Igen, azt is tudok, mielőtt valaki benyögné, hogy "jé, azt is tudsz?". Na nem ezen van a hangsúly. Attól függetlenül, hogy nagy részben kerülöm az embereket, mind virtuálisan, mind személyesen, az az én nagy hülyeségem, de mégis figyelem őket. Igen, kívülről csak az tűnik fel, hogy menekülök, veszekszem, leszarok mindent, stb. Na igen, mégis bármennyire is azt mutatom, hogy nem érdekel semmi, mégis érdekel, különben nem lenne ennyi felesleges(?) bejegyzés hasonló gondolatokkal... Első ilyen, bármennyire is véglegesnek mondható Shun-Axvir veszekedés, kicsit kíváncsi vagyok, mi van velük. Tudom, múltkor nem mondtam meg pontosan kivel történt az a kisebb incidens, és rossz embert támadtak... Először kérdezz, aztán vádolj. 5 nap alatt mennyi minden változhat. Persze, mikor elolvastam Axvir véleményét a blogján, kínomban már csak röhögni tudtam. Persze Naru ott volt mellettem, és nyugtatott. Etsuo is valamennyire próbált, bár nála inkább idegesítőnek fogtam fel. Na igen, én sem vagyok tökéletes, és nem akarok az lenni. Igen, érdektelen vagyok, vagy inkább csak annak mutatom magam, közbe meg saját agyamra megyek, mert ezzel csak még jobban idegesítem magam. A múltkori posztok leírása után persze megkaptam, hogy hülye vagyok. Az vagyok, tudom. Csak ha egyszer úgy éreztem, akkor ez van. Azért a névtelen e-mail-től kicsit megijedtem, amit Narunak küldtek, meg eléggé fent akadtam rajta. Na igen, miért hitték azt, hogy vele veszekszem? Mert nagyon jó barátom? Ha ilyen barátaim lennének, akkor minek lennének ellenségeim? A fontos az volt, hogy a barátaim, ha nem is tőlem, de mástól érdeklődtek mi van velem. Visszafele tőlem ilyen már kevésbé van, de még hülyének érzem magam bármilyen kapcsolathoz. Annyira rémes nem vagyok, mint Dr. House, de elég sok mindent kéne még tanulnom. /Igen, Dr.House maratont tartok.../ Meg bármennyire is hiszem néha azt, hogy nincsenek barátaim, meg a többi hülyeség - vannak. Még ha én ennyire béna is vagyok az egészhez, amit sajnálok is, örülök, hogy nem nyaggatnak miatta, és ők legalább kimutatják ezt. Néha egész jól ment az érzéktelenség. Valaki csak tűri, valaki el is fogadja. Sok törődést igénylek. Igazából nem is ezt akartam írni, csak hát az ujjaim szépen pötyögik, ami az eszemben van. Ilyen, mikor szófosásom van? Nálam ki tudja...x) Szóval ahogy az elején említettem, akiknek tudom, hogy van weblapjuk, azokat mindig figyelem heti egyszer-kétszer. Na már most. Épp Axvirét olvastam. Egyik a ma reggeli bejegyzése. Tök mindegy miről szól, szimplán tudom, hogy Watarunak lesz egy sátrazó bulija a jövő héten.Természetesen mind meg vagyunk rá hívva. Na igen, én persze rögtön szaladtam az említetthez, hogy jönnek-e. Talán. Igen, én is így vagyok vele,bár az Watarunál visszamondtam. Mert nem tudom, menni akarok-e. 2 éve tök jó buli volt ugyan ez, az embereket ismertem, nagyon jól kijöttem mindegyikkel. Akkor lett a legjobb barátom Shun, meg valamilyen szinten Sugita is. Na igen, azok az idők elmúltak, és most miattuk félek odamenni. Én elég nehezen viselem az ilyet, pláne ugyan így fogom fel, mint a szakítás után az exekkel, ha fent áll a házinyúlra nem lövünk szitu. Szerintem nem magyarázom. Wataru buliját nem akarom azzal elrontani, hogy a sértődés, a veszekedés, közöny, békítés megy. Nem ezért szervez bulit. Az ottani emberekkel már régen nem vagyok olyan viszonyba, amivel úgy állnék az egészhez, hogy muszáj ott lennem. Dai-ékkal remekül elvagyok a nyáron, és bízom benne, hogy mikor elkezdődik a suli, ott is minden rendben lesz. Nem elég bízni, csak tenni is kéne érte. Na a baj csak az, félek az egésztől? Na igen, itt jön ki, hogy baromira nem vagyok érdektelen. Axvir másik bejegyzése szombati. Ez a bejegyzés alatt külön posztba egy hasonló hangvételű idézet van, úgy 2-3 órával korábban raktam ki. Persze ilyenkor mindig az van, hogy köze van az érzésekhez, hangulathoz, felfogáshoz, stb-stb-stb. Jó köze van, és? Még télen volt egy hasonló, persze mindenki a komment alatt félig rám szállt, miért van kint, nem csak azért, mert tetszik. Természetesen Shun volt, aki ezzel jött, és a mindenki szerint egy valakihez kapcsolódó személy is hozzászólt Estuo személyében. Na ott az összeset egy kanál vízben fojtottam volna meg. Mintha hasonló szituációban nem ez lenne, de most nem ez a lényeg. A bejegyzés címe: Eltűnni. Tök közhelyesen kezdi (ha én használom, le vagyok érte baszva, na mindegy), de végülis egy kisebb monológ jön ki az egészből. Én hányszor próbálok eltűnni, meg próbáltam is, úgy-ahogy össze is jött. Én teljesen más vagyok, mint ők Shunnal. Én ha el is tűnök, nem bírom ki, hogy ne mutassak valami életjelet. Eltűnök, de mégis hagyok egy icipici kiskaput, hogy rángassanak vissza. Furán hangzik persze, de tényleg. Mert lehet, hogy közösségi oldalakon sikerül is eltűnnöm, vagy az ismerősök 99%-át átvernem, de akik igazán törődnek velem, tudják, hogy valahogy adok magamról életjelet. Szóval míg Shunéknak nem sikerül annyira eltűnni, nekem azért igen. És itt jön be Axvir írása. Még ha ők el is tűnnének nem keresné őket senki. Velük szembe engem keresnek. Nem nagyképűség, csak megmondták... A végén úgy zárja le, "ráérek eltűnni akkor, amikor hiányoznék valakinek". Hát ezzel kapcsolatban csak egy valamit mondok. Náluk nem csodálom, ha ez áll fel. Ha akkor a barátod, mikor ezt a címkét rá aggatod, és közben fogalmad sincs mit takar az egész, akkor ne is csodálkozz. A barátság nem erről szól. Meg amíg mindenkiben a hibát keresitek, és a saját példátokra akarjátok formálni, addig ne is várjátok, hogy legyenek barátaitok. Ez is kétoldalú, mint a szerelemnél. Csak sajnos az nem tart örökké, míg egy barátság kitarthat. Jó, az én esetemben sosem volt így, mert nem tudok viselkedni rendesen. Nem tiszteletről meg illemtanról beszélek, mert úgy megy. Sokkal egyszerűbb egy formális munkakapcsolat, mint egy barátság vagy egy párkapcsolat. Őszinteség, bizalom, hűség. Ez mind kell, s még ennél is több. Shunéknál azt vettem észre, hogy az irányomba mutatott barátság nem szólt az elmúlt időbe többször, mint kioktatásról, nevelésről, és lebaszásról. Én ebbe őrültem bele. Nekem ez nem barátság. Nem azt kérem egy baráttól, hogy álljon mellettem (ahhoz egy ügyvéd is jó, csak mondjuk le kell fizetni...) vagy adjon nekem igazat. Igen, mondja meg a véleményét, de nem azt kérem, hogy egy hibám miatt ítéljen el, és játsszon szülőt és kezdjen nevelni. Ha minden rossz döntésem után nevelést kapnék, szentnek kéne lassan lennem, de kb életem se lenne, se önálló döntéseim. Naruki nagyon gyorsan a barátom lett - tudtomon kívül. Segített, felkapart a padlóról, és ha rossz döntést hoztam, nem ordította le a fejem, és nem ítélt el, jó lehet haragudott, de megpróbált megérteni. Nem vártam el tőle sem ezeket, sem mást, és mégis önzetlenül megtette. Csupán annyit vár el vagy kér cserébe, hogy fordított esetben ugyan ezt tegyem. Na ez már joggal nevezhetem barátságnak. Igaz, én fele annyi szeretet és törődést nem mutatok senki iránt, de tudják kik azok, akik számíthatnak rám. Néha 2 perc alatt az agyamra mennek a barátaim, és hetekig játszhatom a menekülő kislányt, de mikor előmászom a barlangomból, tudom, hogy a barátaim vagy akinek egy kicsit is fontos vagyok ott fognak rám várni a kijáratnál, és visznek bele életem legnagyobb kalandjaiba, hogy együtt éljük át őket, mert számítok nekik ennyit.
Egy másik meg. Nem vagy boldog, és úgy fogod fel, hogy nem is leszel soha? Na igen, ezek az emberek miért élnek? Nincs semmi álmuk, beletörődnek ennyibe? Én cseppet sem vagyok kitartó, már nem tudom hányadik fogyókúrámat akarom elkezdeni, ha végre el is kezdem, 2 napnál úgy sem bírom tovább, lelkesedés, kitartás nálam édeskevés. De vannak olyan dolgok, amikben hiszek, és reménykedek. Én sem vagyok boldog, és én sem vagyok elégedett sok mindennel, és hagyom magam kicsit sodródni az árral, de tudom, hogy nem egy helyben toporog az életem, és tudom, hogy én is megérdemlem a boldogságot. Vannak álmaim, és el akarom érni őket. A végén lehet abból egyiket sem kaphatom meg, de küzdök. És a kis dolgoknak is kéne örülni, és nem mindig csak a negatív oldalát látni az életnek. Nem csak rossz dolgokból áll az élet, egy csöppnyi pozitívum minden nap van, és arra kéne figyelni, a rosszból meg tanulni. Szarból nem lehet várat építeni, szóval keress valami használhatóbbat, és törj fel az égig...
Mit is? A viharokat, a villámlást, a dörgést... Utálom és félek. Nem akarom! Aludni ma sem fogok, mert állandóan arra fogok figyelni, hogy egy élesebb felvillanás, pár másodpercre rá hatalmas dörgés, én meg remegek, mint a nyárfalevél. Nem tudom, hogy lehet élvezni, de én egyenest szívbajt kapok az egésztől. Legyen már vége. :((( Nem érdekel, ha gyerekes, de én tényleg nem bírom...
