Sziasztok!
Ismét csak bocsánatkéréssel tartozom, mert elég
régen jelentkeztem, nyaralásom után nem sokkal. Hát a nyár nem most volt, és
ígértem esküvős beszámolót, nyaralásit… Hát talán szép sorjában az is
megérkezik lassan. Most egy gyors összefoglalót hoztam a hétköznapjaimról, igaz
nem érzem túl izgalmasnak, de hát régen egy sima sulis napomat képes voltam
leírni.
Eléggé
összesűrűsödtek a dolgaim, ha szabad így kifejeznem magam. Szeptember óta
munkahelyet váltottam, az egyetemen meg mondhatni már csak szellemként vagyok
jelen. A nyári esküvős dolognak búcsút
intettem. Nem teljesen így képzeltem el az esküvőszervezést. Nem fejtettem
annak idején ki mivel is foglalkoztam és miért mondom azt, hogy 4 hónap bőven
elég volt. Azt már korábban írtam, hogy átlag napi 9 órát dolgoztam. Voltak
könnyebb napok, mondjuk 1-1 hétfő vagy kedd, amikor csak mosogatás volt, bár az
is ipari mennyiségben. Mert 3 darabos szettes hengervázák, kis vázák, martini
poharak, abból is a sima poharastól a nagy 50 centisig… És nem egyszer egyedül.
Jobb esetben 2-3 fő volt, de akkor is néha tartott pár óráig a folyamat. A
rosszabb napokon előfordult, hogy reggel 7-8 között kellett a főnökékhez
érkeznem, és volt, hogy este 10 után vittek haza kocsival… De a legkorábbi
munkakezdés fél 6 volt. De előtte nap tudtam meg, hogy hányra menjek másnap,
sok esetben este hazaindulás előtt. Diákként ez még úgy-ahogy beleférne, de
úgy, hogy nem nyári munka volt, így nekem nem igazán érte meg. Meg úgy nem
fizetett sokat. Szóval így nyáron jó buli volt, szedtem össze egy kis pénzt.
Július végén anyuék egyik ismerőse ajánlott az itteni vasúttársaságnál munkát,
tekintve hogy tudja, hogy van logisztikai végzettségem. Úgy voltam vele, hogy
mindenképpen normális, bejelentett munkahelyet szeretnék, így beadtam az
önéletrajzomat meg a többi hivatalos dokumentumot. 1-2 munkanapon már
könyörögtem és imádkoztam, hogy vegyenek fel, mert nem bírom a cégnél. Volt egy
nő, aki szerint sík hülye vagyok, meg képtelen bármire, nem értek semmihez és
miért nem bírok 3 mondatot megjegyezni, meg a dolgok pontos helyét. Na igen, de
néha 4-en mondtak 4 félét, 3-4 órás alvással, 5-10 kilós dobozokat pakolni
fel-le, rohangászni, nem mindig volt egyszerű. Az agyam néha olyan nulla volt,
hogy nap végére nem akartam mást, csak aludni. A nőtől jövő rosszindulat még a
munkakedvemet is elvette. A kedvencem, miért nem tudsz egyenes vonalat kivágni
egy papírból. Nem technika órán ültem, baszki. Sajnos sosem voltam jó belőle,
csak amikor konyhai feladatokat kellett csinálni, de még a műszaki rajzolás is
jobban ment, mint némelyik alkotásom a technika órákon. Meg nem volt rá példa
10 éves korom óta. Mármint a pepecselős, ragasztós, hajtogatós dolgokhoz. Ő meg
7 éve csinálja, heti rendszerességgel. Bocsánat, hogy nekem a 3 hónap alatt
kellett mindent nulláról megtanulnom. Szóval volt 1-2 nap, amikor a nőt pokolba
kívántam, én meg félig sírva imádkoztam, hogy vegyenek fel. Szerencsére az
égiek is úgy gondolták, hogy nekem az ilyen fajta rendezvényszervezésből elég
is lesz (hát ki a fene akart volna mosogatni, vasalni egész életében? Háztartást
vezetve más kérdés, de ennyi pénzért a francnak se). Aztán augusztusban
megkerestek, hogy állásinterjúra hívtak, szabadnap kikér, és egész napi
idegesség után ott voltam a Palotában (mi csak így hívjuk a vezetőség és a
személyszállítás, városi, központi épületét) nyolcad magammal. Egyik csaj még a
THS-ben volt évfolyamtársam, hát mondom ez így érdekes lesz. Összeismerkedtem
az egyéni interjú alatt három sráccal, egyikkel csak két mondatot, ha váltottam,
hogy milyen volt, a másik kettővel többet sikerült. Az egyik volt már fodrász,
meg elég fura fazon volt, a másik pedig egy könyvelőcégnél dolgozott. Jó fejek
voltak, de arra már ott számítottam, hogy több embert vesznek fel, mert
pletykákat már akkor hallottam. Eltelt majdnem két hét, mire felhívtak, hogy
alkalmas lennék, és felvennének, vállalom-e. Hatalmas igen volt a válaszom.
Mondták, hogy szeptember 11-én kezdenék, addig essek túl az orvosi
vizsgálatokon, és az előzetes oktatásokon. A vicces az egészben, hogy
augusztustól szinte végig sikerült mindig reggel 9 óra 11 perckor ránézni az
órára. Persze mondhatnám, hogy még egy terrortámadás, vagy épp Noriék
évfordulója, de hát egyik sem érint. De így felvételikor kitisztult a kép, és
szinte boszorkányos előrejelzés volt ez a nap. Szeptember 4-én reggel pedig a
cég orvosi rendelőjében csücsültem már fél 8-kor, mert hát kötelező volt az
orvosi vizsgálat. Volt vizeletvizsgálat, mellkas röntgen, nőgyógyász,
szemvizsgálat, szóval mondhatni a szokásos. Aztán egy ideje ültem már ott,
mikor bejött egy srác. Hayato. Miért is volt nekem ismerős, és miért kellene a
nevét „megjegyezni”? Ő volt az a srác, akivel elbeszélgetéskor szóba
elegyedtem, míg várakoztunk. És ő volt a szimpatikusabb is. Aztán kiderült,
hogy őt is felvették mellém, így együtt várakoztunk. Mivel a nőgyógyász csak 10
után rendelt, és úgy fél 9-re a cuccok nagy részén túl voltunk, viszont neki
nincs vonata, így úgy gondoltuk, hogy sétálunk egyet az új munkahelyünk
épületébe. Van egy külön hely is, ahol a tehervonatokkal foglalkoznak, oda
vettek fel minket, és az a város egy külsőbb részén terül el. Így oda sétáltunk
el és közben beszélgettünk, ismerkedtünk meg. Igaz, a nevét akkor még nem
tudtam, később kértem el, mondván, hogyha már munkatársak vagyunk/leszünk,
akkor azért a nevekkel legyünk tisztában. Aztán így tök jól elbeszélgettünk,
míg sétáltunk, és vártunk a vonatra illetve a dokira. Azóta minden nap
beszélgetünk, hol rövidebben, hol hosszabban. Nagyon jó fej srác, már arra is
rávett, hogy nézzem meg a Star wars-t (eddig 3 rész van meg, a többi
folyamatban) illetve egy sorozatot, a Stranger Things-t. Lehet vele
hülyéskedni, flörtölni, meg tényleg, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Igaz,
mivel túrban dolgozunk, így körülbelül addig találkozunk, amíg váltjuk a
másikat, így 10-15 percre. De így is jó. Nem érzem úgy, hogy többet akarnék
tőle, mint ami most van. Teljesen jó így, nekem tuti. Meg neki is. Anyukámat
már ismeri, véletlen találkozásból adódóan. Vicces jelenet volt az is. Szóval
most már 2,5 hónapja dolgozom itt. A munkatársak jó fejek, van 1-2 rosszabb
pillanat, pletykálás persze napi szintű. 12 órás műszakok vannak, hol nappal,
hol éjjel. Egész kibírható, mert azért nincs végig munka, meg 2-3 fő esetén
bőven van pihenőidő. Ingyen wi-fi is van, ha valakinek az is kéne. A feladatok
is egész jók, változatos, fotózni és mérni is kell a vonatokat, néha vámra
megyünk, de ezeken kívül irodai papírmunka van. Mindig van új dolog, amit
tanulni lehet, de egész jól belejöttem a dolgokba, úgy érzem.
Suli is megvan amúgy, pár alkalommal voltam fent.
Egyszer sportnap körül, voltam fent játszani a többiekkel egyet, meg most
novemberben. Ilyenkor van nyílt nap és a szak által gondozott verseny döntője,
illetve az egyik tanár felkért, hogy idén is legyek segítő a Leonar3Do nevű
program bemutatása kapcsán. Ugye eddig 3 alkalommal voltam a Kutatók éjszakáján
is ezzel a programmal „kiállító” és a gyerekek, diákok, felnőttek az én
segítségemmel tudják kipróbálni. Jó buli, bár én sem vagyok valami túlzottan
jártas benne, a lényeget elmutatom, elmondom, és kész. De jó érzés, hogy felkérnek.
A verseny döntőjén idén is zsűrizhettem, szóval örültem. A feladatokat ott is
szeretem, meg az egésznek jó hangulata van. Nem tudom, de szeretem. És már csak
a záróvizsga maradt. A tételeket megszereztem, már csak tanulni kell nekiállni.
Most már meglesz, ha beledöglök, akkor is.
És persze mielőtt elfelejtem, lett 4 macskám. Május körül egy kóbor lánycica lefialt a garázsunkban. Úgy két hetesek lehettek a cicák, mikor észrevettük őket. Akkor még csak kettőt, de később kiderült, hogy hárman vannak. Hát elég nehezen szoktattuk őket magunkhoz, kettő még mindig fél. Az egyik – Gyilkos – már odajön, dorombol, hagyja, hogy simogassuk, meg bújik is. Szóval haladás. Bohóc a másik kandúr, ő csak dorombol, főleg mikor kaját kap, meg ha ritkán beengedjük a lakásba. Arra neveljük, hogy udvari cicák legyenek. A harmadik pedig egy hamvas szürke lánycica, őt Reklámnak hívják. Kreatív névadás volt az idén. Na jó, Gyilkos azért kapta ezt a nevet, mert mikor beszorult a falhoz Apu vette ki, és úgy összekarmolta, hogy elég szépen vérzett a keze utána. Bohóc azért, mert olyan szép szín összeállítású dög. Van benne fekete, fehér, és vörös. Reklám meg olyan, mintha egy reklámból előlépett cica lett volna. Bár onnan látszik, hogy házi macska, hogy van egy fehér gallérja. De nagyon édesek, és játékosak, és úgy tűnik jó húsban is vannak, szóval bízom benne, hogy átvészelik a telet. De van garázs, ahol meleg van és szélvédett is, szóval bőven el tudnak bújni, ha azon múlik. Kaját is változatosan kapnak, így panaszuk sem lehet
 |
| Kis édeseim :) 💕💖 |
És ami még érdekelni szokta az embereket, a
magánéletem. Hát öt hónapja túl vagyok Etsuos mizérián, remélem most már
végérvényesen. Pasizni annyira nem kezdtem el, flörtölgetek, ismerkedek, de nem
viszem túlzásba. Nem érzem annyira fontosnak, hogy legyen mellettem valaki. Jó
így most. Oké, Hayatoval sokat flörtölök, meg van egy srác az egyetemről – mily
meglepő, akivel már mióta odajár, azóta így jóban vagyok. Igen, néha
flörtöltünk is, meg segített a szakdolgozatomban is, meg én is a más
tárgyaknál, meg néha-néha beszélgettünk. Vonzódunk egymáshoz, úgy érzem, de
aztán lehet csak egy újabb pasi, aki lefektetne. Ezt csak ő tudja. De múltkor
elmentünk sétálni, meghívott kávézni is, elkísértem próbára, mert amúgy
hobbiként zenél. Itsuki óta nem nagyon voltam zenész pasi mellett, na jó egyik
csoporttársam koncertjein részt vettem, de annyira nem érdekelt különösképpen
ez az ág. Most sem annyira, de meghallgattam a számaikat, meg az új klipjüket
néztem meg. Bár jövő hétre terveztünk egy újabb találkát. Hogy ennek milyen
vége lesz, nem tudom. Bár azért egy kis szórakozás így belefér. Meg itt a
cégnél is van egy srác, akinek láthatóan bejövök, de nem igen az én
súlycsoportom. Még kis fiatal, naiv. Szóval nehezebb ügy nekem. Az idősebb
pasik meg kész rajongóim. Ha tehetnék, a fiaikkal hoznának össze. Meg folyton
dicsérnek, hogy milyen csinos, szép vagyok. Hízelgő, bár most egy 50-es
férfitől mit várjak? x) Friss hús vagyok, szerintem ez okozza. Na mindegy.
A kevéske szabadidőmben néha haverokkal találkozom,
játszom, vagy éjszakai műszakban olvasni szoktam. Már vagy 3 könyvet
kiolvastam, ha az idő engedi. Egész jó így a munkaidő. Szeptemberben csajos
délutánt is tartottunk Zakuroval és Hikaruval. Bár a meglepetést az utóbbi
hölgyemény okozta, mert egy babakocsival érkezett. Teljes titokban, és nekünk
elújságolva először mutatta meg a kislányát, Vanillát. Olyan édes volt a baba.
Muszáj volt képet is csinálni. Meg is kaptam, hogy jól áll a kezembe. Lassan
talán eljutok arra a szintre, és lesz olyan párom, akivel szóba jöhet egy
kisbaba. 5 éven belül jó lenne az első…
Azt hiszem ennyi. Szerintem bőven írtam most.
Megpróbálom a maradékot is hozni, talán az egyik-másik éjszakai műszak
alkalmával megírom, vagy otthon. Idő, kedv is eléggé befolyásol. Néha nagyon
lusta vagyok… Addig is sok puszi: Caty
Uí: Egy pillanatra gondoljatok drága, szeretett gyerekkori barátomra, Dai-ra, akinek ma van a halálának 3. évfordulója. Hiányzol, angyalok vigyázzanak rád! ❤♰
