2013. július 31., szerda

elegem van...

Komolyan nem értem, miért támadnak állandóan? Saját blogom, saját kis életem, mi a szarért kell másnak beleszólni? Elhiszem, hogy az előző poszt kicsit túl őszinte lett, mert így utólag rájőve tényleg. Most kezdjek el magyarázkodni? A felét úgy sem érdekli. Meg amúgy is, a látogatók egy része nem tudja ki vagyok valójában, aki meg igen, az talán nem él vissza vele és megpróbál megérteni. Bár nem épp ezért írom, csak nekem is könnyebb így. De most akkor sem értem, mást miért zavar, ha jól érzem magam néha, meg azt hogy kivel. Mikor Take-kel szórakoztam, az volt a baj, ha Itsukival akkor az, mikor Etsuoval jöttem össze, az. Maradjunk így az elmúlt 3 évnél, és a "legpróblémásabb" emberkéimnél. De most már joggal kérdezem, miért kell beleszólni? Én életem, én hibáim, én döntéseim. Elrontom? Majd kijavítom. Legalább jól érzem magam. Tudom, hogy sokféle arcomat szoktam mutatni, de ha egyszer így, egyszer meg úgy jobb? Ez van. Talán így próbálom meg túlélni. Lehet, hogy néha tényleg ilyen ártatlan kis csajnak mutatom magam, de korántsem vagyok már az. Nem vagyok a komolyság mintapéldánya, nem is hiszem, hogy valaha az leszek, de próbálok tenni azért, hogyha valamit elrontottam, akkor azt a saját erőmből (többségben) kijavítsam. Meg elegem van, hogy olyan emberek szólnak néha be, akik lelki élete rosszabb, mint az enyém. Én nem vagyok depressziós, néha előjön egy cseppnyi szikrája, de hál istennek gyorsan túljutok rajta. Többségében is így is elmondhatom, hogy nem unalmas, és boldogtalan életem van, és még a biztos pontoktól az életemben is félek. Nem akarok senkit megbántani - de igazából úgy is ez lesz a vége - de amíg saját magatokkal nem vagytok megelégedve, addig ne nekem szóljatok be. Agyilag semmi bajom, kivéve mikor a kövér-átlagos-vékony testalkatommal kapcsolatban nyafogok. De bármi rossz ellenére, vagy a hülyeségeim ellenére, én legalább elmondhatom, hogy boldog vagyok, a családom ezek ellenére is mellettem áll. És tudom, hogy vannak olyan barátaim, akik ugyan úgy kiállnának értem, még ha nagyon kegyetlen is vagyok velük néha, meg nem beszélek velük. Viszont tudom, hogy ők így fogadtak el, és ha segítséget kérnék tőlük, megtennék és nem kioktatnának miatta. Sokszor dobálózom közhelyekkel, mivel az érvelés nem megy annyira, bármennyire is nagy szám van meg rengeteg gondolatom, és véleményem. De akkor is, ha a barátom vagy, ne akarj már a saját képed szerint formálni, és állandóan nevelni. Ha a barátom vagy fogadj el így, és légy mellettem. Néha mondok dolgokat, és tudom, hogy akiknek tényleg sokat jelentek megfogadják, és mikor a saját büszkeségem is a hülye kijelentéseim ellen megy, ismerjétek fel, és lépjetek. Mert tudhatnátok, Caty csak egy őrült fiatal, aki sok sületlenséget beszél néha.:) És szereti a barátait, még ha sokat veszekszik is velük néha, vagy szimplán elmennek neki otthonról. 
Na hogy jutottam el kioktatástól meg a hasonlóktól a barátságig, nem tudom. A véleményem az egészről úgy-ahogy itt van, nem tudom hová akartam az elején kilyukadni, mert ilyenkor mindig csak maguktól pötyögnek az ujjaim és újabb gondolatok járnak a buksimban. Ha valakinek nem tetszik az életvitelem, nem érdekel. Egyre jobban rájövök, hogy egyedül magamnak kell megfelelnem,  és nem másoknak. És tudjátok mit? Sokkal jobb így az egész!


Nincsenek megjegyzések: