Szombaton lesz Hikaru esküvője. Hihetetlen, hogy két éve nyáron megtudtuk, hogy a barátja eljegyezte, igaz még nem hivatalosan. Utána hónapokig azt fejtegettük mi lesz. Az állítólagos világvégén '12-ben lett hivatalos. Emlékszem, hogy az egyik kávézóból hazamenve várta a párja a hivatalos lánykérésre. Aztán ugye úgy volt, hogy nyáron megtartják. Na igen, erről is írtam anno, bár akkor mégsem lett megtartva az esküvő. De idén egy aranyos, kézzel készített meghívóval állítottak be úgy két hónapja. És eljött a dátum. Július 12-e. Ami a legfurcsább, hogy nem akarok elmenni. Pedig akik már ismernek tudják, hogy mennyire imádom az esküvőket. Reiko tudna mesélni róla. Az ő esküvőjét anno megírtam az én elképzeléseim szerint. Hihetetlen. Pont az esküvőmániás nem akar elmenni egy lagziba. Na igen, eléggé meglepő. Magamnak már igazából kevésbé. Csak gondolom ott lesz Arisa és a pasija, Zakuro és pasija, ott lesz Hikaru nővére és a vőlegénye, ott lesz egy közös barátaik, akik szintén És ott lennék én. Az a barátnőjük, aki állandóan flörtöl, válogatja a partnereit... Mit értem vele, hogy korábban kezdtem a pasizást, mint ők? Semmit. Én egyedül vagyok szinte folyamatosan szingli, nekem fuccsol be az összes kapcsolatom... És pont ez miatt nem bírnám ki most ott egyedül. Mikor megkaptam a meghívót már akkor tudtam, hogy Zenshivel nem leszünk addigra együtt, de mosolyogva mondtam igent, hogy megyek. Ma már tudom, hogy magamnak ártanék többet, ha ott lennék. Így is eléggé fáj, hogy már az is, hogy nem megyek el, de tudom, hogy mennyire egyedül érezném ott magam. Mindenhol boldog párok, én meg egyedül. Kinek lenne ilyenhez kedve? Rosszul fog esni Hikarunak persze, de ő nem éli át azt, amit én, és nem is fogja. Nem érthet meg, ahogy a többiek sem. Mindig is tudtam, hogy teljesen más vagyok, mint ők. Sosem volt úgy nekem jó, ahogy nekik, de legalább pár veszekedést leszámítva, mindegyikünk hajlott a kompromisszumra. De mikor ők - Risat leszámítva - elsőre kifogtak egy olyan srácot, akik mellett életük végéig boldogok lehetnek, az szinte csodálatos. Örülök nekik. Ayumi is megkapta, amit akart, nem épp érdemelte meg, amit kapott, de legalább boldog. R-nek is megszületett a kislánya. Gonosz egy nő, de legalább egy csepp boldogságot kapott az élettől, hátha talán kedvesebb lesz ezek után. Igaz, hogy már nincs közöm Zenshihez, így talán békén hagy... És én? Hát talán tényleg egy öreg vénség leszek, aki cicákkal lakik egy nagy házba a kertvárosban. Ez talán még hihető és elképzelhető is... Mai napig tudom milyen sms-t kaptam Zakutól szilveszterkor. Azt írta, hogy egy igazi férfit kíván nekem erre az évre. Hát fél év alatt ebből semmit nem láttam, bár szerintem nem is fogok. Van még négy és fél hónap, de ilyenekkel már nem áltatom magam. A naivitást szeretném most már kinőni... A legviccesebb az egészben, hogy én is szeretnék szerelmes lenni, boldog lenni, hogy valaki minden nap gondoljon úgy rám, mint arra a nőre, akit élete végéig szeretni fog. De az egésszel az a gond, hogy itt vagyok 21 évesen, és félek az egésztől, mert nem akarok újra csalódni, és nem akarok újra a padlóra kerülni. Annyiszor voltam már szerelmes, és annyiszor jártam szarul, hogy örülök, hogy még követni tudom... de hát én már csak ilyen szerencsétlen vagyok...
Tudom elég kusza és zavaros lehet, de hát ez van, mikor nekiállok írni és csak dőlnek belőlem a szavak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése