"Akárhányszor elveszítem a hitem, mindig jön egy pillantás, ami elhiteti, hogy tudok érezni. Hogy van olyan, hogy új esély, új szerelem, és igen. Csalódás is. És lehet, hogy most kiszakad a szíved a helyéről, de tudod csak most kell átvészelned. Csak ma. Csak holnap. Csak azután. Idővel elfelejted. Idővel jobb lesz, és majd eljön a nap, amikor megérted, hogy miért nem a nem. Hogy jobbat érdemeltél tőle, de nem hittél benne, mert akkor úgy gondoltad ő a legjobb. De tudod az élet mindig mindent jobban tud. És ha egyszer majd visszahozza a múltad, bizony megmutatja, hogy ő tényleg jól döntött és irányította a szálakat, te meg döbbenten bámulhatsz magad elé, mert tényleg.. ha akkor mosolygott volna így rád, te lettél volna a legboldogabb a világon, de ma már nem elég. Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj."
"Néha csak el kell fogadnod, hogy mennyi van az életedben ott, ahol most épp tartasz. Minden lépéshez tartozik valami. Valami jó, valami álom, valami csoda, ugyanakkor valami hiány, valami tragédia is. Van az az út, amiért áldozatot kell hozni - meg persze elég felnőttnek lenni ahhoz, hogy hiszti nélkül elfogadd. Mindennek ára van. Van olyan, hogy először össze kell raknod a saját életedet, megvalósítani az álmaidat, meg hasonlók, és csak utána jöhet a másik az életedbe. Addig nem. De tudod mit? Inkább legyen így. Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése