*676

"Tízszer tovább tart összerakni magadat, mint amennyi idő alatt szétesel."

"Van hogy egyes dolgok után az ember az idegeskedés helyet már csak nevetni tud."

Csak úgy...

"Tudom fogalmad nincs róla, hogy miken megyek át,Te csak a fényt látod, de leszarod, hogy mi az, ami bánt. Én meg hülye fejjel nézem, ahogy elemészt a reggel..."

Megint itt vagyok. Zavartan, őrülten, idegbetegen. Kezdek tényleg ott tartani, hogy már nem érdekel semmi és senki. Már az se izgat, ki olvassa a blogot, és hányan tudnak róla az egyetemről. Már néha azon gondolkodom, jó ötlet volt-e idejönni... Vagy úgy bármi is úgy az életemből? Depresszió? Gondolom igen, nem tudom. Idegeskedem, aggódom és nem találom a helyem. Lelki erőm semmihez sincs, és még mindig azon az állásponton vagyok, hogy jobb a fizikai fájdalom, mint a lelki... Miyoshi mondta este, hogy a fura szövegeim beillenek egy segélykiáltásnak is. Így is lehet, de nincs ki segítsen. Miben tudnának? Megvigasztalni, mellettem lenni képtelenek. Magányos vagyok, és semminek nem látom értelmét. Le sem tudom kötni magam, mert bármi van, egyedül érzem magam. Nekiálltam negyedszerre (vagy ötödszörre?) a Death = Love c. történetnek, annak legalább jó a vége. Mindig valahogy rám jön ősszel, hogy olvasni akarom. Igaz, közben az 5 perc is és magamban teszek kárt. Egyre durvábban merem megtenni, bár nem csodálkozom, amennyire ki vagyok. Csak szar lesikálni az alvadt vért. Egyre rosszabbul is alszom, egyre több a rémálom...

Megőrülök a szobámban lenni egész nap egyedül, mert csak gondolkodom. Saját magamtól ki tudna megóvni? Senki... De hogy kicsit jobban legyek abban más is tudna, nem? Legalábbis a barátok erre is valóak nem? Bár pont én beszélek, akinek nincs olyanja. Aki meg sem érdemelné a boldogságot, az megkapja küzdelmek nélkül. Én meg végigszenvedtem már minden, én meg csak még rosszabbakat kapok? Ez hol igazságos? Mondjuk az élet nem az. Mintha az elmúlt évek alatt nem jöttem volna rá. Komolyan gondolkozom mi a fenéért vagyok még itt. Szar egyedül lenni. Régen sosem hagyott senki magamra, most meg már senkit sem érdeklem. Az emberek utálnak, tiszta érdektelen vagyok. Tudom, vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben élők. De nekem ez az állapot is már rémes. Sosem voltam egyedül, mert mindenkinek én voltam a kicsi, akire figyelni és vigyázni kell. Ma már senki sem néz így rám, mindenkinek ma már csak gond vagyok. A fanclubomat is egyszerűen csak kihasználom. Mert még ha a nagy része ágyba is akar vinni, legalább foglalkozik velem. Már ezzel a furcsa rajongásokkal is legalább kicsit mellettem vannak. Ha kicsit rosszabbul vagyok, rögtön meghallgatnak. Én is meghallgatom az ügyes-bajos dolgaikat. Felszínes az egész, de még így is próbálnak tenni értem valamit. Meg mivel nem ismernek, nem utálnak. Ezért sincs értelme mély kapcsolatokat kötni, mert ha már egy tulajdonságod nem tetszik az illetőnek úgy is el fog ítélni, vagy megutálni, mert már azzal nem vagy elég jó neki. Tudom hogy a viselkedésem idegesíti az embereket, de régen sosem volt ez baj. Emlékszem még Shun két évvel ezelőtti jellemzésére. Teljesen más volt minden akkor, még ő is a barátom volt, és mindig mellettem volt, és sosem hagyta, hogy hülyeséget csináljak. Ma már ő sincs mellettem, és nem is szedi le a fejem, ha valami ostobaságra készülök. Hiányzik. Ahogy sok mindenki a múltamból. Még Meg is, még ha néha egy gyerekes viselkedésű kamasz és heti szintű veszekedéseink voltak, akkor is. Dai-ékkal töltött hétvégék is mennyire jók voltak. Tartották bennem a lelket, ma már ugye ők sincsenek annyira. De tegnap kaptam egy aranyos véleményt magamról. Lehet, hogy aki írta, az is csak érdekből van mellettem, de azért azt nem hiszem, hogy amit leírt, az csak bevágodásra volt. Na ez lenne az: "mert tudsz főzni, sütni, és az egyéb házi munkákat is eltudod végezni. ami a szíved van az a szádon is, és ezért sokszor eléggé szókimondó tudsz lenni, de ugyan akkor mégis lenyelsz mindent azért, hogy másokat ne sérts meg és inkább magadat ostorozod és eléggé türelmes vagy a hülyékhez és gyorsan beszélsz, ha zavarba vagy és szeretsz csapkolódni, amivel egy fajta módon a szereteted fejezed ki, még ha mégis picit morcos arcot vágsz hozzá. ja és az kihagytam, hogy a világon csak te vagy magadból az egyetlen példány, szóval mázlista az, akinek megadatsz ^^" Szóval szerintem aranyos dolog volt tőle, hogy mikor már túl vagyok egy veszekedős estén, akkor próbál felvidítani. Annyira jó lenne, ha sikerülne kiölnöm magamból az érzéseket. Egyszerűbb lenne, és nem lenne ennyi fájdalom...

*674

"Mondanám, hogy bárcsak meg sem történt volna, de hazudnék, mert imádtam minden percét..."

Nosztalgia meg miegymás

Halihó!

Hát megint kedvem van a blogoláshoz, és így állandóan járnak az ujjam a billentyűzet felett, csak el ne kopjanak a végére. :)

Tudom megint érdekes egy címmel jöttem, és így mintha sok kérdés vetődne fel... Ami azért valamennyire igaz is. Igazság szerint kicsit bennem van a 2012-es év ismétlődése. Cseppet már unom, hogy az elmúlt 4 évből valami mindig megismétlődik, maximum kicsit más tálalásban. Na igen, csak visszaköszön, hogy sosem tanulok egyetlen hibámból sem. 

A nosztalgia konkrétan csütörtök délután kezdődött el... Estuoéknál voltam fent délután, és egyik csoporttársunkkal futottunk lett össze az épület előtt. Igazából már én is indulófélben voltam, mert tanulnom is kellett és sok kedvem nem volt Tadase társaságában is a kelleténél több időt tölteni... Így is sok időt töltök fent mostanában náluk. Szóval lent lent voltunk, mikor összetalálkoztunk a sráccal. Ő órára ment, aztán végül csatlakoztam hozzá, hogy akkor addig is van egy kis társaságunk, amíg egyfelé megyünk. Aztán kérdezte hazafelé megyek-e mondtam, hogy igen. Aztán így akkor hirtelen bevillant nekem is, hogy már egyszer kísért haza. Kissé poénos, hogy 2 évvel és 1 héttel ezelőtt történt az ominózus este. 2012.október 5.-én, péntek este az egyik egyetemi klub (a mélygarázsos, tekepályás) rendezett egy Youtube partit. Na hát lehetetlen volt kihagyni, és akkor még Shizuval és nagyon jóban voltunk, és így aznap este egy hatalmas bulit csaptunk odalent. Persze csak azért is kikerestem a Fb eseményeim közül, és ott linkelve voltak a képek. Egy ponton annyira jó volt végignézni őket, és így belegondolva mennyi minden történt azóta. Belegondolva hiányzik az az időszak, és most mintha kicsit minden olyan lenne most is. Nem tudom, mintha minden kicsit azt az időszakot idézné... A helyzetek, a kapcsolataim és kicsit én magam is. Bár tény, hogy a depressziósabb énem van előtérben, ami igazán akkoriban alakult ki, mégis nagyon sok pillanatban olyan, mintha azokat az időket élném át újra más formában. Nem hiszem, hogy ezzel más is így van/lenne, de valami akkor is van, ami ismétlődik. Valahogy úgy vagyok vele, hogy az Etsuoval normalizálódott kapcsolatom ugyan úgy zátonyra fog futni 1 hónap múlva, mint anno. Tehetnék ellene, de mivel akkor sem tettem semmit, most sem fogok. Meg igazán most már nincs is meg az a plusz, ami miatt tehetnék. Akkor elvakított szerelmes módjára nem vettem észre a hibákat, most józan fejjel igen. De rájöttem, olyan emberért nem kell küzdeni, - se a barátságáért, sem a szerelméért, sem másért - aki nem teszi meg visszafelé ugyanezt. Ez a két év mindenféle tekintetben megváltoztatott. Kicsit már tényleg úgy érzem, felnőttem. Persze az igazi kislány énem még bennem van, mert érzem. Mindig is bennem lesz az örök vidám-optimista lány, akit néha nagyon szívesen felszínre hoznék a nehezebb időkben (is). Kár, hogy akkor olyan, mintha nem is létezne... Részben pont emiatt vagy ezek hatására volt a pénteki bejegyzés is. Azóta nem tudom mi van velem, de állandóan eszem, pihennék csak meg előtte ezerrel pörgök, mint szombat este is. Anyuék megmutatták a képeket meg videókat, legalábbis Miuw anyujáék, a sajátunkra még nem igazán volt idő. x) De annyira jók voltak. Ja és ezentúl Miuw nevelőapját Jerrynek fogom hívni. :D Mert az okosak a szállodában úgy mutatkoztak be, hogy Tom és Jerry. x) Apukám Tom, így az ő nevét könnyebben kiejtik, de Miuw nevelőapjáét már nehezebben, így lett ez a beceneve. Billy és Alex a Blue Bay Beach Hotel szórakoztatómesterei meg minden nap csinálták a jobbnál jobb programokat a medence partján. Élvezték is az ősök. Két számot mutatok onnan: 1. (Yaara Yaara), 2. (Soco Bate Vira) Eszméletlen jók, nem? :D Mi már szinte tudjuk is a koreográfiákat. :D Meg persze imádjuk, komolyan következő buli alkalmával már ezerrel fogunk ezekre táncolni, meg szerintem nyaraláson is. x) De amúgy ilyen flashmobokat ebből simán össze lehetne hozni. :D Szóval aktív-passzív pihenés a hétvégére, hogy ezekre táncolok és napozok. :D Tökre felpörögtem tőle megint. És akkor itthon kb megszólal, és anyu meg apu is táncolni akar. Irigylem őket, mert nagyszerű hetük volt ott, és szép barna bőrrel jöttek haza. Jövőre délebbre akarok menni nyaralni, valami szép, különleges helyre. :) Csak arra még az ősöket is rá kell venni, és persze jövőbeli melóhelyen szabi is kelleni fog... Csak ne szívjam meg... :S De most nem akarok negatív dolgokkal foglalkozni, most pörgés és pihenés. Hamarosan megint jövök, addig is puszi, sziasztok! :) 

*672

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm... néha csak úgy jó lenne egy ölelés.

*671

Ha már a rádióban ment és még aktuális is...

bALEK hét

Helló!

Na hát mesélek kicsikét az egyetemi gólyahétről. 1 hét, jönnek a suliba az új elsőseink, és idén az én évfolyamom a főnök. Én annyira nem folyok bele, meg elég hagyományőrző egyetem vagyunk, szóval a gólyácskáink is ebben a szellemben töltik el a hetet, na meg egy kis nevelésben. De kezdjük el.

Az egész vasárnap délután kezdődött. Mi első körben Etsuoékkal találkoztunk, hiszen ő akkor kezdett visszaköltözni a kollégiumba, szülei pedig elkísérték. Így a délután egy részét velük töltöttük. Mikor ők hazamentek, mi felnéztünk az egyetemre mit ügyeskednek a többiek. Volt orvosi szoba, na ott ketchup, majonéz, mustár, wc-papír, tampon, liszt és még ki tudja mi szerepelt a felhasználandó eszközök között. Na igen, kaja is volt, bár a keksz és a csípős szósz meg ki tudja még milyen finomságok nem szerepeltek ott is... Aztán így egy fél-egy órát fent voltunk, majd az egyik kocsmába ültünk be meccset lesni. A foci után pedig még visszamentünk. Zenshit elég nehéz volt látnom, és én jobban félek tőle meg a helyzettől, mint ő. Tudom, nem épp vagyok normális. Sört is eléggé elkezdtem inni ott, 2-3 óra alatt 1,5 üveg, ami nálam szép teljesítmény. Hülyéskedtünk, ismerkedtünk az elsősökkel, rég nem látott osztálytársamat fedeztem fel. Naru úgy 8 körül lelépett fejfájásra hivatkozva, engem Zenshi legjobb haverja rángatott el beszélgetni, szerintetek mennyire akadtam ki? Pláne addigra több, mint egy 1 sör már lement... Végül mindenki lelépett, hívhattam Etsuot, hogy most rögtön tolja vissza értem a képét... Sírás határán, idegesen nem épp vártam, hogy még vele is veszekednem kell. De aztán úgy 2 órát még a koli alaksorában lévő kocsmában töltöttem. Valami csaj is jött velünk, egész este Tadase-t oltottuk, meg egész jól elvoltunk ketten is. Nem épp az én stílusom a csaj, de rövid távon elviselhető. A fiúknak rosszabb volt, mert ők hallgattak ott minket... A végén már ölelés, 2 puszi neki is... Cuki egy este volt. 

Hétfőt otthon töltöttem, este találkoztunk megint a srácokkal. Ott is simán lement már egy korsó sör, szóval tanulok. Inni. x') Végül időben elindultunk Naruval, de legalább jól szórakoztunk addig is. Nem volt hosszú nap. 

Kedden délelőtt megbeszélés volt a suliban, így oda mentünk fel. Megmutattam az akkor még oklevéltervezetet sportnapra, meg az iskolai vetélkedőt beszéltük át, utána jöhettem is haza. Itthon csak gépezgettem, pihentem. 

Szerdán napközben folytattam a semmittevést, ha már megtehettem. Estére mentünk vissza kollégiumba, mert az elsősök főztek. Ott is megittam vagy 2 üveg sört, a flörtölés az első osztályúan ment, az "alanyom" mesélhetne róla eleget. Bár kicsit túl feltűnő voltam, de hát az áldozatommal imádok flörtölni, így akkor is kiélveztem a pia hatására, de nem épp láttam, hogy megbánta volna. Szóval tök jól elvoltam, öcsém volt osztálytársával is összefutottam, bár a szabályokat én mondjuk megszegtem, de sose baj. x') Végül úgy a szokott időben hazaindultam, Naru pedig hazakísért.
Csütörtökön már napközben is a bálra készülgettem, mert este balekbál volt, amit nagyon vártam már. Úgy fél 8 körül találkoztam Naruval, majd együtt indultunk fel az ifjúsági központ mögé, ahol Etsuot vártuk be. Közbe pár kutyás ismerősünk is pont arra jött, így kutyáztunk és beszélgettünk is még egy picit, majd innen átmentünk az egyetemre, ott is voltunk fél órát kb, majd mentünk vissza a bál helyszínére. Kikértük a sört, majd az egyik placchoz leülve koccintottunk, majd figyeltük a műsort. Aztán a többiek kimentek rágyújtani, én addig bent maradtam. Egyik közgazdász évfolyamtársam azt hitte elsős vagyok, de szerencsére kimagyaráztam magam. Aztán utána onnan egy elsős srác is betalált, bevitt táncolni. Na igen, a tömeg szélén leálltunk és beszélgettünk. Fél óra után már az agyamra ment, és nem bírtam lerázni. Persze, most is hízelgő meg önbizalom növelő, de ha egyszer nem az esetem, és pasit se igazán akarok magamnak, akkor mit álltassam. Szóval sokat beszélgettünk, elvitt táncolni is... a piát kevésbé bírja, de az egója és a magabiztossága a fellegekben. Még Zenshinél is rosszabb, pedig neki is van bőven mindkettőből, de ő szerethető ezzel a tulajdonsággal, legalábbis nekem. Szóval még a kedvenc számomat is vele táncoltam le... Aztán utána szomjúságra hivatkozva mentem az asztalunkhoz, bár jött utánam. Hát azért a többieket (Etsuo és Naru) kissé zavarta a srác, engem is, mikor szinte már hátulról hozzám bújt. Etsuo még bejátszotta azt is, hogy a "barátnője" vagyok, úgy fogalmazva, hogy firma barátnőjét ne kívánd vagy valami ilyesmi szöveggel. A firma pedig mondhatni egy titulus a hagyományőrzőknél. A srác még utána is nyomult volna, de utána meg cigiszünetre mentem inkább, cigi nélkül. Vagyis hát nem emlékszem, hogy rágyújtottam volna. Kint készítettünk pár képet, bár hát elég félreérthetőek lettek, különben már az Etsuoval való összebújós pózunkat nem jegyezték volna meg ennyire... Na mindegy. Aztán utána szépen visszamentünk, az elsős srác felszívódott szerencsére, egyik volt németes csoporttársunk is velünk mozgott az este, az üveges pálinka, ami nála volt, eléggé fogyótermék volt, bár nálam azért kicsit a sör is... A többieknél szokásos, de nálam? Aztán Etsuo is elvitt táncolni, elég sokat ittunk az biztos volt, különben a flörtölések, és a tánc közbeni csókok meg sem történtek volna... A fél sztriptízt inkább meg se említem, pláne, hogy a nyakkendőjét 1 hete kapta tőlem, mert hát az az én nyakamba landolt táncnál, és nem engedte visszaadni. (Persze másnap erre már nem emlékezett teljesen, így el kellett neki magyarázni, hogy nálam van...) Éjfél után már hármasban voltunk a táncparkett szélén, teli torokból énekeltünk, néha így egymás vállára borultunk meg minden. Durva volt, aztán végül 1 körül adtam fel, így Naru hazakísért.
Péntek reggel már csak az elsősök összeszedése, az összekészülés és a hazautazás volt hátra nekik, bár szinte utoljára még mindenki hazament a maradék cuccaikért. Én a napsütéses időre való tekintettel még kiterültem délután a teraszra és napoztam. Ki kellett élvezi az utolsó nyári napokat. :) Bár így jó 1,5 hónappal később, október közepe felé most is gyönyörű idő van. :) Ennek örömére, most is a teraszról írok. Sajnos sokáig már nem marad ez a gyönyörű idő, szóval kihasználom, amíg még tart. :) Hamarosan jelentkezem még, addig is sok puszi nektek, sziasztok! :)

669*

Kivételesen ilyen címmel most nem idézet kerül ki. Igazából annyi minden van a fejembe, ami már nem is tudom mióta ott van. Az, hogy idegbeteg vagyok, azon már nem lepődöm meg, mert tényleg. Csak valahogy nekem egyre kevésbé megy ez az élet nevű játék. Ismerem magam, szokatlanabb helyzet vagy túlzott megfelelési kényszernél rám tör a pánik és elkezdek aggódni, ideges lenni... 

Kezdjük azzal, hogy szüleim repülője lassan indul Görögországból haza, amiatt is annyira ki vagyok, mert mi van, ha történik velük valami, akkor mi lesz velünk tesómmal? Ez múlt péntek délelőtt rosszabb volt, mert mikor a lakás előtt elbúcsúztak tőlünk Miuw szüleivel, akkor elsírtam magam, annyira féltem. Jó, persze itthon szerencsére mindent el tudtam intézni, öcsi 3 nap is meleg vacsorát kapott, tényleg itthon minden rendben. Oké, hogy naponta én csináltam mindent, mert a drága igazából a mosogatógép kipakolásán kívül nem csinált semmit, mert még egy teát sem tud főzni... Szóval az ilyenekkel kissé felbaszta az agyam, hogy fél 11-kor még álljak neki annak is, mert reggelre kell tea... Szóval néha nagyon az agyamra ment. 

És persze emellett miért egymás után rakják be a teel és a dmat zh-t? Pont erre a hétre... Dmatnak oké, hogy már szeptember elején nekiálltam, de akkor még csak belenéztem, próbálkoztam 1-2 feladat megoldásával, de szombat óta elméletben, gyakorlatban minden feladattípusra néztem és gyakoroltam példát, az utolsó pillanatig magyaráztak anyagot, és még én is tudtam segíteni másnak... És mégis a zh megírása után úgy 1 órával úgy vagyok, hogy úgy sem lesz meg, mert a logikai szintem az valami kurva gyatra, emiatt nem látom át a feladatot. Oké, hogy értem mit kéne csinálni, de alig tudok hozzákezdeni...szóval 8-ból 1 feladatnál kapásból hozzá sem kezdtem, 1-nek nekiálltam, tudtam mit kéne csinálni, de nem értettem, hogy a példa alapján hogy fogom megoldani. 2 feladatnak nekiálltam, azokat a felénél feladtam, kb azért, ami az előtte is volt. De legalább ténylegesen megcsináltam a feladat felét, nem csak leírtam hozzá valamit. 4 feladatot viszont teljesen megcsináltam. Igaz, abból kettőt teljesen elszámoltam a többiek szerint (és előbb hiszek egy matekból 5-ös diáknak, mint magamnak)... Szóval 2 feladat talán jó, de hát a ketteshez nem elég. Ahogy a tanárt ismerem, úgy is utál, tehát ha még lenne is egy hibátlan feladatom, nem fog úgy részpontokat adni, hogy a 35% meglegyen. Tehát örülök a fejemnek, hogy nem ért semmi az 1 hetes tanulás és az, hogy úgy mentem suliba, hogy úgy érzem megy minden. Hát sajnos az élet kegyetlen és igazságtalan, és ezen az akadályon is elbuktam. A teel meg... hát arra tényleg nem tanultam sokat, mert a dmat fontosabb volt. 4 feladatból mindegyiknek nekiálltam, Hogy lesz-e jó fej, és megadja az 5 pontos, kettest, nem tudom. De abba még bízom, hogy talán ilyen minimális szinttel is elértem annyit. Nem akarok sok pót zh-t és gyakuv-t írni... pláne így is sok vizsgám lesz még -már ha eljutok az aláírásig. 

És innen jön a következő rész, hogy ilyenkor mire lenne leginkább szükségem? Hogy valaki mellettem legyen, megvigasztaljon, megöleljen. Nem voltam sosem az a túlzott ölelkezős típus, de néha 1-1 ölelés jót tesz. Ha párom van, akkor meg az illetőhöz mindig bújok, mert biztonságban érzem magam. De hát az se tart hosszú távon, mert ki bírna elviselni egy ilyen idegbeteg házisárkányt? Senki... Annyira jó lenne, ha most valaki itt lenne, és kisírhatnám magam, miközben hozzábújok, és ő csak hallgat és vigasztal... Álmodik a nyomor? x') Jó, most valamennyire ott van ő... Néha hetente/kéthetente találkozunk egy héten. Jó, beszélgetünk általános dolgokról is, de a kapcsolatunknak - mármint ha lehet így fogalmazni, nem ez a lényege. Párkapcsolatilag sosem leszünk együtt, ez tény, tudjuk is, meg is beszéltünk. Csak néha jobb lenne, hogy nem csak érdekből találkoznánk, hanem mert lelkileg is támogatnánk a másikat. De nálunk ez nem megy, pedig valamennyire barátok vagyunk. Szóval ez így valahogy nem fair. 

Meg találtam egy jó kis cikket is miközben a kezdőlapot böngésztem Facebookon. Ez lenne az: Cikk linkje Na igen, én még nem tudom itt tartok-e, bár van egy olyan érzésem, hogy már elég régóta igen... Szerintem azért tanulságos, aki így elolvasgatja. 

Na de szerintem a végére értem a bejegyzésnek. Mondhatni lenyugodtam és most éhes vagyok. Valahogy még számítok pár kirohanásra a hétvégén, bár zh eredményt még nem kapok szerencsére egy ideig... Hamarosan jelentkezem. Addig is puszilok mindenkit, és kitartást nektek is. 

Egy idézettel zárva:

"A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit a történtekből megtanulunk."

*668

"Aki nem értékeli a jelenléted, majd értékelni fogja a hiányodat, és azt sem veszi észre, ha eltűnsz..."

*667

“Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.”

Amikor rám jön az 5 perc...