:|

Hogyan lehet tönkretenni az emberi kapcsolatokat? 

Hát példát rólam tuti lehet venni, mert én ebben már profi vagyok. Legalábbis annak érzem magam.   Bár amúgy is úgy jön le. Hogy miért is írom ezt? Csak valahogy megint rám jött ez az érzelmi túltengés vagy nem is tudom mi, igazából nem is akarom tudni mi, csak fejeződjön már be. Mondjuk idáig bírtam, most törött el a mécses... Mondjuk tudom magamról, hogy nem vagyok egy olyan ember, aki annyit beszél szemtől szemben a problémáiról az embereknek. Vagyis talán 2-3 éve még ilyen voltam, és azóta ilyen irányba mentem el. Talán itt a blogon leírom, de igazán nem. És Shunnak van igaza, részben. Azzal, hogy nem mutatom ki az érzéseimet. Konkrétan nem is akarom, mert a legtöbben nem érdemlik meg. És talán pont ez az, hogy amúgy sem bízom úgy az emberekben... Vannak olyanok persze, de tényleg egyre jobban meggondolom, hogy kiben. Sokszor beszéltek ki, és olyanok is, akiknek szinte mindent elmondtam, és ezek után szerintem nem csoda. Már a hét is úgy kezdődött, hogy Megumival megint összevesztünk. Igaz, ez már a végeleges 'szakítás'. Nem erőltetek én semmit. Kiskorom óta nálam a barátságok sosem voltak túl mélyek. Talán mert általánosban függtem a többiektől, és nem gondoltam bele konkrétan, hogy az ilyen megnyilvánulásokkal kiket mikor bántok meg. Szóval 8 évig elég idióta voltam. Na igen, középiskola elején még talán ez kicsit megmaradt, de mikor jobban megismertem valakit, és nem tetszett a viselkedése, akkor eltávolodtam tőle. Amolyan barátságból ellenség szitu. Nem voltunk azok, de a lényegen nem változtat. Ugye utána lettem jóban Zakuval, Arisaval és Hikaruval. Velük igazi barátság alakult ki. Igaz az én nyers stílusom már akkor is megmutatkozott, így néha-néha volt kisebb nézeteltéréseink, de mára már talán elfogadtak ilyennek, és tudják, hogy bármi van, nem kell  véresen komolyan venni. Nem sokkal ezek után jöttek Shunék, akik furcsa mód a mai napig mellettem álltak és én is mellettük. Ők ténylegesen el tudtak fogadni olyannak, amilyen vagyok. Igen, mellettük is bejátszottam bár dolgot, mégis kitartottak mellettem. Jó, lehet azért mert fiúk, de akkor is. És köszönöm nekik, ha nem lennének, lehet én sem lennék már. 

És elég sokan vannak, akikkel azért sokáig barátok voltunk, és most már csak egy köszönéssel és egy apró mosollyal megyünk el egymás mellett, de lehet még azzal sem. Nem sorolom fel őket, hisz aki szinte elolvasta az egészet vagy már a kezdetektől, az tudja. Hiányoznak elég sokan, mégis oka volt a Sorsnak, hogy úgymond elhidegített minket egymástól.
Talán az új ismeretségektől sem várok el sokat, mert tudom, hogy az én viselkedésem általában a legtöbb embert inkább elmenekíti magam mellöl. Igen, erre mondják, változz meg. Nem, mert ez vagyok én, és nem fogok azért megváltozni, hogy elfogadjanak. Ha nem tetszik valami, nem kell hozzám szólni. Tudom, hogy néha bunkó meg flegma vagyok, de ezzel is csak magamat védem egy   újabb csalódástól. Mert mindenben lehet csalódni, és én általában csak az emberi kapcsolatokban szoktam. Részben az én hibám is, de mégis egy kicsit örülök, mert vannak olyanok, akik még nem menekültek el, hanem mellettem állnak és meg akarnak még jobban ismerni, vagy csak megérteni. És azért örülök, hogy az egyetemen is van azért 1-2 ember, aki mellettem áll a sok sületlenségem, hangulatingadozásom és egyéb tulajdonságaim ellenére is. 

Azért azokat a kérdéseket bírom néha, hogy Etsuo még bírja melletted, nem akadt még ki? vagy  az, hogy éppen miatta vagyok szarul? Na igen. Egyetlen egy olyan dolga van, amit nem nagyon fogadok el, de elviselem, jó nem szó nélkül, de ja... Mégis ma már ő is mellettem áll, és támogat. Hogy meddig, csak tőle függ. Jó, igen, a többiektől is, de értitek. Választhatnak ők is, mert egyikükhöz sem vagyok hozzáláncolva, szóval ha úgy döntenek, hogy elég belőlem, akkor hagyni fogom őket is eltávolodni, mert nem harcolhatok olyan miatt, amit úgy nem érdemlek meg. És ha ez egy barátság vagy egy szerelem, akkor sem - bármennyire is szeretném, akkor sem... 

Meg persze nő vagyok, így az is megfordul a fejemben, hogy a barátom ezerszer jobban járna más lánnyal, mint velem. Nem pont azért, mert jobban szeretné nálam, csak azért én mégiscsak milyen vagyok. Nem épp külsőre - mert azért valamilyen szinten csinos vagyok meg szép is /nem egó, mert dicsértek már meg.../- de mégis, annyi rossz tulajdonságom van, hogy nem értem, sem Etsuot, sem a barátaimat, hogy hogyan is bírják mellettem. Meg persze, nálam ezerszer kedvesebb, okosabb, csinosabb lányok is vannak...
Bár amit lehet elkiabáltam az az, hogy a régi barátok lehet visszatérnek. Egy ahogy látom, biztosan. És ezt is neked köszönhetem Shun. :)
Mostanra már kezdek lenyugodni, meg persze Etsuo is rásegített, hogy megnyugodjak. Igaz még így is van elég probléma, de talán most egy kicsit nyugodtabban állok a dolgokhoz. Hogy meddig, szerintem holnap délutánig, ugyanis programozás lesz, ami ugye nekem nem az erősségem. 

És mára búcsúzom. Igaz, az összes ilyen bejegyzés elején elsírom magam, és mire a végére érek, megnyugszom. Na a külső segítség megvan, de jól esik, hogy tényleg vannak olyanok, akiknek számítok. :)  De most már tényleg befejezem. Sok puszi és jó éjt, sziasztok :) 

Mert a mosoly egy görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent.