizuval és nagyon jóban voltunk, és így aznap este egy hatalmas bulit csaptunk odalent. Persze csak azért is kikerestem a Fb eseményeim közül, és ott linkelve voltak a képek. Egy ponton annyira jó volt végignézni őket, és így belegondolva mennyi minden történt azóta. Belegondolva hiányzik az az időszak, és most mintha kicsit minden olyan lenne most is. Nem tudom, mintha minden kicsit azt az időszakot idézné... A helyzetek, a kapcsolataim és kicsit én magam is. Bár tény, hogy a depressziósabb énem van előtérben, ami igazán akkoriban alakult ki, mégis nagyon sok pillanatban olyan, mintha azokat az időket élném át újra más formában. Nem hiszem, hogy ezzel más is így van/lenne, de valami akkor is van, ami ismétlődik. Valahogy úgy vagyok vele, hogy az Etsuoval normalizálódott kapcsolatom ugyan úgy zátonyra fog futni 1 hónap múlva, mint anno. Tehetnék ellene, de mivel akkor sem tettem semmit, most sem fogok. Meg igazán most már nincs is meg az a plusz, ami miatt tehetnék. Akkor elvakított szerelmes módjára nem vettem észre a hibákat, most józan fejjel igen. De rájöttem, olyan emberért nem kell küzdeni, - se a barátságáért, sem a szerelméért, sem másért - aki nem teszi meg visszafelé ugyanezt. Ez a két év mindenféle tekintetben megváltoztatott. Kicsit már tényleg úgy érzem, felnőttem. Persze az igazi kislány énem még bennem van, mert érzem. Mindig is bennem lesz az örök vidám-optimista lány, akit néha nagyon szívesen felszínre hoznék a nehezebb időkben (is). Kár, hogy akkor olyan, mintha nem is létezne... Részben pont emiatt vagy ezek hatására volt a pénteki bejegyzés is. Azóta nem tudom mi van velem, de állandóan eszem, pihennék csak meg előtte ezerrel pörgök, mint szombat este is. Anyuék megmutatták a képeket meg videókat, legalábbis Miuw anyujáék, a sajátunkra még nem igazán volt idő. x) De annyira jók voltak. Ja és ezentúl Miuw nevelőapját Jerrynek fogom hívni. :D Mert az okosak a szállodában úgy mutatkoztak be, hogy Tom és Jerry. x) Apukám Tom, így az ő nevét könnyebben kiejtik, de Miuw nevelőapjáét már nehezebben, így lett ez a beceneve. Billy és Alex a Blue Bay Beach Hotel szórakoztatómesterei meg minden nap csinálták a jobbnál jobb programokat a medence partján. Élvezték is az ősök. Két számot mutatok onnan: 1. (Yaara Yaara), 2. (Soco Bate Vira) Eszméletlen jók, nem? :D Mi már szinte tudjuk is a koreográfiákat. :D Meg persze imádjuk, komolyan következő buli alkalmával már ezerrel fogunk ezekre táncolni, meg szerintem nyaraláson is. x) De amúgy ilyen flashmobokat ebből simán össze lehetne hozni. :D Szóval aktív-passzív pihenés a hétvégére, hogy ezekre táncolok és napozok. :D Tökre felpörögtem tőle megint. És akkor itthon kb megszólal, és anyu meg apu is táncolni akar. Irigylem őket, mert nagyszerű hetük volt ott, és szép barna bőrrel jöttek haza. Jövőre délebbre akarok menni nyaralni, valami szép, különleges helyre. :) Csak arra még az ősöket is rá kell venni, és persze jövőbeli melóhelyen szabi is kelleni fog... Csak ne szívjam meg... :S De most nem akarok negatív dolgokkal foglalkozni, most pörgés és pihenés. Hamarosan megint jövök, addig is puszi, sziasztok! :) 

*672

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm... néha csak úgy jó lenne egy ölelés.

*671

Ha már a rádióban ment és még aktuális is...

bALEK hét

Helló!

Na hát mesélek kicsikét az egyetemi gólyahétről. 1 hét, jönnek a suliba az új elsőseink, és idén az én évfolyamom a főnök. Én annyira nem folyok bele, meg elég hagyományőrző egyetem vagyunk, szóval a gólyácskáink is ebben a szellemben töltik el a hetet, na meg egy kis nevelésben. De kezdjük el.

Az egész vasárnap délután kezdődött. Mi első körben Etsuoékkal találkoztunk, hiszen ő akkor kezdett visszaköltözni a kollégiumba, szülei pedig elkísérték. Így a délután egy részét velük töltöttük. Mikor ők hazamentek, mi felnéztünk az egyetemre mit ügyeskednek a többiek. Volt orvosi szoba, na ott ketchup, majonéz, mustár, wc-papír, tampon, liszt és még ki tudja mi szerepelt a felhasználandó eszközök között. Na igen, kaja is volt, bár a keksz és a csípős szósz meg ki tudja még milyen finomságok nem szerepeltek ott is... Aztán így egy fél-egy órát fent voltunk, majd az egyik kocsmába ültünk be meccset lesni. A foci után pedig még visszamentünk. Zenshit elég nehéz volt látnom, és én jobban félek tőle meg a helyzettől, mint ő. Tudom, nem épp vagyok normális. Sört is eléggé elkezdtem inni ott, 2-3 óra alatt 1,5 üveg, ami nálam szép teljesítmény. Hülyéskedtünk, ismerkedtünk az elsősökkel, rég nem látott osztálytársamat fedeztem fel. Naru úgy 8 körül lelépett fejfájásra hivatkozva, engem Zenshi legjobb haverja rángatott el beszélgetni, szerintetek mennyire akadtam ki? Pláne addigra több, mint egy 1 sör már lement... Végül mindenki lelépett, hívhattam Etsuot, hogy most rögtön tolja vissza értem a képét... Sírás határán, idegesen nem épp vártam, hogy még vele is veszekednem kell. De aztán úgy 2 órát még a koli alaksorában lévő kocsmában töltöttem. Valami csaj is jött velünk, egész este Tadase-t oltottuk, meg egész jól elvoltunk ketten is. Nem épp az én stílusom a csaj, de rövid távon elviselhető. A fiúknak rosszabb volt, mert ők hallgattak ott minket... A végén már ölelés, 2 puszi neki is... Cuki egy este volt. 

Hétfőt otthon töltöttem, este találkoztunk megint a srácokkal. Ott is simán lement már egy korsó sör, szóval tanulok. Inni. x') Végül időben elindultunk Naruval, de legalább jól szórakoztunk addig is. Nem volt hosszú nap. 

Kedden délelőtt megbeszélés volt a suliban, így oda mentünk fel. Megmutattam az akkor még oklevéltervezetet sportnapra, meg az iskolai vetélkedőt beszéltük át, utána jöhettem is haza. Itthon csak gépezgettem, pihentem. 

Szerdán napközben folytattam a semmittevést, ha már megtehettem. Estére mentünk vissza kollégiumba, mert az elsősök főztek. Ott is megittam vagy 2 üveg sört, a flörtölés az első osztályúan ment, az "alanyom" mesélhetne róla eleget. Bár kicsit túl feltűnő voltam, de hát az áldozatommal imádok flörtölni, így akkor is kiélveztem a pia hatására, de nem épp láttam, hogy megbánta volna. Szóval tök jól elvoltam, öcsém volt osztálytársával is összefutottam, bár a szabályokat én mondjuk megszegtem, de sose baj. x') Végül úgy a szokott időben hazaindultam, Naru pedig hazakísért.
Csütörtökön már napközben is a bálra készülgettem, mert este balekbál volt, amit nagyon vártam már. Úgy fél 8 körül találkoztam Naruval, majd együtt indultunk fel az ifjúsági központ mögé, ahol Etsuot vártuk be. Közbe pár kutyás ismerősünk is pont arra jött, így kutyáztunk és beszélgettünk is még egy picit, majd innen átmentünk az egyetemre, ott is voltunk fél órát kb, majd mentünk vissza a bál helyszínére. Kikértük a sört, majd az egyik placchoz leülve koccintottunk, majd figyeltük a műsort. Aztán a többiek kimentek rágyújtani, én addig bent maradtam. Egyik közgazdász évfolyamtársam azt hitte elsős vagyok, de szerencsére kimagyaráztam magam. Aztán utána onnan egy elsős srác is betalált, bevitt táncolni. Na igen, a tömeg szélén leálltunk és beszélgettünk. Fél óra után már az agyamra ment, és nem bírtam lerázni. Persze, most is hízelgő meg önbizalom növelő, de ha egyszer nem az esetem, és pasit se igazán akarok magamnak, akkor mit álltassam. Szóval sokat beszélgettünk, elvitt táncolni is... a piát kevésbé bírja, de az egója és a magabiztossága a fellegekben. Még Zenshinél is rosszabb, pedig neki is van bőven mindkettőből, de ő szerethető ezzel a tulajdonsággal, legalábbis nekem. Szóval még a kedvenc számomat is vele táncoltam le... Aztán utána szomjúságra hivatkozva mentem az asztalunkhoz, bár jött utánam. Hát azért a többieket (Etsuo és Naru) kissé zavarta a srác, engem is, mikor szinte már hátulról hozzám bújt. Etsuo még bejátszotta azt is, hogy a "barátnője" vagyok, úgy fogalmazva, hogy firma barátnőjét ne kívánd vagy valami ilyesmi szöveggel. A firma pedig mondhatni egy titulus a hagyományőrzőknél. A srác még utána is nyomult volna, de utána meg cigiszünetre mentem inkább, cigi nélkül. Vagyis hát nem emlékszem, hogy rágyújtottam volna. Kint készítettünk pár képet, bár hát elég félreérthetőek lettek, különben már az Etsuoval való összebújós pózunkat nem jegyezték volna meg ennyire... Na mindegy. Aztán utána szépen visszamentünk, az elsős srác felszívódott szerencsére, egyik volt németes csoporttársunk is velünk mozgott az este, az üveges pálinka, ami nála volt, eléggé fogyótermék volt, bár nálam azért kicsit a sör is... A többieknél szokásos, de nálam? Aztán Etsuo is elvitt táncolni, elég sokat ittunk az biztos volt, különben a flörtölések, és a tánc közbeni csókok meg sem történtek volna... A fél sztriptízt inkább meg se említem, pláne, hogy a nyakkendőjét 1 hete kapta tőlem, mert hát az az én nyakamba landolt táncnál, és nem engedte visszaadni. (Persze másnap erre már nem emlékezett teljesen, így el kellett neki magyarázni, hogy nálam van...) Éjfél után már hármasban voltunk a táncparkett szélén, teli torokból énekeltünk, néha így egymás vállára borultunk meg minden. Durva volt, aztán végül 1 körül adtam fel, így Naru hazakísért.
Péntek reggel már csak az elsősök összeszedése, az összekészülés és a hazautazás volt hátra nekik, bár szinte utoljára még mindenki hazament a maradék cuccaikért. Én a napsütéses időre való tekintettel még kiterültem délután a teraszra és napoztam. Ki kellett élvezi az utolsó nyári napokat. :) Bár így jó 1,5 hónappal később, október közepe felé most is gyönyörű idő van. :) Ennek örömére, most is a teraszról írok. Sajnos sokáig már nem marad ez a gyönyörű idő, szóval kihasználom, amíg még tart. :) Hamarosan jelentkezem még, addig is sok puszi nektek, sziasztok! :)

669*

Kivételesen ilyen címmel most nem idézet kerül ki. Igazából annyi minden van a fejembe, ami már nem is tudom mióta ott van. Az, hogy idegbeteg vagyok, azon már nem lepődöm meg, mert tényleg. Csak valahogy nekem egyre kevésbé megy ez az élet nevű játék. Ismerem magam, szokatlanabb helyzet vagy túlzott megfelelési kényszernél rám tör a pánik és elkezdek aggódni, ideges lenni... 

Kezdjük azzal, hogy szüleim repülője lassan indul Görögországból haza, amiatt is annyira ki vagyok, mert mi van, ha történik velük valami, akkor mi lesz velünk tesómmal? Ez múlt péntek délelőtt rosszabb volt, mert mikor a lakás előtt elbúcsúztak tőlünk Miuw szüleivel, akkor elsírtam magam, annyira féltem. Jó, persze itthon szerencsére mindent el tudtam intézni, öcsi 3 nap is meleg vacsorát kapott, tényleg itthon minden rendben. Oké, hogy naponta én csináltam mindent, mert a drága igazából a mosogatógép kipakolásán kívül nem csinált semmit, mert még egy teát sem tud főzni... Szóval az ilyenekkel kissé felbaszta az agyam, hogy fél 11-kor még álljak neki annak is, mert reggelre kell tea... Szóval néha nagyon az agyamra ment. 

És persze emellett miért egymás után rakják be a teel és a dmat zh-t? Pont erre a hétre... Dmatnak oké, hogy már szeptember elején nekiálltam, de akkor még csak belenéztem, próbálkoztam 1-2 feladat megoldásával, de szombat óta elméletben, gyakorlatban minden feladattípusra néztem és gyakoroltam példát, az utolsó pillanatig magyaráztak anyagot, és még én is tudtam segíteni másnak... És mégis a zh megírása után úgy 1 órával úgy vagyok, hogy úgy sem lesz meg, mert a logikai szintem az valami kurva gyatra, emiatt nem látom át a feladatot. Oké, hogy értem mit kéne csinálni, de alig tudok hozzákezdeni...szóval 8-ból 1 feladatnál kapásból hozzá sem kezdtem, 1-nek nekiálltam, tudtam mit kéne csinálni, de nem értettem, hogy a példa alapján hogy fogom megoldani. 2 feladatnak nekiálltam, azokat a felénél feladtam, kb azért, ami az előtte is volt. De legalább ténylegesen megcsináltam a feladat felét, nem csak leírtam hozzá valamit. 4 feladatot viszont teljesen megcsináltam. Igaz, abból kettőt teljesen elszámoltam a többiek szerint (és előbb hiszek egy matekból 5-ös diáknak, mint magamnak)... Szóval 2 feladat talán jó, de hát a ketteshez nem elég. Ahogy a tanárt ismerem, úgy is utál, tehát ha még lenne is egy hibátlan feladatom, nem fog úgy részpontokat adni, hogy a 35% meglegyen. Tehát örülök a fejemnek, hogy nem ért semmi az 1 hetes tanulás és az, hogy úgy mentem suliba, hogy úgy érzem megy minden. Hát sajnos az élet kegyetlen és igazságtalan, és ezen az akadályon is elbuktam. A teel meg... hát arra tényleg nem tanultam sokat, mert a dmat fontosabb volt. 4 feladatból mindegyiknek nekiálltam, Hogy lesz-e jó fej, és megadja az 5 pontos, kettest, nem tudom. De abba még bízom, hogy talán ilyen minimális szinttel is elértem annyit. Nem akarok sok pót zh-t és gyakuv-t írni... pláne így is sok vizsgám lesz még -már ha eljutok az aláírásig. 

És innen jön a következő rész, hogy ilyenkor mire lenne leginkább szükségem? Hogy valaki mellettem legyen, megvigasztaljon, megöleljen. Nem voltam sosem az a túlzott ölelkezős típus, de néha 1-1 ölelés jót tesz. Ha párom van, akkor meg az illetőhöz mindig bújok, mert biztonságban érzem magam. De hát az se tart hosszú távon, mert ki bírna elviselni egy ilyen idegbeteg házisárkányt? Senki... Annyira jó lenne, ha most valaki itt lenne, és kisírhatnám magam, miközben hozzábújok, és ő csak hallgat és vigasztal... Álmodik a nyomor? x') Jó, most valamennyire ott van ő... Néha hetente/kéthetente találkozunk egy héten. Jó, beszélgetünk általános dolgokról is, de a kapcsolatunknak - mármint ha lehet így fogalmazni, nem ez a lényege. Párkapcsolatilag sosem leszünk együtt, ez tény, tudjuk is, meg is beszéltünk. Csak néha jobb lenne, hogy nem csak érdekből találkoznánk, hanem mert lelkileg is támogatnánk a másikat. De nálunk ez nem megy, pedig valamennyire barátok vagyunk. Szóval ez így valahogy nem fair. 

Meg találtam egy jó kis cikket is miközben a kezdőlapot böngésztem Facebookon. Ez lenne az: Cikk linkje Na igen, én még nem tudom itt tartok-e, bár van egy olyan érzésem, hogy már elég régóta igen... Szerintem azért tanulságos, aki így elolvasgatja. 

Na de szerintem a végére értem a bejegyzésnek. Mondhatni lenyugodtam és most éhes vagyok. Valahogy még számítok pár kirohanásra a hétvégén, bár zh eredményt még nem kapok szerencsére egy ideig... Hamarosan jelentkezem. Addig is puszilok mindenkit, és kitartást nektek is. 

Egy idézettel zárva:

"A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit a történtekből megtanulunk."

*668

"Aki nem értékeli a jelenléted, majd értékelni fogja a hiányodat, és azt sem veszi észre, ha eltűnsz..."

*667

“Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.”

Amikor rám jön az 5 perc...

*665

Jelentkezés

Halihó!

Csak gyors összefoglaló, mert írni nincs épp erőm meg kedvem, és az összeszedett és rendezett gondolatokkal még hadilábon állok.

Csütörtökön megírtam az első zh-mat, ami siekrült is, szóval örülök neki. Megvolt a sportnap is, 3.-ak lettünk, ami elég rémes, de már jobb, mint az előző féléves. Következő félévben talán jobbak leszünk, és összekapom magam tekében is... De én lettem a legjobb női játékos, szóval azért örülök neki. ^^ Zenshivel is minden rendben köztünk, puszival köszönünk, elvagyunk rendesen, aminek örülök. 

A fanclubom gyűlik, ezzel szemben az idegrendszerem romlik, mivel lassan nem bírom őket. Egyre többen vannak és kibírhatatlanok... 

Ma este pedig koliba megyünk, egy kis bulira, jövő héten pedig már búcsú lesz, és bálozhatok. Bár már most pörgök és táncolni van kedvem. Hangom viszont lassan nem lesz, kezdek berekedni. Na nem baj. x) Maximum tátogok. Addig se a rémes hangomat kell hallani. x) 

Na akkor legyen ennyi, ha lesz erőm, írok mindenképp. Addig is sok puszi, sziasztok!

Holiday 2014 - Part 3

Sziasztok!

Ha már kint ilyen esős idő van, akkor kicsit térjünk vissza a nyárba, bár a harmadik nyaralásom sajnos nem épp volt esőmentes. De nyár volt és kikapcsolódás. Ami akkor rám is fért. Na de lássunk is neki.

Augusztus 21-én utaztunk anyuékkal az ország egyik édesvizű tavához. A part mellett egy kisebb családias panzióban foglaltunk szállást. Már kora reggel útnak indultunk, ami a legfurább volt, hogy öcsin kívül már én is rosszul voltam a kocsiban. Ha tudnám ez miért volt, egész eddig semmi bajom nem volt egyszer sem, de valahogy az idén már a városban 5 perc kocsikázás után is néha rosszul vagyok, és most az úton is rosszul voltam. Tény, hogy az előtte lévő napokban úgy néztem ki, mint egy diliházból szökött beteg. Veszekedtem, bőgtem, rinyáltam, meg továbbra is fájt a torkom. Na igen, azokban a napokban mindenkivel, akivel lehetett szinte, vitáztam. Etsuo és Naru kapta meg főként, de szerencsére utána nem haragudtak rám. Na de vissza a nyaraláshoz. Szóval valahol a francba álltunk le kicsit levegőzni, alig lehetett 15°. Most gondoljátok el, hogy voltam felöltözve. Meg mivel 9-10 óra között járt az idő és még ha rosszul is voltam, nekiálltam enni. Az egyik pékségben isteni kakaókrémes kalács van, arra nyáron eléggé rászoktam, még kórház után is azt ettem. ^^ Szóval sétálgatás közben be is faltam egyet, közbe a többiek is eszegettek. Aztán egy negyed óra tán tovább indultunk. Mivel a tó úgy 77 km hosszú, így mind az északi, mind a déli partján számtalan város, falu és nevezetesség helyezkedik el. Na mi is így néztünk körbe. Voltunk apu régi szolgálati helyén, illetve ott én is megfordultam középsuli alatt egy kétnapos osztálykiránduláson. Jó volt visszatérni, kicsit körbenézni meg minden. Igaz, az akkori napokig tartó eső meghagyta a nyomát a sétányon, de fotózásra első osztályú volt. :) Ettünk fagyit is, kacsákat és hattyúkat láttam, hát a tengerparton nem épp előforduló élőlények, mert ott még sirályon kívül nem épp láttam mást. x) Na jó, hattyút láttam a Krk National Parkban két éve. x) Szóval körbenéztünk ott, majd mentünk a következő városban, ahol egy hatalmas levendulaföld is van, és szinte minden a levenduláról szól, mint egy levendula város. :) Van ott apátság is, mondjuk oda most sem mentem be, valami hihetetlen drága a belépő. Mi a fenének? Ennyi erővel egy mezei templomba is kérhetnének beugrót. -.- Tök hülyeségnek tartom, na mindegy. Aztán ott körbenéztünk, majd indultunk át abba a városba, ahol a szállásunk volt. Ugye a délelőtti kitérőt azért terveztük be, mert 2-kor lehetett csak elfoglalni a szállást, és így legalább kicsit jobban körbenézünk. Két szobát kértünk, mindegyik franciaágyas, de szerencsére öcsivel ilyenen nem veszünk össze. Wifi kód elkérve, szoba elfoglalva, majd apuéknál kicsit ettünk, meg koccintottunk az ott levésünkre. :) Aztán kitaláltuk, hogy menjünk tekézni, ha már van tekepálya. Hát mit ne mondjak, elég vacakul megy, most még reménykedem, hogy legalább sportnapon ismét első helyen végzünk. x) De azért jó volt kicsit megint tekézni, amúgy is régen voltam. :) Aztán körbenéztünk, volt hátul kemping is, jó sokan voltak. Meg lehetett horgászni, és volt stég is, ahonnan bele lehetett ugrani a vízbe. Nekem a fürdéshez hideg volt, de a kilátás tetszett. :) Később (6-ig) szabad foglalkozás volt, neteztünk mi öcsivel, anyuék pedig pihentek. 6 körül pedig mentünk vacsizni, ugyanis félpanziós ellátást kértünk. A-B menü volt, az egyik halászlé és túrós csusza, a másik hagymakrémleves és gordon párolt zöldségekkel. Na igen, volt egy szép vacsoránk... A pincér nagyon jó fej volt, elsőre megkedveltünk, a kaja meg... Nem arról van szó, hogy kevés volt, vagy szar. Igazság szerint finom is volt, a mennyiséggel sem volt baj... Na szóval anyuval mi ettük a krémlevest, a fiúk meg a halászlét. Na aztán úgy voltam vele, hogy ha öcsi nem kéri, akkor esetleg belekóstolok a halászlébe. Na hát akkor öcsi odaadja, hogy eszegessek kicsit, kenyérkével el is kezdek falatozni, pincér már jönne elvinni, de most már nálam van a leves, mondta visszajön később. Na igen, mikor meguntam, anyu is elkezdett enni belőle, majd kb így a levest a végén 4-en ettük meg... x) Pincér lesett egy sort. x) Aztán kihozták végre a főételeket is, na hát az is kb végigment mind a négyünkön. A túrós tésztát szeretem, ha édes... ha sós és szalonnás, akkor hajlandó vagyok máskor ott hagyni... most erőt vettem magamon és ettem belőle pár falatot. A gordonnal is csak annyi bajom volt, hogy párolt zöldséggel volt. Fújj -.- Szinte minden más köretet megeszek, de a párolt zöldséget nem. De aztán nem tudom, így kajálás közbe elkezdünk vicceket mondani meg a tőlünk kitelő hülyeségeket, na hát a vége az lett, hogy vörös fejünk van, enni nem is tudunk szinte, mert csak röhögünk, a pincér addigra szerintem már idegbajt kapott, hogy mi nem vagyunk normálisak, mi meg képtelenek voltunk vagy 5 percig leállni a röhögéssel. Aztán utána a pincér már csak annyit mondott, hogy kihozza a desszertet is, aztán majd osszuk el, ahogy szeretnénk. Volt fagylaltkehely és szőlő. Szóval így szépen elfeleztük azt is. ^^ Bár igazság szerint annyit ettünk, abban  a két napban, hogy meglepődtem magunkon. Mindegyikünk elég keveset eszik, pláne apunak mániája a fogyókúra. Bár azért az a napi séta, és sport után nem csoda, hogy éhesek lettünk. :) Aztán vacsi után apuék elmentek a falunapra, mi öcskössel bent maradtunk, mert nem volt kedvünk menni. Szóval laptop, tv, telefon és egymás volt a társaságunk. Anyuék 10 fele értek vissza, utána mi is elmentünk pihenni. Bár én a falunapot hallgattam, - 1 utcával volt tőlünk a rendezvény - így aludni nem igazán tudtam. Pláne a báli számokról az elmúlt idő báljai és történései jutottak eszembe. De azért el tudtam aludni a zenére.

Másnap korán reggel keltünk. 8-tól volt reggeli, így addigra mi is szépen elkészültünk. Svédasztalos volt, többféle felvágott, zöldség, tea, tej, kávé, gyümölcslé, müzli, lekvár, mogyorókrém, teavaj zsemle és kenyér volt kipakolva. Na hát nem tudom mi ütött belém, de egy csésze tea, egy szendvics szépen megpakolva és utána még egy tál müzli is belém fért és most már ugye tejjel eszem, és utána még egy pohár gyümölcslevet is megittam. :O A kiadós reggeli után egy "közeli" termálfürdőbe terveztünk menni, de a GPS-nek volt új főút és párszor úgy eltévedt, hogy fél órát bolyongtunk valamelyik főúton. De azért odaértünk. Az idő annyira nem volt meleg, a víz is alig lehetett 30°-os, ami azért termálnak hideg. Legalábbis nekem. ≧-≦" Aztán anyut sikerült csúszdázni csábítanom, poén volt, mert utána ő sem akart leállni. Meg volt dobbantó és kör közepére és ááá, irtó jó volt. *-* Meg volt ilyen körbe-körbe lévő valami is. Ilyen hullámmedence vagy mifene. De tök jó volt, mert 40 percig ment körbe. :D Igaz imádtam, mikor a kisgyerekek a víz alatt voltak, mert attól féltem, még belefulladnak, mert a sok ember miatt nem tudnak feljönni... Na mindegy. Aztán úgy 1-2-ig lehettünk ott, utána szépen összekészültünk, majd indultunk vissza a szállásra. Előtte megálltunk egy hipermarketnél kaját és üdítőt venni, majd a parkolóban gyors ettünk is. A szállásra visszaérve kikértük a pingpong ütőket és a labdát, majd jó ideig csak kint játszottunk. Amikor nem öcsivel kerültem össze, akkor teljesen jól ment. Vagy a srácokkal volt egyszerűbb játszani a mélygarázsban, nem tudom. 6 után szépen lementünk vacsorázni, most paradicsom leves volt, sült oldalassal, párolt káposztával és burgonyapürével. Nyámi, imádom. De baszki, annyi kihoztak, hogy alig bírtuk megenni, pedig tényleg nagyon finom volt. Legszívesebben elcsomagoltam volna későbbre. x') Aztán utána úgy döntöttünk, hogy kicsit öltözzünk fel, és menjünk ki a falunapra. Kint kaptam hennát, cuki pillangósat. ^^ Meg egy csomó üzletbe benéztünk, ruhákat válogattam, de amilyen áraik voltak... Na igen... Aztán végül az ottani borokat is megkóstoltuk, apu hozott nekem félédes vörös bort, nagyon jó íze volt. Boros-kólaként szoktam inni általában, de akkor nagyon jól esett. 9 után meg ilyen igazi utcabál lett, még mi is ott táncoltunk és énekeltünk anyuékkal. Annyira jó volt. ^^ Végül fél 11 fele talán indultunk vissza a szállásra. Kicsit még fent voltam, és a többiekkel beszélgettem facebookon. Éjfélkor meg elment a net, így inkább aludni mentem. Ismét volt egy kis zene, amire elaludhattam, még szinte énekeltem is félálomban, de végül elaludtam.
Utolsó nap reggel ismét csak szép kis reggelit csaptam, azóta sem voltam hajlandó ennyit enni, pláne nem reggel... De megint egy megpakolt szendvics vajjal, felvágottal, paradicsommal, paprikával, uborkával és tojással. Majd egy tál csokis müzli tejjel, meg a hiányozhatatlan tea. A végén pedig egy pohár narancslé. Na igen, durva, mi? Aztán utána szépen összepakoltunk, majd az egyik híres hegység lábánál fekvő városba mentünk át. Ott még beszereztünk pár üveg borocskát, körbenéztünk, készítettünk pár képet, majd úgy voltunk vele, hogy akkor induljunk haza. Közel 2 órás út volt, de rendben hazaérkeztünk. Aztán úgy voltunk vele, hogy ugorjunk át az utca végén lévő kedvenc éttermünkbe ebédelni. Kaja után pedig szépen kipakoltunk és anyu már szinte indította a mosást is. Én pedig folytattam a szokott tevékenységemet, illetve Etsuo névnapi ajándékát készítettem el. ^^
Na hát akkor ennyi is volt, hamarosan jövök szerintem a balekhetes összefoglalóval. Most pedig ebéd, temető és tanulás. Egy gyors kép a végére, hogy ti is láthassátok miket örökítettem meg. Addig is sok puszi, sziasztok! :)

Anime maraton

Halihó!

Tudom, megint régen jártam erre, de annyira lusta vagyok írni, pedig aztán zajlanak az események. Pláne a mai délelőttöm után olyan fáradt vagyok, hogy erőm sincs nagyon semmihez. Szóval így Inuyasha és Detective Conan maraton megy.  Imádom őket és nagyszerű zenéjük is van, mi kellhet még? :) Mihelyt lesz energiám, írok is, de most már suli és normálisan tanulok. Tudom, kissé hihetetlen, de tényleg tanulok. Jövő héten már zh-zom! Gyors mi? Szóval kevesebb szabadidő, több tanulás, iskola, programok, de élek, és hamarosan jelentkezem tényleg. :) Addig is puszi! Caty 

*661

"Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást. Nem érdekelnek a pletykák. Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást. Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket. A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet."

Besokalltam...

...ismét.

Valahogy ezek az őszök sosem voltak a kedvenceim... Egy rosszabb kezdésnek a nyomát örökké magamon fogom cipelni, és ott az a teher, hogy ezzel 2 ember életét veszélyeztettem a sajátomon kívül... 

Azt nem értem mondjuk, hogyha eljön az ősz, vagy legalábbis közeledik, miért jön elő ez a depresszió... Az elmúlt 2 évet leszámítva sosem voltam az, és még a közelében sem jártam... Igazság szerint nem tudom mi történt. Sejtésem van, és valószínűleg az is... Ezért ne legyen valaki a mindened, mert ha elhagy, nem lesz semmid. Na igen, elég szépen tapasztalom azóta is... Pláne, ha az okoz csalódást, akiben feltétlenül megbízol. Talán tényleg nem kéne bízni az emberekben? Annyira nem fair, hogy mindig megbocsátok neki, és megbízok benne és utána újra átver, hazudik, megaláz és kihasznál. Én meg miatta mindig szenvedek... De én egyszer rontok el valamit, akkor már rögtön kiakad és utána még a szemembe is hazudik, hogy nem haragszik, mikor látom rajta, hogy velem szembe viselkedik teljesen máshogy, mint eddig... Komolyan nem értem, hogy miért vagyok ennyire sík hülye, hogy nem értem. Miért élvezi, hogy kiakaszt, és szenvedek miatta? Ennyire utálna, és élvezi ezt? És én miért vagyok mellette és miért nem vettem ezt eddig észre?
Bármennyire is próbálok falat húzni magam köré, megkeményíteni a szívem, bunkónak és kegyetlenül őszintének lenni, nem megy. Sosem akar menni... Mert gyenge vagyok és érzelmes... Nem bírnám ki újból, se egyedül, se teljesen érzelmek nélkül. 21 évesen egy tömeg szerencsétlenség vagyok... Bár a súlyom csökken... kevesebbet is eszek, de szerintem az étvágytalanság miatt jobban kijön. Az összes gatyám nagy derékban... Hihetetlen... 

Bár tudom, hogy nem ezzel kellene foglalkoznom. Ma utoljára kibulizom magam, és holnaptól újult erővel fogom visszaszerezni azt a szorgalmamat és tudásomat, amit valamikor félúton elhagytam az elmúlt jó pár évben. Össze kell szednem magam, tudom jól. Kemény év áll még előttem, és most nincs időm, hogy tönkre tegyenek. Már erőm sincs igazság szerint még több negatív dolgot elviselni, tényleg sok. 1-2 boldog pillanatért nincs értelme kiszakadni. Inkább legyen monoton és üres, mint hogy egyik nap a felhők felett legyek, a másikban a pokol fenekén. Belefáradtam igazság szerint már. Nem bírom már, és nem akarok tovább erősnek látszani és kitartani, mert nem látom értelmét. Napról napra csak azt bizonyítja/bizonyítják, hogy nincs értelme és felesleges. Így van értelme? Szerintem sincs. 

Zenshi haverját sem értem, miért nyafogott a múltkor, hogy beszéljek arról az idiótáról meg majd vele is... Vele is mit kezdjek? Hétfőn láttam, köszönni is alig mertem neki... pedig ő vigyorogva köszönt, de mikor neten kéne beszélni, akkor olyan távolságtartó, mint a húzat. Mi a szart csináljak ott is? 

Komolyan, minden egyben szakad rám, én meg bekattanok. Lassan mindenki húzzon sorszámot, növesszen agyat és gerincet és akkor szerintem beszélhetünk. Végezetül pár szám, amik most úgy ténylegesen, kb mindenre ráillenek. Sorrend irreleváns, a címzett meg hát azt meg talán kiérzi(k) az emberek. Csemegézzetek, és lessetek vissza később. Csók: Caty

"Miért kínzol, szólj már, ha te is így gondolod?"

"Are you friend or foe? 'cause i used to know"

Egy valakinek szól, de már nem tudom ő melyik. Jó lenne, ha egyszer az életben őszinte lenne, mert ez a szám szinte kettőnkről szól...

"Ne légy gyenge, ne légy gyáva!
Ne agyalj annyit, nem kell a dráma!
Szeretsz engem? Akkor tegyél érte,
Az álmainkat ne törd össze!
Ne légy gyenge, ne légy gyáva!
A döntésben ne várjál másra!"

*659

"Akárhányszor elveszítem a hitem, mindig jön egy pillantás, ami elhiteti, hogy tudok érezni. Hogy van olyan, hogy új esély, új szerelem, és igen. Csalódás is. És lehet, hogy most kiszakad a szíved a helyéről, de tudod csak most kell átvészelned. Csak ma. Csak holnap. Csak azután. Idővel elfelejted. Idővel jobb lesz, és majd eljön a nap, amikor megérted, hogy miért nem a nem. Hogy jobbat érdemeltél tőle, de nem hittél benne, mert akkor úgy gondoltad ő a legjobb. De tudod az élet mindig mindent jobban tud. És ha egyszer majd visszahozza a múltad, bizony megmutatja, hogy ő tényleg jól döntött és irányította a szálakat, te meg döbbenten bámulhatsz magad elé, mert tényleg.. ha akkor mosolygott volna így rád, te lettél volna a legboldogabb a világon, de ma már nem elég. Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj."

"Néha csak el kell fogadnod, hogy mennyi van az életedben ott, ahol most épp tartasz. Minden lépéshez tartozik valami. Valami jó, valami álom, valami csoda, ugyanakkor valami hiány, valami tragédia is. Van az az út, amiért áldozatot kell hozni - meg persze elég felnőttnek lenni ahhoz, hogy hiszti nélkül elfogadd. Mindennek ára van. Van olyan, hogy először össze kell raknod a saját életedet, megvalósítani az álmaidat, meg hasonlók, és csak utána jöhet a másik az életedbe. Addig nem. De tudod mit? Inkább legyen így. Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja." 

*658

"Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged... mindenestül!"

School - Day 1.

Hali!

Mondhatom, hogy vége is az első napomnak. Bár az időjárás is siratja a nyarat, vagy mondtak neki egy kurva jó viccet, mert éjjel óta szakad... 

De túléltem egy DMAT-ot, MK-et - bár az volt 5 perces, mert elsősöknek ma még nincs oktatás. Öcsém is ma kezd, de már most elrontották nekik az órarendjüket, meg kísérem még fel az egyetemre egy csoporttársával, mert a pontos helyszínekkel gondban vannak. De az esőből már tököm tele. -.-"

Este még szeretnék egyet bulizni, de innentől leállok a hétköznapi bulizással, mert anyuék kiakadnak, ha megint csak eljárkálni tudnék itthonról és keveset tanulni. Kell az egyensúly, bár az előző szemeszterben nem jött össze... Szóval szépen, ügyesen, okosan tanulok, akkor el is mehetek itthonról megérdemelten. Csak azt a 21 kreditet meg kell csinálni. És meg is fogom. 

Na szerintem mára búcsúzom, hamarosan még jövök, mert mesélni valóm még van. Addig is legyetek jók, és jó tanulást, puszi!

Daily music

Ne öljetek meg, nem vagyok 1D fan, de ezt a számukat imádom. Annyira eltalálták. ≧◡≦

＼(^ω^＼)

(^.-)

｡◕ ‿ ◕｡

ᵔᴥᵔ

Jelentkezés

Hali!

Gondoltam gyors jelentkezem. Már csak 1 hét maradt a szünetből. :( Családi nyaralásból tegnap már hazaértem, de este már nem volt kedvem írni, pláne, hogy már délután bealudtam. Nagyszerű 3 nap volt, hamarosan mesélek róla. A srácok már táblázzák be a jövő hetemet. x) Mától kezdve péntek estéig mindig van valami programom. Legalább az utolsó hét nem fog unalmasan telni. Még Andy-nek is szülinapja lesz. Poén, hogy 1 hét különbség van a két unokahúgom szülinapja közt. Meg vagy 20 év. x) Szóval nagyjából minden rendben, remélem jó időnk lesz, legalább kedd estig, mert strandra akarok menni... Jó múltkor is felmentünk borús időben, de nem 20-23° volt akkor napközben... Szóval reménykedek a meleg és napsütéses időben. 

Ma pedig jönnek Etsuoék a városba, igaz ő már költözik vissza kollégiumba, a szülei meg kísérik. Szóval a délutánt megint így együtt töltjük, utána meg megyünk meccset lesni. Bár azt már csak hármasban Naruval és vele. Este meg nem tudom, ahogy alakul... 

Na ennyi volt, részletesen persze mindenről beszámolok hamarosan. Legyetek jók, puszi! (^.^)

Daily music

 ＼(^ω^)／    ヾ( ◕▽◕)ﾂ ♪

Chapter 2014 page 231 of 365

Helló!

Hihetetlen, hogy már megint szar az idő, és romlik a kedvem is. Nem mondom, hogy annyira vidám kedvem volt eddig is, de szerencsére apró pozitívumokat azért sikerült az elmúlt napokban is összehoznom. 

Tegnap például kaptam új táskát. A régi válltáskám azért volt vagy 4 éves, és szinte naponta használtam suliban is, így nem csodálom, hogy kezd tönkre menni. De anyuék megígérték, hogy kaphatok egyet sulikezdésre. ^^ Meg is van, cuki fekete, masni is van rajta. Csinos, és illik hozzám. :) 

Öcsivel oklevél-tervezetet és skicceket is csináltunk sportnapra, remélem majd a tanároknak tetszeni fog... 1 hét múlva mutatom majd be a megbeszélésen. Csak pozitív kimenetelű lesz...

Meg sikerült még egy tárgyat felvennem, ami azért jó. Aztán tárgyinfó miatt írtam rá Miyoshira, mivel ő is hallgatta anno ezt a tárgyat. Aztán utána nekiálltunk beszélgetni. Volt téma a suliról, Zenshiről, meg így a többi után az egész párkapcsolatos dolgokra általánosságban. Aztán végül kijött és egyetértettünk, hogy könnyű azoknak dobálózni a "majd eljön a te időd is", "még fiatal vagy", meg a "melletted vagyok" meg a hasonló mondatokkal... csak egyik se a mi helyzetünkben van. Szóval ilyenkor inkább meg se szólalnának. x') Meg nekik könnyebb, van mellettük valaki, boldogok és a többi pozitív dolog, ami ezzel jár... Csak ugye azoknak meg szar, akiknek nincsen senkijük, mert így még magányosabbak. Persze könnyű minket támadni, de nem a mi helyünkbe vannak. Tipikus, hogyha valakinek párja lesz, a barátai a háttérben szorulnak, ezzel nincs is baj, csak amikor már túlságosan elszáll, és neki áll feljebb. Találkoztam már ilyennel, nem csak a filmek vannak ezzel teli, meg a filmek is a valóság alapján készülnek... Amúgy rosszul tud esni, pláne a legközelebbi barátoknak az ilyen. Azért akad ki a legjobb barátnő, ha a másik fele bepasizik... Onnantól már teljesen máshogy megy. Hármasban ciki lemenni bárhová, de ha meg a pár másik fele nincs ott, akkor meg megy a nyafogás meg a többi. Valahogy megértettem, miért menekülök az ilyenek elöl és vonom ki magam a forgalomból. Meg persze tudom, miért nem akarok szerelmes lenni. Nem akarok többet így viselkedni. Miyoshinál is egyre jobban érzem, hogy a találka mögött inkább randit akar... Kezdem unni, hogy azért tartanak ribancnak, mert több pasi akar kikezdeni velem. Bár a fele gondolom elvinne egy körre, és egy lennék a sok közül... Nem akarnék az lenni, de félek, hogy már lettem az. Bár ma megkaptam azt is, hogy érdekes társ lehetek, meg kívánatos egy nő vagyok és nagy mázlisták akik megkaphattak. Kehh, szerintem nem. x') Meg 'persze' van olyan is, aki komolyan gondolná, különben már rég feladta volna, de akkor is... Olyan miért nem akar megszerezni, akiben látnék potenciális jelöltet? Ja, igen, az olyanoknak én nem kellek. -.-" Üdv a való világban. De már innen is látszik, hogy valójában mennyire vágynék én is egy kapcsolatra. De akkor inkább kiölöm az egész ilyet magamból. Eleget voltam egyedül, szóval talán nem nehéz elfogadni a helyzetet továbbra is. Ezért szar dolog az érzelem, mert nagyjából ez határoz meg, viszont ha nem lennének könnyebb lenne minden...

Meg a randi és találkakérésekkel meg lassan menjen mindenki a francba! 〴⋋_⋌〵

Na de tényleg befejezem. Ma már jött ki egy bejegyzés, szóval olvassatok továbbra is, sziasztok!

Holiday 2014 - Part 2.

Sziasztok!

Itt is volnék a második nyaralásommal, ami nem máshol volt, mint Etsuoéknál. Talán így nem tűnik nagy dolognak, de én most jártam náluk először (és utoljára?!), és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg lejutok. Na igen, voltak olyan pillanatok, amikor elképzelhetetlen volt, hogy leszünk újra ennyire jóban. Bár én örülök, hogy így történt. :) De szerintem el is kezdem mesélni, hogy is kezdődött az egész, igaz ez sem lesz egy rövid bejegyzés. 

Talán tavasszal beszélgettünk Etsuo anyukájával arról, hogy valamikor a nyáron lemehetnék meglátogatni őket, mert ő nagyon örülne neki, meg persze, hogy végre személyesen is találkozzunk - igaz, ez a része korábban összejött. Etsuon egy ideig még azt vettem észre, nem örülne a dolognak, de szerencsére változott a véleménye, így augusztus első hétvégéjére le is beszéltük a dolgot. Nyári szünet lévén náluk mindenki otthon volt, így nem volt különösebb baj, hogy már 1-jén, pénteken az egy órási vonattal Naruval leindultunk. 1 átszállás, és úgy körülbelül 3 órás út után megérkeztünk. Etsuo várt minket az állomáson, majd kocsiba bepakolva, kicsit körbejártuk a várost, majd úgy mentünk hozzájuk. Náluk már vártak ránk, még a border collie kutyával is rögtön megbarátkoztam. ^-^ Végre személyesen is megismertem a kisebbik öccsét, nagyon aranyos kisfiú. A nagyobbik öccsével már ugye találkoztam, most is elég visszafogott volt. Bent az elején csak beszélgettünk, vittünk ajándékot is, bor, csokoládé és tengeri lények formájában, én ezenkívül almás pitét sütöttem. Múltkor cseresznyés pitét küldtem, és az is ízlett nekik, meg ahogy levettem ez is. :) Aztán ettünk pár falatot, majd úgy voltunk vele, hogy kicsit sétáljunk a kis városban. Közben még anyuval is beszéltem telefonon, hogy ne aggódjon miattam. Kis eső miatt egy fél órát még a bejáratnál a teraszon beszélgettünk és kutyáztunk, majd elindultunk. Igaz, nekem akkor még nem épp indult be a tájékozódási képességem, ami azért vasárnap estére se épp javult. x) Bár nem ez a lényeg. Megnéztük a fő teret, baromi hangulatos, kicsit sétálgattunk a környéken, majd hazamentünk. Még beszélgettünk vagy 11-ig a családdal, mikor ők elindultak feküdni meg fürdeni, mi hármasban még kint a teraszon beszélgettünk egy kicsit, bár közbe én is gyors lezuhanyoztam. Később Etsuo szobáját támadtuk be, mert hát nem ártana megnézni a kuckóját. Igaz, webkamerán már láttam alig 2 éve, de hát mégsem ugyan az! :D Aztán kértem tőle pizsinek valót, mert hát megígérte, hogy amíg náluk vagyok, kapok bayernes mezt aludni. x) Tudom, nem arra való, de úgy tetszik. ^^ Bár kaptam vagy egy tucat mezt magam mellé, hogy válogassak, poénból még fel is próbáltam 1-2-öt, majd a múltkorit kiválasztottam, a többit szépen összehajtogattam. Meg közbe plüss állatokat nézegettem és rendezgettem, meg mindent meglestem a szobában. x) Etsuo biztos örült nekem, Naru csak a fejét foghatta. xD Kaptam képet is bayernes mezzel és ágyneművel, plüsskacsát ölelgetve. (Nekem is van cuki kacsás plüssöm. ^^) Meg találtunk valami nagyon jó könyvet a felvilágosításról, szóval muszáj volt az végignézni. x) Nem volt benne újdonság, bár 1-2 képnél azért lestünk, hogy azt hogyan is gondolták. Aztán talán hajnali 1-kor feladtuk, és mentünk aludni. 

Szombaton már vagy 8 után fent voltam, pedig volt vagy hajnali 2, mire elaludtam, mégse éreztem magam fáradtnak. Végül amíg kintről nem jöttek zajok, addig mi sem mentünk ki Naruval. Ja, mert egy szobát kaptunk, külön ággyal. Végülis nem zavart, öcsémmel 18 éves koromig voltam egy szobában. Szóval szombaton szépen a konyhán gyűltünk össze, majd a fiúk úgy 11 tájban úgy döntöttek, lassan nekiállni a pörköltnek. Etsuo anyukájával így hagymát szeleteltünk, Naru addig megcsinálta a hús aprítását. Majd ezek végeztével a fiúk kimentek, hogy ott folytassák a teendőket. Etsuo apukája meg előtte csinált tűzet, hogy legyen hol bográcsozni. Amíg a fiúk kint ténykedtek, addig Tomoko nénivel (tudom, tegezhetem, csak úgy megmaradt korábbról a nénizés) készítettünk tiramisut és Etsuo kedvencét, csokis cookie-t. :) Néha-néha a fiúkák is bejöttek sörért vagy épp fűszerekért. De ahhoz képest, hogy kevesebb mint egy napja voltam ott, nagyon jól és otthonosan éreztem magam, meg örültem, hogy segíthettem. :) Etsuo nagymamája is jött át a délelőtt folyamán, még emlékezett rám, tök jól esett, hogy 1,5 év után is megismert. :3 Aztán 2 körül szépen megterítettünk, és ültünk is le ebédelni. Persze előtte aperitif gyanánt Etsuoék féle birsalma pálinka. Íme a pörkölt a'lá Naru és a csokis cookie, almás pite desszertnek:

Ebéd után pedig a nappaliban maradtunk, és megnéztük Etsuoék pár családi videóját. Kisbaba korától kezdve láttam a srácokat, és nagyon aranyosak voltak. Meg annyira jó volt belepillantani náluk milyen volt az az idő, ami nálunk. Nálunk is készült kép, videó és tényleg jól esett, hogy másét is láthattam. Korábban erre nem volt példa. Meg azért hasonló volt, mert Etsuo nagyobbik öccse '95-ben született, ahogy az én tesóm is, és ők az év novemberében költöztek a mostani házukba, mi pedig '96 novemberében, pláne ők is maguk építették fel a családi otthont, ahogy a szüleim is. Szóval örültem a párhuzamoknak. Tudom nagyon furán hangzik, csak elég érzékeny és szentimentális vagyok mostanában, ki tudja miért. x') Na de vissza a cselekményhez. A videók megnézése után előkerült a táskámból az alkoholos filc is... Na igen, Etsuo bánja ezt általában, hisz mindig őt firkálom össze. Most is szépen kidekoráltam a felkarját és a hátát is... Szerintem anyukája is örült, mikor a fehér pléd kicsit olyan lett. Meg természetesen egymást idegeltük a legjobb módszereinkkel... x) Aztán végül, hogy a felesleges energiákat levezessük, inkább elmentünk otthonról sétálni. Bejártuk a parkot, én egy csomót fotóztam, készültek közös képek a kastély előtti szökőkútnál is. Az idő nagyszerű volt, kellemesen el is fáradtam, bár a párás levegőt azért megéreztem. Végül 7-8 környékén beültünk az egyik klubba. Úgy fél 10-ig csücsültünk ott, addig persze hülyéskedtünk, Narut próbáltuk kikészíteni a barátnőjével, meg mi egymást kicsit Etsuoval, ami már nálunk megszokott. Addigra már kissé fáztam, pedig nem volt annyira hideg. Utána szépen lefürödtünk, még kicsit beszélgettünk a családdal, majd ők mentek fel pihenni. Mi még egy ideig bent voltunk, majd kiültünk a teraszra. A pörkölthöz használt maradék bort Etsuo kitöltötte nekünk, Naru meg maradt a jól bevált sörénél. Később azért a pálinka is előkerült, mondjuk azt már lehet nem kellett volna. Meg hátramásztunk a kert másik részére, ahol befoglaltuk a hintaágyat. Igaz, én ténylegesen hintának használtam volna, de Etsuonak nem tetszett az ötletem, így mindig megállította. :/ Naru az hol velünk beszélgetett, vagy a tabletjén beszélgetett Kiyokoval. Ja igen, azt még nem mondtam ki is a barátnője, nem más, mint Ikuto húga. :D Lehetett már rá korábban számítani, de most jött el az idő. Naru ki ne nyírj. :D ^.- Aztán utána én már a fagyásom miatt nyafogtam a többieknek, hogy menjünk be, így a nappalit választottuk ki bázisnak. Ökörködtünk még egy ideig, majd mentünk aludni. Kaptam estére plüsskacsát (is) alvótársnak, de kevésbé volt rá szükségem, pláne hogy volt vagy fél 5 - ha nem több, mire elaludtam. 

A poén, 8 körül már megint fent voltam, de hát az alvótársat nem ébresztjük fel... Végül fél 9 fele már megint a konyhán ücsörögve találtuk magunkat kávézás közben. Bár 10-re már szarul voltam, hasfájás, hányinger és fejfájás... -.-" Így ugrott nagyjából a vasárnapi program is. A délelőttöt kb pizsiben ülve töltöttem a konyhán, később a fiúkhoz is felnéztem, hogy állnak a honlappal, bár nekem az felér egy kínai írással. Még a webprogramozás se az erősségem - kivéve a html... Végül 3 körül lementünk ebédelni is, mert hát azért valamit nem ártana enni. Később a fiúk elmentek bevásárolni is, mi addig Tomoko nénivel beszélgettünk tovább. Annyira jó társaság. ^^ Aztán a fiúk hoztak fagyit, így fagyizni is nekiálltunk, meg közbe én újságot olvasgattam, meg focimeccs is ment, azt néztük egy ideig, meg közbe chipset is majszoltunk. Aztán nem tudom már megint mi ütött belénk, de Etsuoval egymást kezdtük el csapkodni újsággal... Szerintetek? Anyuja már olyan viccekkel jött, hogy a szerelmes óvodások csinálnak ilyeneket. Na jól van ám. x'3 Aztán végül úgy döntöttünk, hogy aznap is megyünk sétálni, csak most más felé. Bár nagyon a helymeghatározó képességem most nem volt épp a csúcson, de a többiek tudták merre megyünk. Az autópálya feletti hídra is kiálltunk, tök jó volt onnan fentről nézni a száguldó autókat. Aztán végül az egyik kocsmába ültünk be kicsit, fiúk söröztek, én kóláztam. Aztán 9 felé hazaindultunk. Még boltba beugrottunk sörért a srácoknak. Otthon gyors fürdés, majd az I give it a year c. filmet lestük meg, majd a nyaralási képeket is megmutattuk egymásnak. A srácokkal mi még este kicsit kiültünk a hintaágyba beszélgetni meg hülyéskedni, de éjféltájban már villámlott és dörgött is, aztán végül vihar lett. 
Reggel ismét korán keltünk, mert hát aznap már indultunk is haza Naruval. Mi 8 környékén már fent voltunk, szépen el is készültünk, majd mentünk kelteni Etsuot. Most valamivel lassabban kelt fel, pedig aztán csikiztem, plüssivel nyaggattam. Végül azért lejutottunk a konyhába, ahol csinált nekünk kávét, meg nekem teát is. Aztán végül a szülők is lassan felkeltek, mi Naruval összepakoltunk, és lassan indultunk is ki az állomásra. Gyors búcsú, még egy utolsó simogatás a kutyulinak, és Etsuo kocsival kivitt minket az állomásra. A vonat gyorsan megvolt, majd el is helyezkedtünk, még pár utolsó mondat, puszi, kézfogás, és végül mi elindulunk. Hazafelé már sokkal gyorsabbnak tűnt az út, mind odafelé, de egyben hazaérkeztünk, kicsit szomorúan, de sok emlékkel, és egy nagyszerű hétvégével a hátunk mögött. :) 
Innen is köszönöm még egyszer Etsuoéknak a meghívást, és persze azt is, hogy ott lehettünk. :) Nagyszerűen éreztük magunkat - szerintem Naru nevében is mondhatom, - és hogy egyik legjobb hétvégénk volt. :) 
Most pedig búcsúzom, hamarosan jelentkezem. Sok puszi, sziasztok! :)