2017. december 24., vasárnap

Merry Xmas! ^^

Minden kedves Olvasómnak és idetévedőnek békés, boldog karácsonyt és kellemes, szeretetteljes és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok ezúton is! :) 🎄🎅🎉🎁

Ha pedig valaki nem fordítaná automatikusan a saját nyelvére az oldalt: 
Merry Christmas!
Frohe Weihnachten!
メリークリスマス
圣诞节快乐!
聖誕節快樂!
해피 크리스마스!
Sretan Božić!
¡Feliz Navidad!
Crăciun fericit!
Buon Natale!
Joyeux Noël!
Счастливого Рождества!
Vesel božič!
Veselé Vianoce!
Feliz Natal!
Veselé Vánoce!



2017. november 23., csütörtök

Őszi összefoglaló

Sziasztok!

Ismét csak bocsánatkéréssel tartozom, mert elég régen jelentkeztem, nyaralásom után nem sokkal. Hát a nyár nem most volt, és ígértem esküvős beszámolót, nyaralásit… Hát talán szép sorjában az is megérkezik lassan. Most egy gyors összefoglalót hoztam a hétköznapjaimról, igaz nem érzem túl izgalmasnak, de hát régen egy sima sulis napomat képes voltam leírni.
 Eléggé összesűrűsödtek a dolgaim, ha szabad így kifejeznem magam. Szeptember óta munkahelyet váltottam, az egyetemen meg mondhatni már csak szellemként vagyok jelen.  A nyári esküvős dolognak búcsút intettem. Nem teljesen így képzeltem el az esküvőszervezést. Nem fejtettem annak idején ki mivel is foglalkoztam és miért mondom azt, hogy 4 hónap bőven elég volt. Azt már korábban írtam, hogy átlag napi 9 órát dolgoztam. Voltak könnyebb napok, mondjuk 1-1 hétfő vagy kedd, amikor csak mosogatás volt, bár az is ipari mennyiségben. Mert 3 darabos szettes hengervázák, kis vázák, martini poharak, abból is a sima poharastól a nagy 50 centisig… És nem egyszer egyedül. Jobb esetben 2-3 fő volt, de akkor is néha tartott pár óráig a folyamat. A rosszabb napokon előfordult, hogy reggel 7-8 között kellett a főnökékhez érkeznem, és volt, hogy este 10 után vittek haza kocsival… De a legkorábbi munkakezdés fél 6 volt. De előtte nap tudtam meg, hogy hányra menjek másnap, sok esetben este hazaindulás előtt. Diákként ez még úgy-ahogy beleférne, de úgy, hogy nem nyári munka volt, így nekem nem igazán érte meg. Meg úgy nem fizetett sokat. Szóval így nyáron jó buli volt, szedtem össze egy kis pénzt. Július végén anyuék egyik ismerőse ajánlott az itteni vasúttársaságnál munkát, tekintve hogy tudja, hogy van logisztikai végzettségem. Úgy voltam vele, hogy mindenképpen normális, bejelentett munkahelyet szeretnék, így beadtam az önéletrajzomat meg a többi hivatalos dokumentumot. 1-2 munkanapon már könyörögtem és imádkoztam, hogy vegyenek fel, mert nem bírom a cégnél. Volt egy nő, aki szerint sík hülye vagyok, meg képtelen bármire, nem értek semmihez és miért nem bírok 3 mondatot megjegyezni, meg a dolgok pontos helyét. Na igen, de néha 4-en mondtak 4 félét, 3-4 órás alvással, 5-10 kilós dobozokat pakolni fel-le, rohangászni, nem mindig volt egyszerű. Az agyam néha olyan nulla volt, hogy nap végére nem akartam mást, csak aludni. A nőtől jövő rosszindulat még a munkakedvemet is elvette. A kedvencem, miért nem tudsz egyenes vonalat kivágni egy papírból. Nem technika órán ültem, baszki. Sajnos sosem voltam jó belőle, csak amikor konyhai feladatokat kellett csinálni, de még a műszaki rajzolás is jobban ment, mint némelyik alkotásom a technika órákon. Meg nem volt rá példa 10 éves korom óta. Mármint a pepecselős, ragasztós, hajtogatós dolgokhoz. Ő meg 7 éve csinálja, heti rendszerességgel. Bocsánat, hogy nekem a 3 hónap alatt kellett mindent nulláról megtanulnom. Szóval volt 1-2 nap, amikor a nőt pokolba kívántam, én meg félig sírva imádkoztam, hogy vegyenek fel. Szerencsére az égiek is úgy gondolták, hogy nekem az ilyen fajta rendezvényszervezésből elég is lesz (hát ki a fene akart volna mosogatni, vasalni egész életében? Háztartást vezetve más kérdés, de ennyi pénzért a francnak se). Aztán augusztusban megkerestek, hogy állásinterjúra hívtak, szabadnap kikér, és egész napi idegesség után ott voltam a Palotában (mi csak így hívjuk a vezetőség és a személyszállítás, városi, központi épületét) nyolcad magammal. Egyik csaj még a THS-ben volt évfolyamtársam, hát mondom ez így érdekes lesz. Összeismerkedtem az egyéni interjú alatt három sráccal, egyikkel csak két mondatot, ha váltottam, hogy milyen volt, a másik kettővel többet sikerült. Az egyik volt már fodrász, meg elég fura fazon volt, a másik pedig egy könyvelőcégnél dolgozott. Jó fejek voltak, de arra már ott számítottam, hogy több embert vesznek fel, mert pletykákat már akkor hallottam. Eltelt majdnem két hét, mire felhívtak, hogy alkalmas lennék, és felvennének, vállalom-e. Hatalmas igen volt a válaszom. Mondták, hogy szeptember 11-én kezdenék, addig essek túl az orvosi vizsgálatokon, és az előzetes oktatásokon. A vicces az egészben, hogy augusztustól szinte végig sikerült mindig reggel 9 óra 11 perckor ránézni az órára. Persze mondhatnám, hogy még egy terrortámadás, vagy épp Noriék évfordulója, de hát egyik sem érint. De így felvételikor kitisztult a kép, és szinte boszorkányos előrejelzés volt ez a nap. Szeptember 4-én reggel pedig a cég orvosi rendelőjében csücsültem már fél 8-kor, mert hát kötelező volt az orvosi vizsgálat. Volt vizeletvizsgálat, mellkas röntgen, nőgyógyász, szemvizsgálat, szóval mondhatni a szokásos. Aztán egy ideje ültem már ott, mikor bejött egy srác. Hayato. Miért is volt nekem ismerős, és miért kellene a nevét „megjegyezni”? Ő volt az a srác, akivel elbeszélgetéskor szóba elegyedtem, míg várakoztunk. És ő volt a szimpatikusabb is. Aztán kiderült, hogy őt is felvették mellém, így együtt várakoztunk. Mivel a nőgyógyász csak 10 után rendelt, és úgy fél 9-re a cuccok nagy részén túl voltunk, viszont neki nincs vonata, így úgy gondoltuk, hogy sétálunk egyet az új munkahelyünk épületébe. Van egy külön hely is, ahol a tehervonatokkal foglalkoznak, oda vettek fel minket, és az a város egy külsőbb részén terül el. Így oda sétáltunk el és közben beszélgettünk, ismerkedtünk meg. Igaz, a nevét akkor még nem tudtam, később kértem el, mondván, hogyha már munkatársak vagyunk/leszünk, akkor azért a nevekkel legyünk tisztában. Aztán így tök jól elbeszélgettünk, míg sétáltunk, és vártunk a vonatra illetve a dokira. Azóta minden nap beszélgetünk, hol rövidebben, hol hosszabban. Nagyon jó fej srác, már arra is rávett, hogy nézzem meg a Star wars-t (eddig 3 rész van meg, a többi folyamatban) illetve egy sorozatot, a Stranger Things-t. Lehet vele hülyéskedni, flörtölni, meg tényleg, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Igaz, mivel túrban dolgozunk, így körülbelül addig találkozunk, amíg váltjuk a másikat, így 10-15 percre. De így is jó. Nem érzem úgy, hogy többet akarnék tőle, mint ami most van. Teljesen jó így, nekem tuti. Meg neki is. Anyukámat már ismeri, véletlen találkozásból adódóan. Vicces jelenet volt az is. Szóval most már 2,5 hónapja dolgozom itt. A munkatársak jó fejek, van 1-2 rosszabb pillanat, pletykálás persze napi szintű. 12 órás műszakok vannak, hol nappal, hol éjjel. Egész kibírható, mert azért nincs végig munka, meg 2-3 fő esetén bőven van pihenőidő. Ingyen wi-fi is van, ha valakinek az is kéne. A feladatok is egész jók, változatos, fotózni és mérni is kell a vonatokat, néha vámra megyünk, de ezeken kívül irodai papírmunka van. Mindig van új dolog, amit tanulni lehet, de egész jól belejöttem a dolgokba, úgy érzem.
Suli is megvan amúgy, pár alkalommal voltam fent. Egyszer sportnap körül, voltam fent játszani a többiekkel egyet, meg most novemberben. Ilyenkor van nyílt nap és a szak által gondozott verseny döntője, illetve az egyik tanár felkért, hogy idén is legyek segítő a Leonar3Do nevű program bemutatása kapcsán. Ugye eddig 3 alkalommal voltam a Kutatók éjszakáján is ezzel a programmal „kiállító” és a gyerekek, diákok, felnőttek az én segítségemmel tudják kipróbálni. Jó buli, bár én sem vagyok valami túlzottan jártas benne, a lényeget elmutatom, elmondom, és kész. De jó érzés, hogy felkérnek. A verseny döntőjén idén is zsűrizhettem, szóval örültem. A feladatokat ott is szeretem, meg az egésznek jó hangulata van. Nem tudom, de szeretem. És már csak a záróvizsga maradt. A tételeket megszereztem, már csak tanulni kell nekiállni. Most már meglesz, ha beledöglök, akkor is.
És persze mielőtt elfelejtem, lett 4 macskám. Május körül egy kóbor lánycica lefialt a garázsunkban. Úgy két hetesek lehettek a cicák, mikor észrevettük őket. Akkor még csak kettőt, de később kiderült, hogy hárman vannak. Hát elég nehezen szoktattuk őket magunkhoz, kettő még mindig fél. Az egyik – Gyilkos – már odajön, dorombol, hagyja, hogy simogassuk, meg bújik is. Szóval haladás. Bohóc a másik kandúr, ő csak dorombol, főleg mikor kaját kap, meg ha ritkán beengedjük a lakásba. Arra neveljük, hogy udvari cicák legyenek. A harmadik pedig egy hamvas szürke lánycica, őt Reklámnak hívják. Kreatív névadás volt az idén. Na jó, Gyilkos azért kapta ezt a nevet, mert mikor beszorult a falhoz Apu vette ki, és úgy összekarmolta, hogy elég szépen vérzett a keze utána. Bohóc azért, mert olyan szép szín összeállítású dög. Van benne fekete, fehér, és vörös. Reklám meg olyan, mintha egy reklámból előlépett cica lett volna. Bár onnan látszik, hogy házi macska, hogy van egy fehér gallérja. De nagyon édesek, és játékosak, és úgy tűnik jó húsban is vannak, szóval bízom benne, hogy átvészelik a telet. De van garázs, ahol meleg van és szélvédett is, szóval bőven el tudnak bújni, ha azon múlik. Kaját is változatosan kapnak, így panaszuk sem lehet
Kis édeseim :) 💕💖
És ami még érdekelni szokta az embereket, a magánéletem. Hát öt hónapja túl vagyok Etsuos mizérián, remélem most már végérvényesen. Pasizni annyira nem kezdtem el, flörtölgetek, ismerkedek, de nem viszem túlzásba. Nem érzem annyira fontosnak, hogy legyen mellettem valaki. Jó így most. Oké, Hayatoval sokat flörtölök, meg van egy srác az egyetemről – mily meglepő, akivel már mióta odajár, azóta így jóban vagyok. Igen, néha flörtöltünk is, meg segített a szakdolgozatomban is, meg én is a más tárgyaknál, meg néha-néha beszélgettünk. Vonzódunk egymáshoz, úgy érzem, de aztán lehet csak egy újabb pasi, aki lefektetne. Ezt csak ő tudja. De múltkor elmentünk sétálni, meghívott kávézni is, elkísértem próbára, mert amúgy hobbiként zenél. Itsuki óta nem nagyon voltam zenész pasi mellett, na jó egyik csoporttársam koncertjein részt vettem, de annyira nem érdekelt különösképpen ez az ág. Most sem annyira, de meghallgattam a számaikat, meg az új klipjüket néztem meg. Bár jövő hétre terveztünk egy újabb találkát. Hogy ennek milyen vége lesz, nem tudom. Bár azért egy kis szórakozás így belefér. Meg itt a cégnél is van egy srác, akinek láthatóan bejövök, de nem igen az én súlycsoportom. Még kis fiatal, naiv. Szóval nehezebb ügy nekem. Az idősebb pasik meg kész rajongóim. Ha tehetnék, a fiaikkal hoznának össze. Meg folyton dicsérnek, hogy milyen csinos, szép vagyok. Hízelgő, bár most egy 50-es férfitől mit várjak? x) Friss hús vagyok, szerintem ez okozza. Na mindegy.
A kevéske szabadidőmben néha haverokkal találkozom, játszom, vagy éjszakai műszakban olvasni szoktam. Már vagy 3 könyvet kiolvastam, ha az idő engedi. Egész jó így a munkaidő. Szeptemberben csajos délutánt is tartottunk Zakuroval és Hikaruval. Bár a meglepetést az utóbbi hölgyemény okozta, mert egy babakocsival érkezett. Teljes titokban, és nekünk elújságolva először mutatta meg a kislányát, Vanillát. Olyan édes volt a baba. Muszáj volt képet is csinálni. Meg is kaptam, hogy jól áll a kezembe. Lassan talán eljutok arra a szintre, és lesz olyan párom, akivel szóba jöhet egy kisbaba. 5 éven belül jó lenne az első…
Azt hiszem ennyi. Szerintem bőven írtam most. Megpróbálom a maradékot is hozni, talán az egyik-másik éjszakai műszak alkalmával megírom, vagy otthon. Idő, kedv is eléggé befolyásol. Néha nagyon lusta vagyok… Addig is sok puszi: Caty
Uí: Egy pillanatra gondoljatok drága, szeretett gyerekkori barátomra, Dai-ra, akinek ma van a halálának 3. évfordulója. Hiányzol, angyalok vigyázzanak rád! ❤♰


2017. június 25., vasárnap

2017 első fele

Sziasztok!

Hát egyre ritkábban járok ide, pedig néha igazán jót tenne, ha kiírnám magamból a sok baromságot, mert akkor talán nem őrülnék meg néha. Február óta nem jártam erre -  kivéve az esküvős beszámolót, és hát az nem most volt. Nézzük mi is volt velem az elmúlt pár hónapban. 
Elértem igazából arra a szintre, hogy tényleg végzős legyek és az utolsó félévemet töltsem az egyetemen. Nem ment zökkenőmentesen, stresszmentesen, és még mindig nem jelenthetem ki, hogy elvégeztem ezt a szart. A félév nagy részében a keddet és a szerdát a suliban töltöttem főleg a társaság és a játék miatt. Bár a szerdákat néha Etsuo miatt "vártam", ugyanis akkor mindig elvoltunk egy fél órára, amikre mindig volt valami kifogásom a többieknek. És hogy én ezekbe a találkákba miért volt szükségem, indokom, magam se tudom. Folyamatosan nyafogtam, próbáltam leállítani magam, nemet mondani, de végis mindig ott voltam. Bár néha átmentem lelkizősbe, mert sokszor volt olyan pillanat, amit csak annak a baromnak tudtam elmondani, és akkor szépen végig kellett hallgatnia. Néha volt egy-két rosszabb döntésem, de vissza ugye nem csinálhatom... Néha az állomásra kísérgettem ki, vagy épp elé mentem a suliba, de én miért voltam ekkora hülye? Költői kérdés... Volt mikor szerda délután óra előtt filmeket lestünk a srácokkal. Kanapé elfordít, szereztünk projektort és filmeztünk. Szerintem tök buli volt. Április elején nekifutottam a nyelvvizsgának, hát nem volt jó döntés. Előtte napokig nem aludtam, gyomorgörcsöm volt, és még csak nem is ment... Olyan bukás volt, amit már régen tapasztaltam. Jó kis kudarc... Utána meg folytattam tovább a szakdolgozatom írását. Mit ne mondjak, kikészültem egy időben. Volt az a pillanat, amikor rosszul lettem városon belül a kocsiba - ami néha előfordult, de aztán kisebb pánikbetegség lett rajtam urrá, aztán jött a 3 napig tartó rosszullét, hányingerrel, émelygéssel, lázállommal, és ebből még jobban jött a pánikbetegség, plusz késett is, ami még egy lapáttal rátett. Próbáltam a sulira összpontosítani, végül határidőre, idegbetegséggel és heves kirohanásokkal leadtam a szakdogámat. Mihelyt ez megvolt, végre a havim is megjött. Egy ponton nyugi. Utána volt 1-2 sulis esemény, az esküvő, aztán Miuw vizsgamodellje voltam fodrászaton, voltam állásinterjún, és belementem egy esti találkába azzal a vadbarommal. Jó kis este volt, bár azért utólag sosem tudom jó ötlet volt-e vagy sem. Meglett az utolsó tárgyam is négyessel, mehettem védésre és záróvisgára. Aztán végül május 25-től nekiálltam dolgozni a volt tanárom esküvőszervező cégénél. Amúgy nagyon tetszik, de az elején nem épp bírtam. Első nap már 10 óra munka, tanulni még alig álltam neki, szóval abból álltak a napjaim a záróvizsgáig, hogy szinte átlag 9 órákat dolgozok, és este hulla fáradtan hazaérve még nekiállok tételeket olvasni, írni. Megint fogytam pár nap alatt. Nem is mentem sehová, szinte senkivel sem találkoztam, barátnőm szülinapját is kihagytam. Etsuo 3 napig nyaggatott Messengeren, hogy találkozzunk, meg a többi hülyeség, csak nem épp segített nekem azt, hogy nemet mondok, és érvelek amellett, hogy tanulnunk kéne, mint beszélgetni... Záróvizsgán meg is lett a böjtje, bár én inkább a kevés időre fogom és hogy a tanár vizsgarendszerét nem ismertem, olyat hasaltam webprogramozásból, mint a húzat. Ami a vicc, hogy a mindkét webprogramozásos tárgyam négyes lett, és a szakdolgozatom is erre épült. Szóval vagy tényleg sík hülye vagyok, vagy a tanárnak nem voltam szimpatikus. Jó, tényleg hozzátesz, hogy 2 átolvasás nem épp elég egy záróvizsgára, és nem kéne előtte napokat is végigmelózni... Késő bánat. Végül mindenem négyes lett, így abból a tárgyból újra le kell felelnem a következő félév végén. Szóval mondhatom, hogy a tanulós karrierem elég esetlenül zajlik ebben az évben. Legalább a munka része nagyjából összejött. Igaz nem élvezem az össze-vissza munkaidőket, az akkor eszem, amikor épp ráérek részeket. Bár legalább sok helyen járok, ahová kocsival visznek ki, és fizetnek is azért az időért, meg azért jó érzés, hogy megszépítem valaki nagy napját ezzel, mégha ez munka is. Én tényleg élvezem, mert jó móka, 2 embert leszámítva nagyon aranyos emberekkel ismerkedtem meg. Bár a kevés alvás, a heti 7 nap munka, a kisebb-nagyobb fizikai munka azért érződik rajtam, meg a testemen is. A lábam az teli van kék-zöld foltokkal... Szépen nézek ki. x) A szervezetem nem is bírja. Havim megint késett, de meg sem lep lassan. Magamon érzem, hogy szükségem lenne arra a heti 1-2 nap szabadságra, amikor nem csinálok semmit szinte. Az irodai munkát és a tanulást valahogy jobban szerettem ilyen szempontból, de most jó ez egy időre. De öcsikém sikeresen végzett, ő már "diplomás" formatervező. Még nyelvvizsga ugyan neki is kell, de már jó ez is. 
Érzelmileg is kábé nullán állok. Menekülnék legszívesebben már megint, mikor legszívesebben bújnék valakihez, aki biztonságérzetet ad. Etsuo hozta ki belőlem ezt, mert az a marha olyanokat csinál, amivel kikészít. Vannak olyan közös dolgaink, amik nem játékok és ő meg baszik a fejemre a vizsga óta... Legszívesebben minden közös dolgunkat törölném a memóriámból, de egy nem tudom, kettő van olyan dolog, ami miatt nem lehet. Csak nem értem, miért nem képes felelősséget vállalni, és mellettem lenni, mikor kicsit is szükségem van rá. Van, ami nem tartozik másra, mert ha elmondom másnak, abból lavina is lehet. Elhiszem, hogy ő is a végét akarja az egésznek, de nem értem, akkor miért nem képes felnőtt módjára megoldani, ahogy én próbálom. A pasik hülyék. De vicces, hogy az exeim a hétvégét valamiért mind Todoyoshiban töltötték és csak (szerencsére) Itsukival találkoztam. Amin meglepődtem az az, hogy még annál is vékonyabb, mint amire én emlékeztem, az az idióta szakálla még mindig megvan és hogy öleléssel köszöntünk találkozáskor is és elbúcsúzáskor is. De jó volt megölelni, mert hiányzik egy ölelés, meg kisebb szeretethiányom is van. Zenshit onnan tudom, hogy a haverja (Miyoshi) kiposztolta, hogy jönnek vonattal (remélem rólam nem esett szó, de amennyire pletykás egy sulim van, nem lepődök meg semmin sem), Etsuo meg Norival valahol volt pancsolni, ezt képről tudom. (Bár amilyen üzeneket hagytam neki, igazán válaszolhatott volna -.-"). Igaz én még azt is megkockáztatom, hogy van akkora fasz és nem letilt, mert az feltűnő, hanem lenémít meg beállítja, hogy ne lássa a cuccaimat, és én se az övéit. De hogy 24 évesen is ilyen szinten legyünk, na az a gáz. A felnőtt emberek leülnek és megbeszélik a problémáikat, míg a gyerekek és a gyengék elmenülnek, meg tagadnak, meg a többi. Csak ő engem lát problémának szerintem. 5 év alatt már annyi mindenen átmentünk, de szerintem ő most gyerekesebb, mint én annak idején a szakításkor. Ha valaki azt hiszi, akarok tőle valamit, az téved. Annyit igen, hogy hallgasson meg és segítsen egy icipicit, aztán tőlem soha többé nem kell látnia, még az utcán se kéne megismernie, ha egyszer még idetévedne. Én csak egy utolsó dolgot akarok tisztázni végre, csak ahhoz ő is kell... Anyámnak nem mondhatok semmit, az övének pláne nem, a barátaimnak meg még úgy sem. Patt helyzet, mi? 
Múltkor az utcán Chivel is összefutottam, vicces, mert 5 éve ilyentájban tök közeli barátságban voltunk. Az a 2012 egyik legérdekesebb évem volt eddig. Bár néha nem tudom, hogy örülök-e ennek az 5 évnek, vagy sem, vagy épp tényleg túl akarok mindenen lépni és új fejezetet nyitni ténylegesen. Fel kéne nőnöm, az biztos. Egy-két dologban már érzem a változást, de a pánikolás még mindig megvan, és ez a rosszabb. Midorival itt Todoyoshiban akartam talizni, mert itt volt, de szinte elkerültük egymást, telefonon meg nem értük el, szóval nem jött össze, pedig örültem volna. Kivételesen kimerészkedtem a városba szombat este. Az esküvő óta nem volt időm vagy erőm semmire és senkire. Elmentünk kicsit a városba sétálni, múzeumok északája révén egy-két kiállítást is meglestünk, meg elmentünk pizzázni. 
AFS nélkül meg nekiálltam rendes könyveket olvasni. A kedvenceimet (fanfiction), amik eddig megvoltak, azokat már elolvastam, vagy megtaláltam még ősrégi oldalakon, azokat leszedtem és újraolvastam. Még az egyik kedvenc Yu Yu Hakusho-s történetet is, pedig azt egyik évben nagyon vadásztam és nem találtam meg, erre pár hónapja szembejön velem. x) Mondjuk akkor is képes voltam hajnalig fent lenni, mert nem raktam le. Egyik nap meg elkértem anyuék régi tabletjét, hogy azon kényelmesebb olvasni mint gépen vagy telefonon, és kerestem neten online könyveket. Vagy 23 darabot mentettem le a kütyüre, egyet már elolvastam. Annyira jó volt, szinte 3 óra alatt elolvastam, csak az a 3 óra este 11-es kezdetet jelentett... Most egy másikat olvasok, estére befejezem, mégha hatkor is kell kelnem. x) Így is nehéz volt megállni, hogy letegyem. Mondjuk a folyamatos utazgatások külföldre rész miatt jutott eszembe az olvasás. Néha egy órát megyünk az utakon, addig meg jó bekucorodni a hátsó ülésre és olvasni, ha nem épp nézegetek vagy eszek. 
Na azt hiszem megint kiírtam magamból a bajaimat. Csak már lenne kicsit egyszerűbb minden, vagy én látnám végre egyszerűbben. Nem tudom. Na megyek, megnézek még egy részt a sorozatomból, aztán elolvasom a maradék 100 oldalt a könyvből és mehetek is aludni, mert hulla leszek reggelre. Remélem korábban jövök legközelebb, legyetek jók. Puszi: Caty


2017. május 21., vasárnap

Wedding 2017 - Part 1.

Sziasztok!

Hát tudom, nagyon jó régen jártam erre. Ma pedig esküvői bejegyzés lesz, amire már régen vártam. :) A tegnapi nap folyamán egyik ismerősöm (pontosabban Miuw mostohanővére), és egy volt iskolatársam esküvőjére volt hivatalos a család. 
Reggel 7 körül keltem, bár 9-ig lustálkodtam, hogy időben kész legyek mindennel. Mondjuk, csak hogy göndör hajam legyen, közel 1,5 órát szenvedtem. Gyors ebédszünet, majd folytattam anyu sminkelésével és hajával. Szerintem ügyes voltam, mert szép sminket készítettem neki, haja is megmaradt egész éjszaka, szóval én büszke voltam magamra. x) Utána szenvedtem egy sort a kontaktlecsével - még bénácska vagyok kissé, majd jött az én sminkem. Műszempillám is volt, igaz anya azt hitte, nagyon mű lesz és nem is lesz szép, de aztán felrakva már tetszettb neki is. 2-kor indultunk Miuw-ékhoz, mert ott volt a készülődés. 3-ig szinte mindenki megérkezett. Végül negyed 4 körül mentünk át a helyszínre. Az idő annyira nem volt kegyes hozzánk, mert nagyon fújt a szél, és miniszoknyában és szandálban kissé megfagyott a tömeg, főleg mi anyuval. Még poharak is törtek, mert lerepítette a szél az asztalokról ezeket. A polgári és a "templomi" esküvő is a szabadban volt megtartva, így a drónos fotózás elmaradt. Közel 90 vendég volt meghívva, mondjuk a nagy része nekem ismeretlen volt. Bár mikor a Szöszike bátyját láttam meg Miuwék lakásán, azt hittem hanyatt vágódom. Szöszikét ugye Megumival párszor megszivattuk, meg na, én bele is voltam zúgva a srácba 10 éve, szóval nálam meglepő volt a bátyus, de állítása szerint nem ismert meg. De hát a pasik idióták és jobb színészek, mint hinné az ember... Végül 4-kor volt a polgári ceremónia, hangulatos volt a kinti is, igaz az anyakönyveztető kissé kezdő volt, olvasni sem tudott szépen. Majd közel fél óra szünet, addig pezsgős koccintás a medence mellett. Igen, egy hotel külső termében van a rendezvényterem, hatalmas udvarral és egy kisebb medencével. Mutatok képeket is majd közben, mert egyszerűen gyönyörű volt. 5-kor pedig jött a pap, és megvolt a templomi ceremónia. Független pap volt, szóval kissé eltávolodtunk a bevett katolikus szabályoktól. Szinte eddig csak olyan esküvőn voltam, én magam is katolikus vagyok - mégha nem is igen gyakorlom. De nagyon meghitt volt, és én magam is szeretnék templomi esküvőt, csak a papnak ne áruld el, hogy főleg azért akarsz templomi esküvőt, mert az olyan hangulatos. xD Aztán kint maradva még jött a csoportfotózás, majd a menyasszonyi csokor eldobása, én nem akartam menni, de végül a menyasszony hívott ki, szóval ki kellett menni. Nem kaptam el, de idén még megyek egy lagziba, szóval még van esélyem - már ha akarnám, de ahhoz pasi is kellene. :'D Utána pedig bevonultunk a teremben. A meghívón már szerepelt, hogy a hölgyek kötelező viselete a bézs, és a termen is ez a hangulat uralkodott. 
A kép a bejáratból lett fotózva, nem én készítettem, hanem a sminkes, de muszáj volt lopnom a képet, hogy megmutathassam. Nyolc asztal volt plusz főasztal a párnak és a szülőknek. Mi a kettesnél ültünk a családdal, Miuw-val, a párjával, a mostohaöccsével, és a vőlegény nagybátyjának a családja. Az elején kissé lapos volt a buli, meg arról is volt szó, hogy fél 8-ig nem lesz kaja. Az embersereg jó része meg addigra elég éhes volt. A ceremóniamester sem épp hozta az elején a formáját. De végül asztalonként kimentünk csoportfotózásra az ifjú párhoz. 7-kor végre jött játékokkal s ceremóniamester. Első egy ki ismer kit játék volt, ki a vőlegény családja, barátja, ismerőse, munkatársa, utána a menyasszonynál ugyan ez. Nálunk volt vicces, mert mindenkit ismertünk már rég. Utána milyen jeles események történtek ezen a napon az évek folyamán. Végül egy vicces történetet olvasott fel a párról. A mese után pedig jöhetett a vacsora végre. Tyúkhúsleves volt az első fogás, főételnek pedig pulyka gordon, roston csirkemell, bacon-be tekert szűzérme, és zsömlegombóccal és gombával töltött csirkemell közül lehetett választani. A köret pedig sült krumpli, petrezselymes burgonya és rizs volt, és három féle saláta is. Az ital önkiszolgáló volt, a hűtőből bármikor bármit kivehettünk, 3 féle pálinka, rosé, fehér bor, vodka, baileys, jägermeister, meg ki tuda még mi volt kirakva. Koccintottunk is párszor. A vacsi után pedig egy teljes asztal volt tele édességekkel. A buli előtt viszont egy újabb játék következett, a gyerek nemét és nevét kellett megsaccolni annak, aki elkapja az eldobott galacsint. Vagyis pontosan, ha nő kapja el, lány lesz, ha férfi, akkor kisfiú. Anyu kapta el, szóval ment ki a párhoz. Hát nyeremény pálinkaivás volt, és utána kellett nevet mondani. A poharak 5centesek voltak, szegény anya annyit nem tudott inni, szóval kicsit leivott csak belőle. Aztán váltani kellett, mondom oké, segítek, mentem én ki játszani. Azt hittem, majd anyu maradék felesét kell meginnom, hát nem, kezembe nyomnak egy teli pohárral, háromra le kellett húznom, majd első kérdés, mi a srác kedvenc színe. Kék volt a mikrofon előttem, így reflexből rávágtam. Nem volt jó, így jöhetett a bünti kör. Már így is nagy taps volt, meg is dícsértek, hogy egyszerre megittam (na jó, inni megtanultam). Aztán bünti kör, még egy feles pálinka. Háromra azt is lehúztam, kérdés, mi lesz a kicsi neve. Mondom Sophie, és nyertem. Hát volt taps. Anya szívbajt kapott, hogy mennyit ittam, a gyomrom sem igen díjazta, így utána leálltam az ivással. x) Szénsavas üditőről is átváltottam a szénsavmentesre. A menyasszony mostohaapja is mondta, hogy én aztán tudok inni, milyen hősiesen ittam a felest. Mondom inni megtanultam aputól, bár főzök lassan olyan jól mint a szülein, Valami régi mondás alapján jött ez. x)
Este 8-tól pedig kezdődött a buli, az elején még kevesen táncoltak, anyuékat fotóztam mikor szinte csak ők voltak a parketten. Olyan cukik voltak apuval. ^.^ 💕 Aztán utána sütizni álltam le. A jobb oldalon a képen látható a süteményes asztal, és az egyik válogatásom róla. Később mi is bevetettük magunkat anyuval a táncolásba, ráztuk is a popsinkat egy-egy pörgősebb számra. Volt amikor hatalmas körben állva Macarena, Kechup songra táncolt szinte fél vendégsereg, fülig érő szájjal. Ezek után jött nálam a pihi szünet: fotózgattam, voltam levegőzni is, mert a hasam nem bírta az ugrabugrát és a feleseket sem. A buli persze nem állt le, jött a lufi-pogó, ahol a pároknak volt verseny. A lányok lábára kellett kötni egy lufit, majd a tánctéren volt feladat a másik párnál lévő luftballont kipukkasztania. Végül a hat párból 5-nél megmaradt, de vicces volt. Az egyik csaj esett is, de a lufi túlélte. Aztán hol az üditős pultnál voltunk, hol az asztalnál beszélgetve. Később jött a harisnyakötős játék, pont Miuw pasija kapta el, de már részeg volt. Engem is vitt párszor táncolni, de hogy a tánc nagy részén vagy a mellemet bámulta, vagy a hajamat birizgálta... azért ciki volt, rám nézve is, mégis a barátnőm pasija csinálta ezt... Miuwal is mentem párat táncolni, jó volt, mert most hogy a modellje vagyok, megint több időt töltünk egymással, és ez azért hiányzott. Később volt a menyasszony-tánc is. Az egyik szám pedig ilyen megható zene volt, amit én apuval, öcsi meg anyuval táncolta el. Az olyan meghitt volt, mert pont a családról, a szeretetről meg ilyenekről szólt. Készítettünk képeket az ilyen vicces kellékekkel, volt csokor, korona, bajusz, szemüveg is. 11 óra tájban pedig meghozták az esküvői tortát, arról a második képen láthattok részletet. Négyemeletes torta volt, felső kettő joghurtos-málnás, az alsó kettő pedig kávés. Isteni volt, de alig bírtam enni belőle xD A fondantot magában eszegettem már, mert amúgy isteni volt. :D Később kihozták az éjféli nasikat is, főételt, levest is, meg tatár beefsteak-et kenyérrel, és egy pirítós gépet, illetve teavajat. Apu hozott magának, de csak egy falatot kértem, mert enni nem bírtam. Igaz folyadékot is sokat ittam, mert emlékeim szerint lement 2 üveg 2,5 dl kóla, ugyanennyi ice tea, vagy 2 pohár mentes víz és egy üveg narancslé is. meg azért leküldtem vagy 3-4 felest is korábban. Nagyon ritkán iszom meg ennyit. Hétköznapokon örülök, ha megvan az egy liter folyadék... Utána pedig jött a menyecske tánc, én is mentem egyet. A ceremóniamester meg is jegyezte, hogy ki vagyok így a mikrofonba. Már nem tudom, hogy a pálinkaivás vagy a gyereknév kitalálás miatt, de az egyikért biztos megjegyzett. x) Bár én józan voltam végig. Csoporttársammal is beszélgettem, mert már az esküvő elején kiszúrtuk egymást, de nem volt időnk dumcsizni nagyon, aztán míg a táncra vártunk, beszéltünk kicsit, ki honnan ismeri a menyasszonyt, hogy került ide, stb. meg persze szóba jött, hogy hamarosan záróvizsgázunk végre. A tánc után a vőlegénnyel beszélgettem kicsit, ő nem is tudta hirtelen, hogy egy iskolába jártunk, elnézést is kért, de mondtam neki, hogy semmi baj. Én is onnan tudtam, mikor mondták a nevét és mutattak róla képet, akkor jöttem rá, hogy nekem a srác mennyire ismerős a THS-ből. :D Menyasszony-rablás is megvolt, a vőlegény nagyapja vitte el a menyasszonyt, igaz csak ki az udvarig, és a hátsó ajtón vissza is hozta, de élmény volt. Később a vonatozásba álltunk be anyuval, végigvittünk párszor a termet, majd megint kör alakba rendeződve ment a tánc, a forgás, meg minden. Vigyorgó szájjal, a vőlegény szüleibe karolva pörögtünk meg táncikáltunk, Hajnali egy után viszont kezdtem érezni, hogy fáradok. Már telefonon játszottam. Hol pokémonos akasztófával (barátnőm készítette el mobil-programozás házinak) vagy épp bumble shooter-rel, de volt, amikor neteztem kicsit. Végül kettő óra körül hívta apu a taxit, én a poharakat csomagoltam textilszalvétákba, ugyanis mindenki egy névre szóló, gravírozott poharat kapott és egy csomag süteményt. Mondjuk elköszönni el kellett az ifjú pártól a szülőktől, Miuwéktól... volt vagy 5 perces procedúra az is. Mindenki olyan jó fej volt. :) Kint szakadt az eső, szóval szandálban nem volt kellemes hajnali 2-kor mászkálni, főleg hogy süti is volt a kezemben. xD A képen látható cupcake-ből mentettem magamnak haza egyet, és mivel krémes volt, így tudtam csak hozni. Végül fél 3 volt, mire hazaértünk. Nekem semmi erőm nem maradt, leszedtem a műszempillát, és kivettem a kontaktlencsét, pizsamát vettem és mentem aludni. 
Fél 11-ig húztam az alvást, enni még fél 1-kor sem volt erőm, a délutánt is sorozatleséssel töltöttem, amin néha majdnem bealudtam. A vőlegény apja meg jött kettő körül, hozott még egy nagy zacskó sós süteményt, meg a főételből is nagyobb dobozzal, illetve egy nagy szeletet az esküvői tortából. Hát most teli vagyunk sütivel és kajával. Pénteken apu a munkatársaival volt bográcsozni, és ő főzött pörköltet, és hozott haza majdnem 10 főre lévő adagot, ahhoz készítettünk még délelőtt nokedlit, pénteken anyuval spenótot is főztünk ki, és a szombati menzás kaja is van még. Szóval a napokban annyi kaját kell megennünk, hogy tuti a leadott 1-2 kilóm duplán fog visszatérni, ha nem kezdem el utána lemozogni. xD 
Az első képen a terem egyik része látható, a másikon pedig a torta második szintje, a süteményes asztal, egy tábla a pár névével és dátummal - szerintem baromi jó!, sütis tálam, illetve a terített asztal előttem. 
A végére egy számmal készültem, erre volt a menyasszony-tánc. Igaz, női előadóval, de én az eredetiért vagyok oda, így ezzel a zenével búcsúzom mára. Innen is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak és köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam. :) Nektek pedig köszönöm, hogy ismét velem tartottatok. :) Hamarosan remélem jövök, történt 1-2 dolog az elmúlt időben is, szóval van/lenne miről mesélnem. Sok puszi: Caty

Richard Marx - Right here waiting for you

2017. február 27., hétfő

Készítsünk szakdolgozatot

Sziasztok!

Hát elég keveset járok erre mostanság már, de mentségemre legyen szólva, azért nem unatkozom. Na jó, de szoktam, és természetesen sok sorozatot is nézni, csak valahogy az írásra nem vetemedek. 
De hogy is vagyok? Mint egy hulla. Sikerült megint negyed négyig olvasni. Az Anime-Fanfiction Style immár lassan 3 hónapja költözik, én meg olvasnék, de csak az van meg, amit anno ügyesen lementettem nyaralásokra. Igaz, Janerity azért Shannaro-t ír, szóval plusz egy fejezet van azóta, Tehetésgek iskoláját viszont már szerintem jó fél éve nem frissítette. Tudom, írói válság és nulla szabadidő erre,csak na. :s Szellemtől pedig Revulsiont szoktam olvasni, de annak idején csak a 91. fejezetet szedtem le utoljára, így majdhogynem 60 fejezet hiányzik, én meg olvasám, ha lenne mit... De az eddigieket már 4x elolvastam ezidő alatt, szóval kezdem unni. És AFS még nem lesz még egy hónapig előreláthatólag. 😢
Ezen kívül Narutot olvastam, és néztem. Bár a filler epizódokat átugrom, most azokhoz nincs épp hangulatom. Bones-nak néztem meg az utolsó évadból az első 4 részét, de láttam azóta van még 4, így majd megnézem. Most ugyan találtam egy spanyol sorozatot, Internátus címmel. Első évadnál tartok, de amúgy nagyon jó. Kicsi horror, dráma, misztikum és krimi, na meg persze cseppnyi romantikus szál. Engem megvett. Így most épp ezt nézem, bár náluk egy rész ~70 perces, szóval elég lassan haladok, de tetszik. Este is az lesz az elfoglaltságom. 
Most délután meg - mint a címből is látható - nekiálltam a szakdolgozatomnak. Mivel az önálló labor 2-es munkámat folytatom, így némileg könnyebb dolgom van. Most épp befejeztem az esettanulmányok és kutatómunkák feltöltését, bár ennyi szerencsétlent ritkán láttam. Nem képesek normális és elfogadható munkát beadni. Nem tudom, de nekem már középsikolában megtanították, hogy sorkizárt legyen a szöveg. Oké, ez még simán kijavítom. De mikor látható a másolt szöveg, mert arra képtelenek, hogyha már másolnak, akkor a színét visszaállítja, vagy a szín háttérét, vagy épp betűtípusát. A képek elrendezése katasztrófa volt, Olyan silány munkákat adtak be, hogy az hihetetlen. És ezek egyetemet fognak végezni... Mi olyan nehéz egy dokumentum normális megszerkesztésében? Nekem semmi, de szerintem másnak sem kellene. -.-" Elhiszem, hogy túl akartak lenni rajta gyorsan, de hogy csak egy minimális kutatómunkával megoldható házit kellett beadniuk, és még erre is képtelenek, az nekem fáj. Meg a címadás. Az amúgy 5 perces feltöltés, még kimentésekkel és kódolással együtt is most beletelt vagy fél órámba, ha nem többe, mert ezek képtelenek címet adni, úgy elküldeni a munkát, hogy a nevük rajt sincs, címet nem adnak... Így mindegyiket kimentettem pdf formátumba, mindegyiket elolastam, borzadtam egy sort a stíluson, a helyesíráson (!), majd kitaláltam én címeket, illetve leírást, bár volt, aminél nem tudtam rájönni, mi volt a lényege, mert vagy 4 külön témáról is írt... Aztán mivel az algoritmusok feltöltését is meg kell oldanom, először megnéztem őket. Az eredeti ötből, hármat kaptam csak meg. Jó, az a kettő később meglesz, de a másik háromból is, egy követte a kért a sablont, de az legalább szép munka volt, és könnyebb lesz utána felhasználni. A másik is ügyes volt - bár tudom, hogy a nagy részét más csinálta meg, és a mintát se követte, de legalább megvolt. A harmadik dolgozatot bárhogy néztem, nyitottam ki, semmi nem volt benne, csak az a sablon, amit fel kellett használni a programozáshoz. Negyed órája felette ülök, és próbálok rájönni, én vagyok-e ennyire szerencsétlen, vagy a diák volt... Barátnőmnek is átküldtem, nézzen rá, hátha én vagyok az, de kivételesen nem hiszem. Bár a csaj amúgy is kiakaszt. Marketinges vállalatnál tart, és informatikusnak tanul, de nem képes egy weboldalt normálisan leprogramozni. Martketinghez sem ért, de hogy informatikus sem lesz, kivéve, ha megtartja a pasiját, mert szerintem ő többet csinált a háttérben, mint ő... Kivagyok. Holnap megyek a konzulensemhez, és megkérdezem tőle mi van, mi a következő lépés a szakdogámban. Egy betűt sem írtam még, de a korábban felhasznált linkeket - nagyjából - átnéztem, szóval szerintem ott kissé felhasználom a saját írásom, és átmásolom a szakdoliba is. A saját munkáimat lehet forrásnak használni. Aztán valami bevezető is kellene, de abban sosem voltam jó. Majd Zenshi szakdolgozatát átolvasom, ő mit hogyan valósított meg. Jól követem az exemet, mert a feladat szinte ugyan az, csak a téma más. De így legalább úgy segít, hogy nem tud róla. xD És kiindulásnak sem rossz. Még öcsit kérem meg miféle lógót lehet az oldalhoz megcsinálni. Igen, azt is kértek. A jogosultság kezelés lesz a halálom, meg hogyan fogom az oldalt teljesen angolra fordítani. :S Remélem van valaki,aki tud valamennyit angolul és fordít nekem majd. xD Szóval így láthatóan négy részből áll az oldal: algoritmusok, többnyelvűsítés, jogosultságkezelés és persze maga a kutatómunka. Szóval egy hónap után jobban állok, mint eddig bármely beadandóval, de tavaszi szünetig kész akarok lenni. Szóval bőven van munka.
A nyelvsulinak is ma lesz vége, egyik nap meg muszáj lesz már nyelvvizsgára jelentkeznünk. Bár félek, hogyan fogom megcsinálni. A nyelvtan megy szerintem, csak még mindig kevés a szókincsem, ami meg volt, azt meg szinte elfelejtettem. :s De ez a 60 óra egész jót tett, mert a szintemre visszajöttem, így a következő egy hónapban magamtól kell tanulnom és főleg mintavizsgákat csinálni.
Az egyetem megvan, a szokásos rendezvényekre járok, sportnapot is megcsináltam, még több munkával és most egy jótékonysági bulit is akar az igazgató, szóval a követekző projekt az lesz. Webprogramozás órám lenne, de félév közepéig nem indul a kurzus, de addig legalább a többi cuccra lesz időm. Kedden járok fel konzultálni, meg szerdán kockulni. Aznap öcsi sincs itthon, egyedül meg nincs kedvem itthon lenni, így aznap találkozom fent a srácokkal és kockulunk egy jót. A hangulat eddig tök jó volt. Meg gözben munkát is keresek, most van kettő, ami érdekel, apuval beszéltük, hogy érdemes lenne beadni az önéletrajzomat. Suli miatt úgy sem tudok minden nap dolgozni, mert később lesz órám, és a konzultáció is napközben van, de egy próbát megér a dolog. 
Huhh, azt hiszem megint sokat írtam. Bár most legalább nem a - nem létező - szerelmi életem volt terítéken. xD De búcsúzom, mert lassan készülődöm és megyek órára. Puszilok mindenkit: Caty 💝


Forrás: WeHeartIt

2017. január 8., vasárnap

Hello 2017

Helló kedves Olvasó! Helló 2017!

Egy hét telt el az új év óta, de még mindig érzem, hogy semmi új nem történt. Rájöttem, lehet új év kezdődött, de a múltam továbbra is csak kísért. Hogy hogyan is jutok vissza mindig egy-egy élethelyzethez, emberhez vagy szituációhoz, még most sem értem. Mit akar tanítani az a rohadt élet, vagy sors - ki hogy hívja - hogy még mindig újrakezdődik minden? Maximum máshogy... 
"A múltunk mindig velünk marad, és csak arra vár, hogy megkavarja a jelenünket."
Igen, ismét itt tartunk. Csak tudnám miért? Semmi sem változik. Rajongótábor van, csak a személyek cserélődnek, bár azért néha vannak régről felbukkanó arcok is. Vannak pasik, akik egyszer fontosak voltak, most meg összezavarodom, ha csak megjelennek. Mi dolgom van velük még? Tudom, hogy szinte mindegyikkel nem volt tényleges lezárás, de akkor az újbóli felbukkanásuknál miért nem történik meg? Miért kell újra és újra ugyanazokat a köröket lefutni? Mikor fog egyszer is változni és abbamaradni? Amíg nem teszek érte. Csak még arra nem jöttem rá, hogy ez pontosan hogy is lenne jó sérülés és fájdalom nélkül..
"Utazom a metrón, és egyszer csak szembenéz velem a múlt. Amelyről azt hittem, már elmúlt. Hogy nem létezik. Meglepődöm, hogy mégiscsak. Ám az igazán meglepő a semmi. Az a semmi, amit kivált. Ellentétben azzal, amit akkor kiváltott. Amikor kaparta, marta, szúrta a torkom. Tépte, húzta, rángatta a mellkasom. Gyomrom kicsi gyűszűként ugrált. Nyeldesett könnyeim nem mentek le, mert megfoghatatlan csomó és gombóc formájú nehezék gátolta."
 Ha nem is a metrón, de a város egyik elektronikai üzletében igen. Épp a szokásos péntek délutáni nagy bevásárláson voltam a szüleimmel. Aztán Apu kitalálta, hogy még ide ugorjunk be, hátha találunk neki új telefont. Jártunk a sorok között, mikor belé ütköztem szinte. Meglepődtem, mert na több, mint egy éve nem láttam és nem is beszéltünk. Igen, néha láttam Facebookon, hogy aktív, láttam mikor kapcsolatban volt, láttam mikor szakított, írtam neki szülinapjára, meg azt hiszem ő is az enyémre. És ennyi volt. Már tavaly előtt is volt annyi eszem, hogy megint vele ünnepeltem a halloweent. Mert nem volt vicces, hogy Zenshivel találkozom heti szinten, miatta is össze vagyok zavarodva, akkor már ott volt Rai is, szerencsére akkor épp Etsuo nem volt a képben barátnő miatt, Takeshi meg szerencsére akkor (még ő)  nem. De Itsuki ott volt. Ahogy pénteken a boltban is. Igazából semmire nem gondoltam, csak hogy jó látni. Semmi olyat nem indított el bennem, pont mint mikor megismertem. Szóba elegyedtem vele, mert tényleg jó volt látni, és jó, bevallom, kicsit hiányzott. De már rég nem úgy, ahogy akkor. Segített apunak a telefon ügyben is, és azért jól elbeszélgettünk. Igaz, én mondtam neki búcsúzáskor, hogy valamikor összefuthatnánk. Csak sajnos 2011 óta még mindig nem tiszta mi van velünk. Akkor nagyon akartam, még az elején Etsuo mellett is, és kész őrültség volt, hogy ő volt az, aki szakítás után is mellettem volt. Meg még utána hányszor. Csak mire eljutottunk oda, hogy komolyodhatna és tényleg lehetne valami, én már túl voltam rajta. És itt vagyok 2017-ben, és mikor felbukkan és jön azzal, hogy hiányoztam neki, és hogy már lassan 5 éve kerülgetjük egymást, illetve ezt a témát levezetve. Én meg összezavarodom. Magamba nézve tudom, hogy nem érzek iránta semmit, és mégis összezavarodtam. Most nem tudom ilyen szöveg után működhetne az, hogy néha összefutunk, és nem képzel bele többet. Hihetetlen mennyire kapartam utána, és szerettem, és mire megkaphattam volna, már nem kell. És most sem kell. 
"Vagy tanulsz a múltból, vagy újra átéled."
Néha komolyan nem tudom, hogy tényleg nem tanulok, és tényleg meg kéne vele próbálnom. Bár nem tudom ennek mi lenne a vége. Papíron összeillünk, de magamat ismerve nem bírnám sokáig mellette. És félek, hogyha egyszer tényleg megpróbáljuk, akkor abból káosz lenne, és utána olyan vég, amit nem szeretnék. Vagy épp minden rendben lenne. Bár én nem az a fajta vagyok, aki bírja a monotonítást, és az egyhangúságot. És áhh... Egy találkára sem merek igent mondani, mert komolyan megijedtem. És ez még csak nem az egyetlen gond 2017-ben.
"Minden, ami egyszer megtörténik, lehet, hogy soha többé nem történik meg újra. De minden, ami kétszer történik, bizonyosan megtörténik harmadszor is."
Lassan komolyan nekiállok számolni melyik exem, hányszor tűnik még fel az életemben. Bár Takeshit nem várom most, hogy egyik barátnőm unokahúgával van együtt (bár kíváncsi leszek meddig). De akkor számolok, mert hát kezdődött 2007-ben. Vicces mi? 2010-ben nyílt a blog, és főleg a miatta lévő naiv rajongásomat akartam kiírni magamból. De mégse az volt a kezdet. Hanem 2007-ben, mikor egy tábor keretében pont neki kellett a lovas szekeret hajtania, és full menően viselkednie. Akkor még igazi kis nyomi csaj voltam. Ma már kész röhej, ahogy kinéztem. Nem tudom hogy helyes-e, mert relatív, de ott a csajokkal nyálaztunk rajta. Aztán mikor megláttam első nap a suliban, és komolyan a sors fintora, hogy egy iskolába kellett kerülnünk. Évekig nem beszéltünk, csak amikor 11. osztályban csoporttársak lettünk, és jóban lettünk. Pedig sosem gondoltam volna, én leszek az a fajta csaj, aki tényleg a fiúkkal ilyen jó kapcsolatban lesz. Lehetett sejteni, mert már gyerekkorom óta inkább pasikkal lógtam, de középsuliban egy lánynak sok barátnője van, és nem pasi haverjai főként. Nem voltam átlagos, csak én hittem azt sokáig. Aztán kezdődött a gond, hogy beleszerettem vagy csak tetszett, nem tudom. Jöttek a közös bulik, a horgászatok, a falusi bálok... Necces volt, és tényleg 1-2 flörtölésen kívül nem is volt semmi. Ballagás után nem tudtam mire számítsak, megmarad-e barátságunk így közösen a srácokkal vagy sem.  Na és utána jött a következő alanyom, Itsuki. Amíg azon a bulin meg nem csókolt, eszembe sem jutott volna kavarni vele. Bár akkor még egészen más volt. A második ballagásig sem jutottunk egyről a kettőre, párszor csókolóztunk és ennyi. Takeshi persze ott volt a suliban és néha flörtöltünk, de nem változott semmi. Aztán a nyarat szinte átsírtam Itsuki miatt. Mondjuk ezért örültem Meguminak, hogy ott volt, és néha leálltam az idióta rajongásommal. Igen, tudom, közben volt még nem egy srác, akikkel kavartam és randiztam, de ők azok, akik sosem bukkantak fel. Na jó, Fujita igen, és azt hiszem összesen háromszor, de talán ő már többször nem fog. Bár én már semmire sem veszek mérget. És hát jött a 2012 augusztusa, amikor elindult életem következő fejezete, ahol továbbra is ugyan azok a szituációk bukkantak fel. Ott van Etsuo. Igen, ki merem jelenteni, hogy ő volt az, akit az eddigi életemben a legjobban szerettem. Lehetett rá számítani, de tényleg ő volt az első, akivel hivatalosan is felvállaltam magam, bemutattam a szüleimnek. Volt kemény 2,5 hónap, ami néha többnek tűnt, de vége lett. Hát igen, Itsuki vigasztalt, de szerencsére gyorsan becsajozott, és nem okozott a lelkemben galibát. Aztán 2013. januárjában újra jött Takeshi. Hát az az este sem olyan lett, mint amit elképzeltem. És persze még Etsuo után sírtam, mégis Takeshivel voltam. Aztán utána újra kavartam Etsuoval, mert tagadhatja, de úgy volt. Nem véletlenül lett olyan vége Gen házibulijának... 2013 nyarán Takeshivel randiztam újra, bár nem tudom miért, de poén volt. Aztán ősszel jött Zenshi. Persze az elején ugyan úgy le akartam rázni, mint Etsuot is, de mégis adtam neki esélyt, és volt is pár randink. És jött egy halloween, amin megint Itsuki karjaiban kötöttem ki. Akkor volt, hogy 1,5 hónapig a barátnője voltam, amit sosem voltam hajlandó hivatalosan felvállalni. Mert na, mellette még mindig találkoztam Zenshivel is. Még ha nem is volt semmi. 2014 februárjában rájöttem arra, hogy elegem van a kavarásokból, és a zagyvaságokból, én Zenshit akarom. Engedélyt kértem még Etsuotól is. Igazából jó volt vele lenni, normális volt, aranyos, előzékeny, okos, meg lehetne sorolni. Csak jöttek azok a dolgok, amiktől a falra másztam. A legjobb barátnője, akibe szerelmes volt korábban, terhesen is a nyakunkon lógott, meg kicsit zavart Etsuo csajozása is. Így a saját összezavarodott elmém miatt jutottam oda, hogy szakítottunk Zenshivel. Vicces, pedig egész nyarat Todoyoshiban töltötte, szóval szuper nyarunk lehetett volna kettesben. Csak így nélküle volt klassz nyaram a barátaimmal és az exemmel, akinek attól függetlenül, hogy barátnője volt, velem kavart folyamatosan, és akivel meg is csalta a csajt. Na újra belezavarodtam, hogy most mi van. Aztán így Etsuo is már megint ott volt, de aztán nem lett úgy semmi belőle, maradtunk barátok - már amennyire lehettünk ezek után megint. Télre megint Zenshi mellé sodort az élet, folyton az ő barátaival is voltam szobabulikon. Végül eljött a június, és Zenshi készült a diplomaosztásra. És ott lett az, hogy folytattuk a hülyeséget. Találkozgattunk onnantól szinte novemberig végig. Össze nem akartunk jönni a másikkal, de jó volt, hogy valaki volt mellettünk. Igaz, pár alkalommal Etsuoval is találkoztam. Aztán mikor el akartam tűnni az egyetemi körökből - már amennyire sikerült - visszatértem az öcsémmel közös barátaimhoz. Ott találkoztam sok idő után Raidennel. Évek óta ismertem, de sokszor nem találkoztunk, meg barátnője volt, így alapból nem is gondoltam vele kapcsolatban semmire. De aztán néha találkozgattunk, aztán utána majdnem minden péntek estét vele töltöttem. Nem mondom, hogy nem flörtöltünk, és nem mondom, hogy nem vitt el randizni, de én nem akartam semmit. De mellettem maradt. Halloween-t ismét Itsukival töltöttem, de akkor volt az első olyan este, amikor nem történt semmi. Tényleg barátokként voltunk egymás mellett. Végül november végén Zenshivel elbúcsúztunk. Azóta kétszer találkoztam vele. Egyszer még az év decemberében, majd tavaly márciusban. Bár abból is csak veszekedés lett. Etsuo-val is találkoztam még az év decemberében, de utána csinált olyan dolgokat, amiért felpofoztam és nem is akartam látni. Hát nehéz úgy csinálni, hogy egy suliba járunk, és van közös óránk. Végül megint megbocsátottam neki, és próbáltunk normális ismerősi kapcsolatot összehozni. Na hát ez mai napig elég viccesen zajlik nálunk. Titokban sokszor találkoztunk, és lógtunk együtt. Mikor kórházban volt, szinte naponta nála voltam. Meg egyszer kért még tőlem találkát Takeshi, de őt is leráztam. A nyarat így főleg Rai-jal és a barátainkkal töltöttem, néha megtoldva egy-két Etsuos találkával. Aztán jött az a novemberi este, amikor nekem Zenshivel közös barátaimmal kellett inni mennem. Na az aztán szép este volt, és megint belefolytunk a lelki dolgokba. Nem is csodáltam, hogy többet ittam, mint kellett volna. Na mindegy. Nagyjából így jutottunk a mai naphoz. Etsuo szinte megkért, hogy ne pasizzam be, Itsuki visszatért, Rai valami fura mód egész héten alig beszél velem. Hogy tényleg játszik-e a szabadidejében állandóan vagy csak engem kerül, még nem tudom. Jön az idiótaságom, és ha ő így, akkor én is. Aztán így most már 2 napja nem írtam neki és ő sem nekem. Szóval összezavarodtam ismét. Tudom, hülye és gyerekes vagyok. És azt sem tudom mit érzek iránta. Imádok vele lenni, jól megértjük egymást, bármiről tudunk beszélni... És a vicc, hogy ezt pont Etsuoval kellett átbeszélnem egyik nap. De nem merek lépni semerre, mert félek, hogy igazából mindenkit elveszítek. Pláne, ha rossz döntést hozok. Szóval vagyok itt, és nem tudom, hogy sodródjak-e az árral, és megoldódik egyszer (és mindenkorra) minden, vagy tényleg lépnem kéne valamit. Csak úgy érzem a suli most fontosabb, mint a szerelmi életem. Kell az a hülye diploma és nyelvvizsga... Viszont, ha a januárom így fog eltelni, és egész végig ezeket fogom végiggondolni, tuti megőrülök. Igaz, kissé poén volt majdnem 10 éven végigmenni a szerelmi életemben (nagy vonalakban), pedig már korábban kezdtem, csak az akkoriak nem tértek vissza szerencsémre. 
"Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak."
És bármi is lesz a vége, ez az, ami biztos beválik. De még úgy is fiatal vagyok, szóval kevésbé aggódom emiatt. Hogy ki lesz az, akivel egyszer boldogan fogok élni? Nem tudom és egyikünk sem. Az idő megoldja. :)
Máskor kicsit segít, ha leírom, hogy mi van. Most nem jutottam előbbre. Továbbra is a zavartság van meg. És egy részem (jó mélyen) még élvezi is ezt. Bár még azt várom, hogy idén Zenshi is visszatalál, és nem tudom miért. Mindazonáltal, a megérzéseim nem szoktak csalni, és van egy olyan érzésem, hogy még ő is felbukkan. Komolyan nem tudom mit csináljak. Tavaly már éreztem magamon egy kisebbfajta fejlődést, de most mintha kissé visszafele haladnék. Lehet meg fogok őrülni a lakásban, pedig még csak 3 hete van szünet. Igaz, tanulnom is kell, de 0-24-ben képtelen vagyok csak erre figyelni. Habár lehet kéne egy 2016. második féléves összefoglaló is, mert azért történtek dolgok, még ha tavaly elég szegényesen is írtam, és meséltem. Bár most már aludni kéne, de magamat ismerve még vagy olvasok, vagy receptvideókat fogok lesni facebookon. Addig sem a zavaros gondolataimmal vagyok elfoglalva. 
Tényleg befejezem, mert kezd sok lenni. Megint hosszú lett, és kissé zavaros. Talán, ha vége az egyetemnek, addigra rájövök az ilyen dolgokat hogy kezeljem, mert esetleg addigra tényleg felnövök. 
Ti pedig legyetek jók, kitartást és azért boldog új évet! Puszi: Caty 😏