Volt olyan kedves ember, aki - jó szokás szerint - magára vette az előzőt. Jó, volt/lenne oka rá, de igazából végiggondolva már nincs. Mégis küldött nekem egy linket, amit a saját megnyugtatására küldött át inkább, mint az enyémre. Most ezzel mit kezdjek? De ha már megkaptam a linket, nézegessük mik is vannak rajta. És így tényleg olvasva, okos válasz kaptam. Az ottani szerző így írja: "Ne keresd a miértekre a válaszokat, mert nincsenek." Valóban nincsenek? Szerintem meg épp ellenkezőleg, minden kérdésre van válasz, csak meg kell találni. Igaz, talán sosem tudjuk meg, hogy az valós volt vagy csak mi hittük annak, de kaptunk rá választ. Utána már csak vagy beletörődünk, vagy harcolunk ellene. Ez mindenki maga döntése.
Nem akartam megnevezni senkit, de így jött össze. Most már semmi köze hozzám, ne bíráljon. Itt egy üzenetrészlet tőle, aminek a teljes részét a következő bejegyzésben olvashatjátok nemsokára: "sajnálom a progot, de azon kívül mindened meg van. mindenki bukott el életébe tárgyat, ne hidd, hogy egyedi eset vagy. Az emberek meg hidd el ott lennének melletted, csak néma gyereknek anyja se érti szavát. Na ennyit akartam, Kellemes Ünnepeket." Azért ne akadj fent kérlek, nem első eset, hogy egy üzenet landol a blogon - bár amennyire kiakadtam most rád, azért került fel. De most itt mindenki kap választ bizonyos dolgokra, ha eddig nem értette volna vagy nem jött volna rá. Bár közbe neki ugyan úgy üzenem, mert néha ő a legnagyobb tudatlan. Bocsi drága, de így van.
Egyik korábbi bejegyzésemben már kitértem erre, hogy nem én lennék az egyedüli, aki megbukik valamiből. Meg komolyan, 13 év van a hátam mögött, azért annyi tapasztalatot szereztem, hogy lássam mivel jár egy bukás. Jó, igen, kiakadtam. Mert tényleg az utolsó pillanatig küzdöttem, mennyi embert állt mellettem, és ők most mind csalódtak bennem, ahogy én is magamban. Mert tényleg, Naruki a bizonyíték, hogy ment tényleg. Nem volt elég ezek szerint, de ugye kitartó vagyok, és nem adom fel ezt sem, és ha nem most, akkor fél év múlva menni fog. Ha akkor sem? Akkor itt hagyom az egészet. Október óta ezt mondom, de hát egyszer muszáj lesz. Vagy diplomával vagy anélkül, de az első verzióval jobban megelégednék. Igen, tényleg mindenem megvan ezen kívül - a suliban. Azon kívül? Nincs. Hogy miért, az az én dolgom. Vegye magára, ha ez jól esik neki... Igazából valamilyen szinten akkor is egyedi vagyok. Mert én én vagyok, és nem játszom meg magam. Az álarc is én vagyok, de egy olyan részem, amit muszáj viselnem, hogy túléljem az életet. Minden ember egyedinek születik, csak valaki inkább leáll az utánzásnál, mint hogy önmaga legyen. És én tudom, hogy nem ilyen ember vagyok. Szóval, köszi, puszi. Az emberek... egyedül a barátaim azok, akik mellettem állnak. Igen, ezzel a szöveggel is érveltél már, és szerintem nem is egyszer. De akkor is, már leírtam nem is egyszer én is. Nem tudom úgy elmondani a problémáimat személyesen, mert valamit mindig úgy is elhallgatok. Muszáj, mert félek, ha mindent kiadok magamból, akkor még jobban sebezhető leszek. Így is az vagyok, még ha próbálom is magam erősnek mutatni. És nem akarom, hogy engem bárki sírni lásson, és nem is fog. Ezt az egyet eldöntöttem. Max a családom láthat úgy, más nem. És 8 éve tartom magam hozzá, eddig nem okozott gondot. A másik meg, állnak mellettem, meg tudják/látják, ha gond van. Mert vagy ismernek annyira, hogy látszik és nem tudom takargatni, vagy mert én bízom bennük annyira, hogy rákérdeznek és kiszedik belőlem. Tudod Etsuo, szeptemberben még azt mondtad, hogy úgy érzed, ismersz teljesen. Pontosan akkor, mikor Shun írt rólam. Teljes mértékben egyetértettél, és mégis te vagy az most, aki bírál, hogy nem beszélek a problémáimról. De akkor sem beszéltem, mert már nem egyszer mondtam, hogy én nem beszélek, ha ismer valaki tényleg és átlát a vidámságon, akkor úgy is rákérdez. Te erre nem voltál képes. Novemberben végig baromi szarul voltam, és volt amiről tudtál, mégsem törődtél vele(m). Tudom, hogy úgy írtam, hogy egyedül kell megoldanom a problémáimat. Ez így is van. Csak nem mindegy, hogy közben állnak-e mellettem vagy sem. Pont ezért írtam az egyik bejegyzésed alá azt, amit. Amikor Te voltál a legfontosabb, te nem figyeltél rám eléggé. Mert mikor így egy-egy csütörtök délután itthon voltam, tudod mennyire jól esett volna, ha átöleltél volna, megvigasztaltál volna? A chat erre nem elég... Pedig akkor lett volna rád a legnagyobb szükségem. Ha ez akkor megtörténik, nem így alakultak volna a dolgok. Csak már neked akkor nem számítottam annyit, mint aminek én hittem. Végülis ma már mindegy is.
Egy dologra akarsz választ kapni még szerintem, amit meg is kapsz. Mit érzek irántad. Szeretlek, de nem szerelemből! Az az idő elmúlt, már ha volt, és nem csak azt az érzést szerettem, amikor veled voltam. Bár szerintem nem, mert úgy éreztem, feltétel nélkül szeretlek, azért aki vagy. Meg te kérted, hogy barátok legyünk, én szeretném ehhez tartani magam. Bár ez szerintem annyira sosem fog menni köztünk, mivel nem bízunk meg a másikban. Ez tény, és te is belátod. Nem azt mondom, hogy ne próbáljuk meg, mert azért tudunk normálisan is viselkedni egymással, az elmúlt 1,5 hét bizonyíték rá. Oké, persze volt, hogy beszóltunk a másiknak, de szerintem ez még kibírható. Igazából úgy kéne tenni, mintha az elmúlt 3-3,5 hónap meg sem történt volna olyan szempontból, bár az ugye átverés lenne, mégis talán egyszerűbbnek tűnik. Na mindegy. Hiányzol, de nem úgy mint a szerelmem, hanem mint valaki, aki mellettem áll, vagy legalábbis támogat, segít, biztat. Igen, furcsa lehet így olvasni, de kb ez az ismerős-csoporttárs-barát kategórián van belül, szóval félreértelmezni nem kell. Utálni, gyűlölni nem tudlak, mert arra okot nem adtál. Pedig könnyebb lenne. Jó, a gyűlölet is érzelem. A közömbösség, az már nem. Lehet ide kéne eljutni? Nem tudom. Egy apró válasz a következő bejegyzésben is lesz. De szerintem kimerítő voltam. Hogy én neked mit jelentek? Egy kicsit izgat, de mégis bízom benne, hogy egy szép emlék vagyok és mára egy barát, aki ha úgy van melletted áll. Vagyis állna, ha szeretnéd. Így fair mindkettőnknek. De nem kérem, hogy mond el, csak bízom előbb leírtakban.
Aki idáig eljutott, annak köszönöm, hogy végigolvasta, tudom, most aztán tényleg kiírtam szinte mindent. Egy dolog biztos. Egy kicsit megkönnyebbültem. Egy kicsi még mindig van bennem, de hát azzal még elég sokat várnom kell, mert az egy jó ideg bennem lesz. Nem pasi téma, ezt így előre leszögezem.
Így a végére egy szám, aminek igazából a vége számít most. Vagyis igazából az utolsó versszak. Na igen, az elmúlt 4 hónapban (mert 3 nap múlva annyi lesz) elég sokszor hallgatom ezt, és mondhatom, hogy megszerettem. Meg egy másikat is, de az most nem ide tartozik. Szóval jó zenehallgatást, és mindjárt jön a következő is. Bár mire eljuttok idáig, ki is jön a következő szerintem.
Szóval legyetek jók és kitartást még holnapra, meg annak is, aki még dolgozik/suliban van. Már csak egy nap és hétvége, és 4 nap és karácsony. És sajna most sem lesz fehér, pedig az tök romantikus és idilli lenne. ^^ Na puszi mindenkinek.
"Hogyha rontottál tanulhatsz belőle,
Ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség..."
.jpg)
.jpg)
