Hello 2017

Helló kedves Olvasó! Helló 2017!

Egy hét telt el az új év óta, de még mindig érzem, hogy semmi új nem történt. Rájöttem, lehet új év kezdődött, de a múltam továbbra is csak kísért. Hogy hogyan is jutok vissza mindig egy-egy élethelyzethez, emberhez vagy szituációhoz, még most sem értem. Mit akar tanítani az a rohadt élet, vagy sors - ki hogy hívja - hogy még mindig újrakezdődik minden? Maximum máshogy... 

"A múltunk mindig velünk marad, és csak arra vár, hogy megkavarja a jelenünket."

Igen, ismét itt tartunk. Csak tudnám miért? Semmi sem változik. Rajongótábor van, csak a személyek cserélődnek, bár azért néha vannak régről felbukkanó arcok is. Vannak pasik, akik egyszer fontosak voltak, most meg összezavarodom, ha csak megjelennek. Mi dolgom van velük még? Tudom, hogy szinte mindegyikkel nem volt tényleges lezárás, de akkor az újbóli felbukkanásuknál miért nem történik meg? Miért kell újra és újra ugyanazokat a köröket lefutni? Mikor fog egyszer is változni és abbamaradni? Amíg nem teszek érte. Csak még arra nem jöttem rá, hogy ez pontosan hogy is lenne jó sérülés és fájdalom nélkül..

"Utazom a metrón, és egyszer csak szembenéz velem a múlt. Amelyről azt hittem, már elmúlt. Hogy nem létezik. Meglepődöm, hogy mégiscsak. Ám az igazán meglepő a semmi. Az a semmi, amit kivált. Ellentétben azzal, amit akkor kiváltott. Amikor kaparta, marta, szúrta a torkom. Tépte, húzta, rángatta a mellkasom. Gyomrom kicsi gyűszűként ugrált. Nyeldesett könnyeim nem mentek le, mert megfoghatatlan csomó és gombóc formájú nehezék gátolta."

 Ha nem is a metrón, de a város egyik elektronikai üzletében igen. Épp a szokásos péntek délutáni nagy bevásárláson voltam a szüleimmel. Aztán Apu kitalálta, hogy még ide ugorjunk be, hátha találunk neki új telefont. Jártunk a sorok között, mikor belé ütköztem szinte. Meglepődtem, mert na több, mint egy éve nem láttam és nem is beszéltünk. Igen, néha láttam Facebookon, hogy aktív, láttam mikor kapcsolatban volt, láttam mikor szakított, írtam neki szülinapjára, meg azt hiszem ő is az enyémre. És ennyi volt. Már tavaly előtt is volt annyi eszem, hogy megint vele ünnepeltem a halloweent. Mert nem volt vicces, hogy Zenshivel találkozom heti szinten, miatta is össze vagyok zavarodva, akkor már ott volt Rai is, szerencsére akkor épp Etsuo nem volt a képben barátnő miatt, Takeshi meg szerencsére akkor (még ő)  nem. De Itsuki ott volt. Ahogy pénteken a boltban is. Igazából semmire nem gondoltam, csak hogy jó látni. Semmi olyat nem indított el bennem, pont mint mikor megismertem. Szóba elegyedtem vele, mert tényleg jó volt látni, és jó, bevallom, kicsit hiányzott. De már rég nem úgy, ahogy akkor. Segített apunak a telefon ügyben is, és azért jól elbeszélgettünk. Igaz, én mondtam neki búcsúzáskor, hogy valamikor összefuthatnánk. Csak sajnos 2011 óta még mindig nem tiszta mi van velünk. Akkor nagyon akartam, még az elején Etsuo mellett is, és kész őrültség volt, hogy ő volt az, aki szakítás után is mellettem volt. Meg még utána hányszor. Csak mire eljutottunk oda, hogy komolyodhatna és tényleg lehetne valami, én már túl voltam rajta. És itt vagyok 2017-ben, és mikor felbukkan és jön azzal, hogy hiányoztam neki, és hogy már lassan 5 éve kerülgetjük egymást, illetve ezt a témát levezetve. Én meg összezavarodom. Magamba nézve tudom, hogy nem érzek iránta semmit, és mégis összezavarodtam. Most nem tudom ilyen szöveg után működhetne az, hogy néha összefutunk, és nem képzel bele többet. Hihetetlen mennyire kapartam utána, és szerettem, és mire megkaphattam volna, már nem kell. És most sem kell. 

"Vagy tanulsz a múltból, vagy újra átéled."

Néha komolyan nem tudom, hogy tényleg nem tanulok, és tényleg meg kéne vele próbálnom. Bár nem tudom ennek mi lenne a vége. Papíron összeillünk, de magamat ismerve nem bírnám sokáig mellette. És félek, hogyha egyszer tényleg megpróbáljuk, akkor abból káosz lenne, és utána olyan vég, amit nem szeretnék. Vagy épp minden rendben lenne. Bár én nem az a fajta vagyok, aki bírja a monotonítást, és az egyhangúságot. És áhh... Egy találkára sem merek igent mondani, mert komolyan megijedtem. És ez még csak nem az egyetlen gond 2017-ben.

"Minden, ami egyszer megtörténik, lehet, hogy soha többé nem történik meg újra. De minden, ami kétszer történik, bizonyosan megtörténik harmadszor is."

Lassan komolyan nekiállok számolni melyik exem, hányszor tűnik még fel az életemben. Bár Takeshit nem várom most, hogy egyik barátnőm unokahúgával van együtt (bár kíváncsi leszek meddig). De akkor számolok, mert hát kezdődött 2007-ben. Vicces mi? 2010-ben nyílt a blog, és főleg a miatta lévő naiv rajongásomat akartam kiírni magamból. De mégse az volt a kezdet. Hanem 2007-ben, mikor egy tábor keretében pont neki kellett a lovas szekeret hajtania, és full menően viselkednie. Akkor még igazi kis nyomi csaj voltam. Ma már kész röhej, ahogy kinéztem. Nem tudom hogy helyes-e, mert relatív, de ott a csajokkal nyálaztunk rajta. Aztán mikor megláttam első nap a suliban, és komolyan a sors fintora, hogy egy iskolába kellett kerülnünk. Évekig nem beszéltünk, csak amikor 11. osztályban csoporttársak lettünk, és jóban lettünk. Pedig sosem gondoltam volna, én leszek az a fajta csaj, aki tényleg a fiúkkal ilyen jó kapcsolatban lesz. Lehetett sejteni, mert már gyerekkorom óta inkább pasikkal lógtam, de középsuliban egy lánynak sok barátnője van, és nem pasi haverjai főként. Nem voltam átlagos, csak én hittem azt sokáig. Aztán kezdődött a gond, hogy beleszerettem vagy csak tetszett, nem tudom. Jöttek a közös bulik, a horgászatok, a falusi bálok... Necces volt, és tényleg 1-2 flörtölésen kívül nem is volt semmi. Ballagás után nem tudtam mire számítsak, megmarad-e barátságunk így közösen a srácokkal vagy sem.  Na és utána jött a következő alanyom, Itsuki. Amíg azon a bulin meg nem csókolt, eszembe sem jutott volna kavarni vele. Bár akkor még egészen más volt. A második ballagásig sem jutottunk egyről a kettőre, párszor csókolóztunk és ennyi. Takeshi persze ott volt a suliban és néha flörtöltünk, de nem változott semmi. Aztán a nyarat szinte átsírtam Itsuki miatt. Mondjuk ezért örültem Meguminak, hogy ott volt, és néha leálltam az idióta rajongásommal. Igen, tudom, közben volt még nem egy srác, akikkel kavartam és randiztam, de ők azok, akik sosem bukkantak fel. Na jó, Fujita igen, és azt hiszem összesen háromszor, de talán ő már többször nem fog. Bár én már semmire sem veszek mérget. És hát jött a 2012 augusztusa, amikor elindult életem következő fejezete, ahol továbbra is ugyan azok a szituációk bukkantak fel. Ott van Etsuo. Igen, ki merem jelenteni, hogy ő volt az, akit az eddigi életemben a legjobban szerettem. Lehetett rá számítani, de tényleg ő volt az első, akivel hivatalosan is felvállaltam magam, bemutattam a szüleimnek. Volt kemény 2,5 hónap, ami néha többnek tűnt, de vége lett. Hát igen, Itsuki vigasztalt, de szerencsére gyorsan becsajozott, és nem okozott a lelkemben galibát. Aztán 2013. januárjában újra jött Takeshi. Hát az az este sem olyan lett, mint amit elképzeltem. És persze még Etsuo után sírtam, mégis Takeshivel voltam. Aztán utána újra kavartam Etsuoval, mert tagadhatja, de úgy volt. Nem véletlenül lett olyan vége Gen házibulijának... 2013 nyarán Takeshivel randiztam újra, bár nem tudom miért, de poén volt. Aztán ősszel jött Zenshi. Persze az elején ugyan úgy le akartam rázni, mint Etsuot is, de mégis adtam neki esélyt, és volt is pár randink. És jött egy halloween, amin megint Itsuki karjaiban kötöttem ki. Akkor volt, hogy 1,5 hónapig a barátnője voltam, amit sosem voltam hajlandó hivatalosan felvállalni. Mert na, mellette még mindig találkoztam Zenshivel is. Még ha nem is volt semmi. 2014 februárjában rájöttem arra, hogy elegem van a kavarásokból, és a zagyvaságokból, én Zenshit akarom. Engedélyt kértem még Etsuotól is. Igazából jó volt vele lenni, normális volt, aranyos, előzékeny, okos, meg lehetne sorolni. Csak jöttek azok a dolgok, amiktől a falra másztam. A legjobb barátnője, akibe szerelmes volt korábban, terhesen is a nyakunkon lógott, meg kicsit zavart Etsuo csajozása is. Így a saját összezavarodott elmém miatt jutottam oda, hogy szakítottunk Zenshivel. Vicces, pedig egész nyarat Todoyoshiban töltötte, szóval szuper nyarunk lehetett volna kettesben. Csak így nélküle volt klassz nyaram a barátaimmal és az exemmel, akinek attól függetlenül, hogy barátnője volt, velem kavart folyamatosan, és akivel meg is csalta a csajt. Na újra belezavarodtam, hogy most mi van. Aztán így Etsuo is már megint ott volt, de aztán nem lett úgy semmi belőle, maradtunk barátok - már amennyire lehettünk ezek után megint. Télre megint Zenshi mellé sodort az élet, folyton az ő barátaival is voltam szobabulikon. Végül eljött a június, és Zenshi készült a diplomaosztásra. És ott lett az, hogy folytattuk a hülyeséget. Találkozgattunk onnantól szinte novemberig végig. Össze nem akartunk jönni a másikkal, de jó volt, hogy valaki volt mellettünk. Igaz, pár alkalommal Etsuoval is találkoztam. Aztán mikor el akartam tűnni az egyetemi körökből - már amennyire sikerült - visszatértem az öcsémmel közös barátaimhoz. Ott találkoztam sok idő után Raidennel. Évek óta ismertem, de sokszor nem találkoztunk, meg barátnője volt, így alapból nem is gondoltam vele kapcsolatban semmire. De aztán néha találkozgattunk, aztán utána majdnem minden péntek estét vele töltöttem. Nem mondom, hogy nem flörtöltünk, és nem mondom, hogy nem vitt el randizni, de én nem akartam semmit. De mellettem maradt. Halloween-t ismét Itsukival töltöttem, de akkor volt az első olyan este, amikor nem történt semmi. Tényleg barátokként voltunk egymás mellett. Végül november végén Zenshivel elbúcsúztunk. Azóta kétszer találkoztam vele. Egyszer még az év decemberében, majd tavaly márciusban. Bár abból is csak veszekedés lett. Etsuo-val is találkoztam még az év decemberében, de utána csinált olyan dolgokat, amiért felpofoztam és nem is akartam látni. Hát nehéz úgy csinálni, hogy egy suliba járunk, és van közös óránk. Végül megint megbocsátottam neki, és próbáltunk normális ismerősi kapcsolatot összehozni. Na hát ez mai napig elég viccesen zajlik nálunk. Titokban sokszor találkoztunk, és lógtunk együtt. Mikor kórházban volt, szinte naponta nála voltam. Meg egyszer kért még tőlem találkát Takeshi, de őt is leráztam. A nyarat így főleg Rai-jal és a barátainkkal töltöttem, néha megtoldva egy-két Etsuos találkával. Aztán jött az a novemberi este, amikor nekem Zenshivel közös barátaimmal kellett inni mennem. Na az aztán szép este volt, és megint belefolytunk a lelki dolgokba. Nem is csodáltam, hogy többet ittam, mint kellett volna. Na mindegy. Nagyjából így jutottunk a mai naphoz. Etsuo szinte megkért, hogy ne pasizzam be, Itsuki visszatért, Rai valami fura mód egész héten alig beszél velem. Hogy tényleg játszik-e a szabadidejében állandóan vagy csak engem kerül, még nem tudom. Jön az idiótaságom, és ha ő így, akkor én is. Aztán így most már 2 napja nem írtam neki és ő sem nekem. Szóval összezavarodtam ismét. Tudom, hülye és gyerekes vagyok. És azt sem tudom mit érzek iránta. Imádok vele lenni, jól megértjük egymást, bármiről tudunk beszélni... És a vicc, hogy ezt pont Etsuoval kellett átbeszélnem egyik nap. De nem merek lépni semerre, mert félek, hogy igazából mindenkit elveszítek. Pláne, ha rossz döntést hozok. Szóval vagyok itt, és nem tudom, hogy sodródjak-e az árral, és megoldódik egyszer (és mindenkorra) minden, vagy tényleg lépnem kéne valamit. Csak úgy érzem a suli most fontosabb, mint a szerelmi életem. Kell az a hülye diploma és nyelvvizsga... Viszont, ha a januárom így fog eltelni, és egész végig ezeket fogom végiggondolni, tuti megőrülök. Igaz, kissé poén volt majdnem 10 éven végigmenni a szerelmi életemben (nagy vonalakban), pedig már korábban kezdtem, csak az akkoriak nem tértek vissza szerencsémre. 

"Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak."

És bármi is lesz a vége, ez az, ami biztos beválik. De még úgy is fiatal vagyok, szóval kevésbé aggódom emiatt. Hogy ki lesz az, akivel egyszer boldogan fogok élni? Nem tudom és egyikünk sem. Az idő megoldja. :)

Máskor kicsit segít, ha leírom, hogy mi van. Most nem jutottam előbbre. Továbbra is a zavartság van meg. És egy részem (jó mélyen) még élvezi is ezt. Bár még azt várom, hogy idén Zenshi is visszatalál, és nem tudom miért. Mindazonáltal, a megérzéseim nem szoktak csalni, és van egy olyan érzésem, hogy még ő is felbukkan. Komolyan nem tudom mit csináljak. Tavaly már éreztem magamon egy kisebbfajta fejlődést, de most mintha kissé visszafele haladnék. Lehet meg fogok őrülni a lakásban, pedig még csak 3 hete van szünet. Igaz, tanulnom is kell, de 0-24-ben képtelen vagyok csak erre figyelni. Habár lehet kéne egy 2016. második féléves összefoglaló is, mert azért történtek dolgok, még ha tavaly elég szegényesen is írtam, és meséltem. Bár most már aludni kéne, de magamat ismerve még vagy olvasok, vagy receptvideókat fogok lesni facebookon. Addig sem a zavaros gondolataimmal vagyok elfoglalva. 

Tényleg befejezem, mert kezd sok lenni. Megint hosszú lett, és kissé zavaros. Talán, ha vége az egyetemnek, addigra rájövök az ilyen dolgokat hogy kezeljem, mert esetleg addigra tényleg felnövök. 

Ti pedig legyetek jók, kitartást és azért boldog új évet! Puszi: Caty 😏