Összefoglaló

Halihó!

Hát elég régen jelentkeztem, szóval most gyorsban érintek mindent szerintem. :)

Lassan már 2 hete végeztem az idei vizsgaszezonnal. Sikerült a matek vizsgám is, 52%-ra, ami azért egész szép, pláne hogy gyakorlat-elmélet egyben lett meg ilyen eredményre. Csöppet lesokkoltam, de köszönöm a korrepetálást Narukinak. ^^ Így vége a 2. évemnek. Összesen 29 kredit, tanulmányi átlagom, úgy 3+, szóval talán megúszom a költségtérítést...  Bár ez így annyira kevés, hogy szépen készülhetek én is... de ha a szüleim megtudják, tuti vége az egyetemi életemnek minden szempontból. :S Ha megúszom, akkor viszont tanulok, mint a  kis angyal, és felhozom magam ösztöndíj átlagig, különben úgy megszívom, mint annak a rendje. :s És ezzel egyedül sem vagyok, mert kb az évfolyamom 65%-a áll így... szóval félek mi lesz 2 hónap múlva. :s Még abban talán bízom, hogy mivel szervezőként részt szeretnénk venni több dologban is, így az a tanároknak is és az igazgatónak is egy plusz pont, és megússzuk. :S
Ezek mellett sok közös buli, ivászat volt, talán azokat is leírom, mikor eljutok rá egy nyugodt, ráérős nap... Meg Etsuot készítettük fel matekvizsgára, 42,5%-os lett neki. Ennyi lett nekem is a matek 1. A kis utánzós. :D Vele lógunk nagyon sokat, ami azért jó. Holnap már költözik haza, szóval egy ideig nem találkozunk... Majd a nyári közös programokon. Tervezzük, hogy Naruval lemegyünk hozzájuk, még Kiyoko is jön a nyáron, meg a balekhetet is becéloznánk... Ötletek vannak, aztán meglátjuk mi sül ki belőle.

Ezek mellett persze megvan a szokásos idegbetegségem is. Persze rátesz egy lapáttal, hogy az elmúlt 1 héten minimálisra csökkentettem az étkezésem és az alvási időm, ami azért rémes párosítás. Kedden Etsuoért izgultam végig a napot, annyira féltem, hogy itt hagy minket, de szerencsére nem így lett, és velünk marad. Igaz, ma este kissé megint elborult az agyam, ami az este végén se épp szerencsés. Rossz téma, ami érzékenyen érint, és rögtön megvan a baj... Most mi volt? Először kissé furának éreztem, hogy az Etsuoval lévő párkapcsolatomat elemeztünk a srácokkal, persze a másik féllel. Csak így 1,5 év után ilyeneket átbeszélni, pláne úgy hogy neki van most barátnője... Meg még mai napig annyi új információ kerül onnan elő, mintha nem is velem történtek volna meg a dolgok... Egyszer talán kiderül minden. Későbbi témában Gen volt kissé tapintatlan azzal a szövegével, hogy nem lenne velem képes együtt lenni, mert pár óránál tovább nem képes elviselni. Nem az a bajom, hogy nem jönne velem össze. Én sem vele, nem az esetem, meg amúgy is a potenciális jelöltjeim mindig ott vannak... A bajom ott volt, hogy nem bír hosszútávon elviselni. Na igen, azt senki sem... Meg se lepődöm rajta, utálnak is sokan. Meg pont én és egy párkapcsolat. Egy idegbeteg állat vagyok, kinek kellenék? Aki megpróbálkozik vele, az úgy sem bír elviselni, vagy én érzem azt, hogy nem fog működni és inkább szakítok. De mindegy is. 

Az idegállapotomra csak rátesznek a régi ismerősök: Hiroshi, Jasou öccse és a szomszédom. Na igen, pedofilok és zaklatók, mert hogy ezt érdemlem azért valamit nagyon el kellett rontanom... Szóval élvezem velük az életet, és várom, mikor lesz egyszer vége. Talán ha már a temetőben nyugszom...
A részeg emberektől pedig még mindig félek. Csak valahogy mindig összesodor velük az élet. Pláne mikor egy ilyen a saját rokonom, úgy még ijesztőbb az egész. Nem tudom, de a múltkori bálon a férfi már összeesett, azt hittem, már meg is halt... Kisebb sokkot is kaptam... Keresztapámat nap mint nap látom, hogy néz ki... Részeg, össze-vissza beszél, csoda, hogy tudja hol van, alig áll meg a lábán... Tudom, nem kell leírni milyen egy ilyen ember, szinte mindenki találkozott már vele vagy élte át... de más az, mikor valaki 1-1x berúg, mint aki szinte már alkoholista. Én meg nem tudok mit kezdeni a helyzettel, mert látom mennyire leépült, milyen mikor szembejön velem, vagy leállít. Nem fogja fel, miket mondunk neki, és szinte kiabál egész nap... pénze meg fizetés után 2-3 nappal kb nincs is... Tudom, hogy felnőtt vagyok, de még mindig negatív összkép és zavar. Nem épp segít rá a nyugodt életemre... Tudom, olyan sosem lesz. Sokat kérek, mikor annyit szeretnék, hogy boldog legyek, és végre olyan párom legyen, akivel működik, szeretjük egymást, és elvisel? Ennyire sokat kérnék az Élettől? Talán meg se érdemlem... Bár lehet mindegy is...

Mikor baj van, csak egy ölelés kellene nekem is...
Kár, hogy ilyenkor csak a történetekben szorítják magukhoz a főhősnőket...