669*

Kivételesen ilyen címmel most nem idézet kerül ki. Igazából annyi minden van a fejembe, ami már nem is tudom mióta ott van. Az, hogy idegbeteg vagyok, azon már nem lepődöm meg, mert tényleg. Csak valahogy nekem egyre kevésbé megy ez az élet nevű játék. Ismerem magam, szokatlanabb helyzet vagy túlzott megfelelési kényszernél rám tör a pánik és elkezdek aggódni, ideges lenni... 

Kezdjük azzal, hogy szüleim repülője lassan indul Görögországból haza, amiatt is annyira ki vagyok, mert mi van, ha történik velük valami, akkor mi lesz velünk tesómmal? Ez múlt péntek délelőtt rosszabb volt, mert mikor a lakás előtt elbúcsúztak tőlünk Miuw szüleivel, akkor elsírtam magam, annyira féltem. Jó, persze itthon szerencsére mindent el tudtam intézni, öcsi 3 nap is meleg vacsorát kapott, tényleg itthon minden rendben. Oké, hogy naponta én csináltam mindent, mert a drága igazából a mosogatógép kipakolásán kívül nem csinált semmit, mert még egy teát sem tud főzni... Szóval az ilyenekkel kissé felbaszta az agyam, hogy fél 11-kor még álljak neki annak is, mert reggelre kell tea... Szóval néha nagyon az agyamra ment. 

És persze emellett miért egymás után rakják be a teel és a dmat zh-t? Pont erre a hétre... Dmatnak oké, hogy már szeptember elején nekiálltam, de akkor még csak belenéztem, próbálkoztam 1-2 feladat megoldásával, de szombat óta elméletben, gyakorlatban minden feladattípusra néztem és gyakoroltam példát, az utolsó pillanatig magyaráztak anyagot, és még én is tudtam segíteni másnak... És mégis a zh megírása után úgy 1 órával úgy vagyok, hogy úgy sem lesz meg, mert a logikai szintem az valami kurva gyatra, emiatt nem látom át a feladatot. Oké, hogy értem mit kéne csinálni, de alig tudok hozzákezdeni...szóval 8-ból 1 feladatnál kapásból hozzá sem kezdtem, 1-nek nekiálltam, tudtam mit kéne csinálni, de nem értettem, hogy a példa alapján hogy fogom megoldani. 2 feladatnak nekiálltam, azokat a felénél feladtam, kb azért, ami az előtte is volt. De legalább ténylegesen megcsináltam a feladat felét, nem csak leírtam hozzá valamit. 4 feladatot viszont teljesen megcsináltam. Igaz, abból kettőt teljesen elszámoltam a többiek szerint (és előbb hiszek egy matekból 5-ös diáknak, mint magamnak)... Szóval 2 feladat talán jó, de hát a ketteshez nem elég. Ahogy a tanárt ismerem, úgy is utál, tehát ha még lenne is egy hibátlan feladatom, nem fog úgy részpontokat adni, hogy a 35% meglegyen. Tehát örülök a fejemnek, hogy nem ért semmi az 1 hetes tanulás és az, hogy úgy mentem suliba, hogy úgy érzem megy minden. Hát sajnos az élet kegyetlen és igazságtalan, és ezen az akadályon is elbuktam. A teel meg... hát arra tényleg nem tanultam sokat, mert a dmat fontosabb volt. 4 feladatból mindegyiknek nekiálltam, Hogy lesz-e jó fej, és megadja az 5 pontos, kettest, nem tudom. De abba még bízom, hogy talán ilyen minimális szinttel is elértem annyit. Nem akarok sok pót zh-t és gyakuv-t írni... pláne így is sok vizsgám lesz még -már ha eljutok az aláírásig. 

És innen jön a következő rész, hogy ilyenkor mire lenne leginkább szükségem? Hogy valaki mellettem legyen, megvigasztaljon, megöleljen. Nem voltam sosem az a túlzott ölelkezős típus, de néha 1-1 ölelés jót tesz. Ha párom van, akkor meg az illetőhöz mindig bújok, mert biztonságban érzem magam. De hát az se tart hosszú távon, mert ki bírna elviselni egy ilyen idegbeteg házisárkányt? Senki... Annyira jó lenne, ha most valaki itt lenne, és kisírhatnám magam, miközben hozzábújok, és ő csak hallgat és vigasztal... Álmodik a nyomor? x') Jó, most valamennyire ott van ő... Néha hetente/kéthetente találkozunk egy héten. Jó, beszélgetünk általános dolgokról is, de a kapcsolatunknak - mármint ha lehet így fogalmazni, nem ez a lényege. Párkapcsolatilag sosem leszünk együtt, ez tény, tudjuk is, meg is beszéltünk. Csak néha jobb lenne, hogy nem csak érdekből találkoznánk, hanem mert lelkileg is támogatnánk a másikat. De nálunk ez nem megy, pedig valamennyire barátok vagyunk. Szóval ez így valahogy nem fair. 

Meg találtam egy jó kis cikket is miközben a kezdőlapot böngésztem Facebookon. Ez lenne az: Cikk linkje Na igen, én még nem tudom itt tartok-e, bár van egy olyan érzésem, hogy már elég régóta igen... Szerintem azért tanulságos, aki így elolvasgatja. 

Na de szerintem a végére értem a bejegyzésnek. Mondhatni lenyugodtam és most éhes vagyok. Valahogy még számítok pár kirohanásra a hétvégén, bár zh eredményt még nem kapok szerencsére egy ideig... Hamarosan jelentkezem. Addig is puszilok mindenkit, és kitartást nektek is. 

Egy idézettel zárva:

"A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit a történtekből megtanulunk."