Egy válasz...

Igen, minden vég, valami új kezdete. És a kalandok egy lépéssel kezdődnek. Közhelyesen hangzik, de így van. 

Ez a bejegyzés ténylegesen egy lezárás is részemről. Tegnap csak kijelentettem, hogy vége, de gondolom nem csak tényekre vagytok kíváncsiak, hanem értésekre, véleményekre. Most megkapjátok. 

Akkor először kivesézem az ő gondolatait, mert nekem mindig jó muri volt, most sem lesz másként.  Nem, blogot nem mutatok, mert akkor kibújhatnék a névtelenség mögül. 

Szóval első amin fennakadtam rögtön az volt, hogy konkrétan mintha egy 3. személynek szólt volna az egész, és igen, pont annak, aki miatt nekem elég fejfájást okozott minden. És igen, ott is volt, 2 helyen is. Nem a szakítás fáj, hanem ez. De én mondtam valakinek, hogy nem adok nekik 1 hónapot és úgy is egymás karjaiban lesznek. Erre inkább nem válaszolt. Nem is kell, ha így lesz, elfogadom. Igaz, szarul fog esni, még ha már nem is szeretem, de értitek úgy is. 

A hétvégét külön töltöttük, nem keresve a másikat. Nálunk anyunak szemet szúrt, hogy nem vagyok fent, nincs webkamera, nem hallják, hogy éjjelekig skype-zom vele. Na igen. Ő sem mondott semmit, épp átgondolni akartuk a dolgokat. A sulin kívüli barátaim mind azt mondták, hogy is rendbe jön minden. Na igen, én már csütörtökön nem ezt éreztem. Mégis vártam arra, hogy  ő is így látja. Már mindenki tudja szinte, hogy nem így lett. Kicsit vagyok csak szomorú, inkább csalódott és megbántott. 

"Másnap ez erős ellenszenvet váltott ki, sajnálom egyetemista vagyok és ha jó buli van én ott leszek. Innentől kezdve indult a lejtmenet."

Erre válaszolva csak annyit, sosem arra voltam kiakadva, hogy iszik és bulizik. Még örültem is neki, hogy jól érzi magát itt. Egyedüli gondom az volt, hogy nem járt órára. De azért, mert féltem, hogy pont úgy lesz katalógus, hogy nincs ott, és a végén ez miatt bukik... Szimpla aggodalom volt. Csak nem mindenki értékeli.

"Semmi kedvem nem volt ecsetelgetni senkinek, hogy mi a helyzet, pihenni akartam, fejet szellőztetni. Megtettem, és eldöntöttem, hogy mit szeretnék és éreztem, hogy mit érzek. Szomorú az igazság, de szinte semmit. Elmúlt a tűz, megfagytak az érzéseim. Nem érzek magamban semmit csak űrt. Űrt, mert a múlt szép volt, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fáj visszagondolni."

Igen, az hogy otthon mindegyikünk titkolta. Anyu is tudta, hogy baj van, de nem akart belefolyni. Hogy nálunk anyukája észrevette-e nem tudom, de biztosan. Van olyan, amit egy anya elöl nehéz rejtegetni. Ami nekem fáj, hogy így írta. Csak űrt érez, és irántam semmit. Hát jó. Nálam még kell egy kis idő, míg eljutok erre a szintre, de lesznek akik mellettem állnak, és nem hagyják, hogy visszaessek, mert most nem fogom megtenni. Túlélem ezt is, kétszer olyan erősen állok fel. 

"Így ért véget 2,5 hónap, leírva kevés, átélve sokkal többnek éreztem… Tapasztalatot remélem szereztem és azt is, hogy Ő is."

Nagyon szép két és fél hónap volt, jövő héten lett volna 3 hónap. Igen, többnek éreztem én is, talán pont azért, mert annyira jó volt és annyira boldognak éreztem magam. Annyit írnék még, tapasztalatot szereztem, de pont az szar, hogy a mostani hibáimat nem fogom tudni kijavítani, hisz azokat nem mondta meg. Hozzám se szólt volna nagyon. Hiba volt kimenni tegnap az állomásra. De miért én fogom ki az összes idiótát? Igen, Shun, tudom, üdv a klubban. -.-"

Az utolsó, amit kiemelnék - mert van még írva, de arra jelenleg nem tudok mit írni, mert én rá haragszom, és a szemébe nézni nem tudok, és nem is akarok. Nem érdekel, hogy gyerekesnek tűnhet, de nincs erőm hozzá. Tartani fogom magam, mert úgy is túljutok rajta, neki is sikerült már rajtam... nem érdekel mikor, csak fáj. És fog, de csak egy ideig. És tudom, hogy van valaki, aki elfogad minden hülyeségemmel, hibámmal együtt. Mikor anno ezt leírtam, utána bizonygatja, hogy ő olyan. Hát pedig ő sem. Egyszer biztos lesz valaki, csak még nem találtam meg. 

"[...]tudom Gé, hogy nem adsz nekem igazat pedig így van: “Problémák nélkül az élet unalmas lenne…” "

És ami addig zavart volna, amíg együtt vagyunk vagy amíg nem végzünk, az ő. Mert tudom, hogy rá értette. Igen, ez fáj a legjobban, hogy engem ő zavart és nem tudtunk ezen túl jutni. Amásik problémán túljutottam volna már most is. Csak kérnie kellett volna. Meg nekem is sok bajom volt, de ha nem volt mellettem, akkor hogy? Már késő az egész. 

Nem akarok neki fájdalmat okozni, de a barátaim szemében nagyot csökkent, pedig megkedvelték szombaton. Mindegy ennek is. Én nekem ez volt a válaszom. Úgy voltam vele, hogy mától nem lesz sírás, rágondolás. Kissé nehéz, mikor ott van  veled a suliba, de mindegy. Most kicsit olvasgatom az ő blogját, meg a sajátomat, képeket lesek, és ez a hét a felejtésről fog szólni. Jövő hét viszont a tényleges tanulásé, mert még fontos ZH-k várnak rám akkor. Reiko és Shun is hazajön a hétvégén, szóval egy-egy talit be akarok velük iktatni. Szükségem van rájuk, most még jobban. Csak olyan hiányérzetem van, máskor ilyenkor itt volt nálam. Hiányzik, de túlteszem magam rajta. Most is lépek, mert matekot tanulnom kell, mert az sosem volt erősségem, hátha az tereli a gondolataimat.
És akkor egy szám így a végére: 2012/6, és még csak november van. Kevesen értik, de talán ez benne a jó.