Besokalltam...

...ismét.

Valahogy ezek az őszök sosem voltak a kedvenceim... Egy rosszabb kezdésnek a nyomát örökké magamon fogom cipelni, és ott az a teher, hogy ezzel 2 ember életét veszélyeztettem a sajátomon kívül... 

Azt nem értem mondjuk, hogyha eljön az ősz, vagy legalábbis közeledik, miért jön elő ez a depresszió... Az elmúlt 2 évet leszámítva sosem voltam az, és még a közelében sem jártam... Igazság szerint nem tudom mi történt. Sejtésem van, és valószínűleg az is... Ezért ne legyen valaki a mindened, mert ha elhagy, nem lesz semmid. Na igen, elég szépen tapasztalom azóta is... Pláne, ha az okoz csalódást, akiben feltétlenül megbízol. Talán tényleg nem kéne bízni az emberekben? Annyira nem fair, hogy mindig megbocsátok neki, és megbízok benne és utána újra átver, hazudik, megaláz és kihasznál. Én meg miatta mindig szenvedek... De én egyszer rontok el valamit, akkor már rögtön kiakad és utána még a szemembe is hazudik, hogy nem haragszik, mikor látom rajta, hogy velem szembe viselkedik teljesen máshogy, mint eddig... Komolyan nem értem, hogy miért vagyok ennyire sík hülye, hogy nem értem. Miért élvezi, hogy kiakaszt, és szenvedek miatta? Ennyire utálna, és élvezi ezt? És én miért vagyok mellette és miért nem vettem ezt eddig észre?
Bármennyire is próbálok falat húzni magam köré, megkeményíteni a szívem, bunkónak és kegyetlenül őszintének lenni, nem megy. Sosem akar menni... Mert gyenge vagyok és érzelmes... Nem bírnám ki újból, se egyedül, se teljesen érzelmek nélkül. 21 évesen egy tömeg szerencsétlenség vagyok... Bár a súlyom csökken... kevesebbet is eszek, de szerintem az étvágytalanság miatt jobban kijön. Az összes gatyám nagy derékban... Hihetetlen... 

Bár tudom, hogy nem ezzel kellene foglalkoznom. Ma utoljára kibulizom magam, és holnaptól újult erővel fogom visszaszerezni azt a szorgalmamat és tudásomat, amit valamikor félúton elhagytam az elmúlt jó pár évben. Össze kell szednem magam, tudom jól. Kemény év áll még előttem, és most nincs időm, hogy tönkre tegyenek. Már erőm sincs igazság szerint még több negatív dolgot elviselni, tényleg sok. 1-2 boldog pillanatért nincs értelme kiszakadni. Inkább legyen monoton és üres, mint hogy egyik nap a felhők felett legyek, a másikban a pokol fenekén. Belefáradtam igazság szerint már. Nem bírom már, és nem akarok tovább erősnek látszani és kitartani, mert nem látom értelmét. Napról napra csak azt bizonyítja/bizonyítják, hogy nincs értelme és felesleges. Így van értelme? Szerintem sincs. 

Zenshi haverját sem értem, miért nyafogott a múltkor, hogy beszéljek arról az idiótáról meg majd vele is... Vele is mit kezdjek? Hétfőn láttam, köszönni is alig mertem neki... pedig ő vigyorogva köszönt, de mikor neten kéne beszélni, akkor olyan távolságtartó, mint a húzat. Mi a szart csináljak ott is? 

Komolyan, minden egyben szakad rám, én meg bekattanok. Lassan mindenki húzzon sorszámot, növesszen agyat és gerincet és akkor szerintem beszélhetünk. Végezetül pár szám, amik most úgy ténylegesen, kb mindenre ráillenek. Sorrend irreleváns, a címzett meg hát azt meg talán kiérzi(k) az emberek. Csemegézzetek, és lessetek vissza később. Csók: Caty

"Miért kínzol, szólj már, ha te is így gondolod?"

"Are you friend or foe? 'cause i used to know"

Egy valakinek szól, de már nem tudom ő melyik. Jó lenne, ha egyszer az életben őszinte lenne, mert ez a szám szinte kettőnkről szól...

"Ne légy gyenge, ne légy gyáva!
Ne agyalj annyit, nem kell a dráma!
Szeretsz engem? Akkor tegyél érte,
Az álmainkat ne törd össze!
Ne légy gyenge, ne légy gyáva!
A döntésben ne várjál másra!"