Etsuonak...

Nem is tudom, hogy kezdjek neki, de talán az lesz a legkönnyebb, ha csak belevágok és írom, ami az eszembe jut.

Hülyén fog hangzani, főleg ennyi év, idő után, de köszönöm és sajnálom. 

Köszönök mindent, azt a 2,5 hónapot, ami így kimondva rövid volt, de nekem, (nekünk) sokkal többnek tűnt. Köszönöm, hogy szerettél, még ha csak rövid időre is, köszönöm, hogy mellettem voltál, köszönöm a leckéket, az együtt töltött perceket és az elmúlt közel hat évet. Így leírva hosszúnak tűnik, ás a rövid párkapcsolatunkat leszámítva úgy érzem, ott voltunk egymás mellett, még ha nem is mindig látszott, éreztettük. Tudom, furán hangzik, de most, hogy te is befejezted a sulit, többé nem találkozunk. Ijesztő belegondolni amúgy. Régóta nem szeretlek úgy, mint annak idején, de egy részem mindig is a tiéd lesz, bármennyire is hangzik hülyén és idiótának is tartasz miatta. Igen, hiányozni fogsz. És nem a kapcsolatunk, a barátságunk, a játékunk, hanem Te magad. Bármennyire is szívtuk egymás vérét, küldtük egymást a fenébe, gyűlöltük egymást néha, de így van. Még ha te nem is vagy így ezzel. Se vasárnap, se hétfőn nem volt alkalmam személyesen elmondani, mert más dolgokról szó, más dolgokat vettünk előtérbe, de köszönöm, hogy meghallgattál. kellett, még ha te a világból is kiszaladnál volna azokban a percekben. El akartam mondani, hogy mint barátod, büszke vagyok rád, mert végigcsináltad és nem adtad fel.

El akartam mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, ha sokszor idegesítő, aggódó voltam, ha korlátoztalak, kioktattalak, akadékoskodtam és a dolgaid ellen voltam, csak mert nekem nem tetszett vagy féltékeny voltam. Sokszor voltam az, akkor is mikor már nem szabadott, kellett volna. Bár te biztosan tudtad. Kár, hogy az őszinteségünk, a bizalmunk a  másikban kezdetek óta hiányzott. Lehet sok minden nem, vagy nem úgy történt volna, ahogy. Persze ma már kár feszengeni, de jól esik kiírni magamból, még ha te ezt sosem fogod látni akkor is. El akartam még búcsúzni, utoljára megölelni, talán egy könnycseppet elengedni, hogy végigfolyjon az arcomon. Hogy végre lezárhassam, hogy végre a sok rossz dologra is csak boldogan tekintsek vissza. 

Úgy érzem magam, mint egy szánalmas tinidráma főhősnője. Pedig melletted kitartani, a barátságodért küzdve tényleg szánalmasnak érzem magam és te is így látsz engem, nem igaz? Vagy csak a bura, idegesítő exednek, akit jó volt megdugni lefektetni, játszani vele és leszarni? Bár az a vicces, hogy bármit tettem vagy teszek, mindig tudsz róla, csak jól titkolod, igaz? Vasárnap mondjuk egyetértettél ezzel kapcsolatban gy ponton. 

Habár ez már nem számít.Nem hiszem, hogy valaha látlak még vagy beszélnénk.  Az utóbbiban úgy sem voltunk jók általában. az interneten majd még látom, hogy alakul az életed, de remélem minden jól és úgy, ahogyan szeretnéd. Minden jót kívánok neked, szülinapjaidon biztosan felköszöntelek, és bízom benne, hogy azért boldogan, pozitívan fogsz emlékezni rám, erre a dilis volt barátnődre és majd ne felejtesz el.

Még ha rövid ideig is jártunk, úgy érzem nem csak pár hónapig voltam az életed része, hanem sokkal tovább. Részemről biztosan így van. Sok minden köszönök neked és ez egy bejegyzésben nem fog átjönni, ahogy a bocsánatkérés sem. A családodat is megkedveltem és köszönöm, hogy szinte ismeretlenül is rögtön elfogadtak és megkedveltek. Kicsit hiányozni fognak ők is. A leendő párod pedig jól fog járni. Nem hiszem, hogy a tanácsomra szorulnál, de néha ne legyél bunkó, nem mindenki érdemli meg. Mindig légy önmagad, a nagy szád mögött még mindig egy érzelmes fiú vagy, és biztos vagyok benne, hogy lesz valaki, aki értékelni is fogja, és hibáidat is elfogadja. Találd meg azt a lányt, aki ilyen és becsüld meg egy életre, és biztosan melletted lesz, jóban-rosszban. 

Minden jót, Etsuo. Hiányozni fogsz! 

                                                                                                                                  Puszi: Caty

First entry in 2018

Helló!

Ismét megjöttem, jó 2-3 hónap után… Már előző hónapban is jelentkezni akartam, de valahogy sosem jött össze, hogy összefüggőbben tudjak írni. Pedig aztán történnek velem a dolgok bőven!

Hol is kezdjem? Talán november végével folytatom. Meséltem Naoshiról. Hát a srác kiakasztott. Az előző sima baráti találka után, elhívott egy újabbra. Örültem neki, mert kíváncsi voltam az egészre, mit várjak tőle meg a helyzettől. Na találka jól sikerült, állomásra mentem elé, pont anyummal is összefutott (ő meg jött, hogy milyen helyes, meg okos, és szimpatikus neki a srác…). Aztán elmentünk egy kávézóba, jó hangulat volt, beszélgettünk, flörtöltünk, ahogy szinte tőlem el is várható. Meglepődött, hogy vannak céljaim, meg milyen normális vagyok, tudok főzni-sütni, és a többi hasonló. Aranyos volt, haza is kísért. Na ott kezdődött a gond. Vagyis, amíg tovább beszélgettünk, addig nem volt baj, csak amikor megkérdezte, hogy randi volt-e. Én ott jöttem kissé zavarba, hogy nem tudom, mivel nem szoktam randizni járni. Ő erre rávágja, hogy valami ilyesmi. Rábólintottam, hogy tőlem aztán lehet az is. Naoshi meg mondja, akkor most smárolnunk kellene. Hát kistányér nagyságúra nőtt a szemem, és nem is engedtem neki. Megijedtem, na. Hülyén is jött ki az egész akkor, ott. Ki az a hülye, aki bejelenti, hogy megcsókol, abban hol a romantika? Aztán így utána lelépett. Aztán utána jó ideig gondolkodtam, hogy most mi lesz, engednem kellett volna, meg a többi hülyeség. Végül nem keresett, és 2 hét után erőt vettem magamon és számon kértem. Jött olyannal, hogy jobbak vagyunk haverként, meg nem úgy sült el, és nem azért volt, mert nem adtam be neki a derekam. Na persze. Utána nem foglalkoztam vele, ő sem keresett. Decemberben így Meggel lógtam sokat, voltunk forralt borozni a városban, kétszer végigsétáltuk a karácsonyi vásárt, filmet néztünk, volt közös karácsonyunk. A családi karácsony is nagyon jól sikerült, igaz a fát már 23-án délután feldíszítettük, addigra már készen voltak a sütik is, Miuw anyjáék is jöttek át. 25-én mamámnál voltunk kint, 26-án este pedig már dolgozni mentem, így kicsit rövidebb volt az ünnep, de így is elégedett voltam. Utána már ezerrel, éjszakai, hétvégi műszakokban ezerrel tanultam, hisz közeledett a záróvizsga időpontja is. Mivel oktatásra még nem küldtek, így szépen kikértem 3 nap szabadságot, hogy a többiek szakdolgozatvédését is láthassam. Természetesen Naoshi is ott volt, így felnőtt nőként ideje volt úgy is gondolkodni, és felülkerekedni a sértettségemen. Szóval mikor a folyosón volt az automatánál nem csinálhattam úgy, hogy nem ismerem, és levegőnek nézzem. Gimnazistaként sima ügy, de végzős egyetemistaként már koránt sem. Szóval odamentem hozzá, és amíg felértünk az emeletre váltottunk pár mondatot. Másnap is sok szerencsét kívánt mielőtt bementem volna vizsgázni.  Aki ismer, tudja milyen idegbeteg vagyok egy-egy vizsga alkalmával, hát a záróvizsgán pláne így volt, főleg úgy, hogy szerencsétlenkedésemnek hála másodszorra futottam neki. Anyu is leült velem, kikérdezett, próbálta értelmezni miket tanulok. Az legalább jó érzés volt, hogy el tudtam magyarázni neki a dolgokat. Főleg úgy, hogy az egyik tanárommal utazik állandóan. Csoda, hogy nem jönnek rögtön hármasban még Naoshival is… Az hiányozna már csak. Bár a tanár direkt bejött, hogy végighallgassa a szóbelimet. Szóval én a keddi napot végigidegeskedtem. Bár az elején egyik évfolyamtársammal beszélgettem, anno neki sem sikerült a vizsga, így hasonló cipőben járt, mint én. Aztán kisebb csúszások és az én egy tárgyas vizsgázásom miatt a felügyelő tanárnő jó 20 perccel korábban engedett be, mint kellett volna. Emiatt a tételt még nem húzhattam ki, és ott ültem, amíg haverom le nem vizsgázik. Igaz felajánlotta, hogy még kimehetek a mosdóba, vagy valami, de inkább ültem, és figyeltem. Addig is lenyugodhattam. Aztán mire eljutottunk a tételhúzásig, már félig megnyugodtam, meg segített, hogy átlátszódtak a számok, így a maradék 6 tételből kihúztam azt, amit a legközelebb éreztem magamhoz. Plusz az igazgatónál feleltem, nem is a tanító tanárnál, így szerencsém volt. Igaz, tudtak volna szemétkedni, én meg ott a bizottság előtt ülve – másodszor továbbra sem voltam túl magabiztos, így körülbelül az összes kérdéstől féltem, még ha jó választ is adtam. Jó azt talán nem kellett volna kinyögnöm, hogy „nem vagyok biztos, hogy jól mondom, és nem keverem össze a kettőt” részletű szöveget bevágnom, mert még értékeléskor is az egész jelenlevő diák és tanár előtt visszakaptam az igazgató úrtól, de legalább emlékezetes voltam. Amúgy is bakiztam eleget aznap. Aztán mikor már kész voltam, lent az Ökoban kész nosztalgiapartit tartottunk. Azért lehúztak a jelenlévők 4-6 évet az egyetemen, így volt miről dumálni. Aztán 5 körül volt az eredményhirdetés, így előtte már vagy 10 perccel ott tornyosultak a vizsgázók. Hol telefonommal babráltam, hol a többiekkel hülyültem, de már holt ideg voltam. Persze, az igazgató meg a korábbi konzulensem már elhintették korábban, hogy megvan, de hát amíg nem mondják ott helyben, addig én nem hiszem el. Naoshi is kérdezte, hogy sikerült amúgy, bár még korábban. Meg míg várakoztunk többször láttam, hogy figyel. De mivel még kissé sértett a büszkeségemet a novemberi akciója. Végül negyed óra alatt levesézték az eredményeket, majd kezet kellett volna fogni a tanárokkal, de én már ott folytattam a bakizást. Először az igazgatóval illik kezet fogni, nekem persze ez sem sikerült. Kellett nekem elsőnek menni. Tényleg emlékezetes maradok én azon az egyetemen. Végül elköszöntem a konzulensemtől meg az ottani irodától, hisz mégiscsak tutorom volt meg sokat segítettek az elmúlt években. Aztán kissé nosztalgikus és fájdalmas mosollyal Naoshi és a baráti társaságától is egy sziával búcsúztam, csak úgy odanyögtem mikor elmentem mellettük a folyosón. Hát én amúgy mikor megtudtam a végeredményt, onnantól sírtam volna örömömben… De hát lediplomáztam! Informatikus vagyok! Meg azért na, nem épp vagyok úgy, hogy bárkivel is összefutok ezek után bárkivel az egyetemről. Na jó, az ilyen nagyobb eseményekre szívesen elmegyek majd, de amúgy nem valószínű, hogy bárkivel összefutok. (Persze ez azóta megdőlt, de menjünk sorjában az események között). Még a barátaimat kikísértem az állomásra, persze anyuék tűkön ültek már, mikor érek haza, és mesélek. De akkor végül a szóbeli átlaga 4-es lett, a szakdolgozatom 5-ös, a diplomámba pedig négyes fog bekerülni. Én olyan boldog vagyok meg voltam is miatta. Igaz, még a nyelvvizsga kell hozzá, de folyamatban van. Másnap meg harmadnap épp még a szünetemet tartottam otthon, felzabáltam egy zacskó chipset, sorozatokat néztem, meg persze Hayato-val beszéltem. Aztán csütörtök este ért az első meglepetés, mikor Naoshitól jött egy üzenetem, miszerint másnap este menjek el vele meg a barátaival bulizni. Hát nekem meglepő volt, mert a novemberi félre sikerült randi után most a barátkozással próbálkozni elég hülyén jön ki, meg hát a barátaival sosem voltam túl jóban, valahogy beszélgetni sem igen sikerült sosem. Végül igent mondtam az estére. Igaz, nem tudtam, hogy mire számítsak meg a pénteki 12 órázás után bulizni menni nem minden esetben jó ötlet, de hát néha ki kell lépni a komfortzónámból. Az este amúgy egész jól telt, Nao még fel is lépett, baromi tehetséges gitáros, szóval jó volt hallgatni. Meg a barátai rendszerint szerettek volna minket kettesben hagyni, de ő persze kinyögte nekem, hogy nem változik semmi. Nem is erőltettem, nem is nyomultam, szóval lehet csak a maga nyugtatására mondta. Jó, persze megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha amúgy változna, de aztán mindig visszajutottam a racionalitás talajára. A buli végül hajnali kettőig tartott, az egyetemi barátaimnak én voltam az áruló, hogy az ellenséggel mentem inni, amin én éjjel már csak röhögtem… mondjuk megmutattam a srácoknak is mellettem, ők sem tudtak mást. Én nem éreztem magam árulónak. Azért mert ők nem kedvelik egymást, nekem még nem kell. A buli vége annak volt köszönhető, hogy a többség már félig részeg volt, félig józanodott, ketten voltunk azok, Naoshi ahhoz képest, hogy nem bírja a piát, még ivott volna, aztán meg eldurrant az agya, és összepakolt és lelépett. Végül így mindenki így döntött. Még volt, aki megpróbálta megállítani, de neki sem jött össze. Igaz, én sem mindig fogtam vissza magam, mert volt 1-2 alkalom, amikor beszóltam neki. Na, nem épp volt mellettem/ velem a csajozás magaslatán, így emiatt volt pár beszólásom neki. Szerintem amúgy sem emlékezett rá, de aztán így egy hónap távlatából talán mindegy is. Aztán az egyik normálisabb haverjával - akivel tudtam normálisan beszélgetni, - mentem haza. Legalábbis félútig. Jó, lehet fiatal lányként éjszaka nem kéne egyedül sétálnom, de én sosem bántam, ha mégis így történt. Akkor legalább összeszedhettem a gondolataim, végiggondolhattam a napot, stb. Hazaérve még pötyögtem egy kisebb monológot Naonak, lehet nem kellett volna, de x kör után nekem sem volt minden tettem reális. Másnap éjszakára mentem, szóval a nap nagy részét ágyban töltöttem.Bocsánatot kért, mert lelépett és nem kísért haza. Lehet csak udvariasságból mondta, de kedves volt. Aztán utána elvétve még beszélgettünk. Igazából a múlt hét közepéig kb naponta-két naponta írtunk egymásnak. Néha képet küldött, vagy videót, sokszor hívott a nevemen... Meg az ilyen írásai is, mint ez. Ilyeneknél nem tudom mi célja van, vagy komolyan gondolja-e vagy szimplán kedvességből írja..

Az akkori beszélgetéskor jött például egy táncolós videómra (poénból átküldtem neki), hogy erre kiveri… Meg hogy hív medencés partira. Meg megmutatta a tetkóját, amit elsők között tudtam meg a készülte után egy órával, úgy hogy a szüleinek sem mondta még el. Szóval tett olyan lépéseket, amiből úgy éreztem fontos vagyok neki. Meg tényleg, sokat beszélgettünk, hülyültünk. Aztán ennyi. Ő nem keres, én meg meguntam, hogy valami cikket vagy vicces képet küldjek neki, vagy érdeklődjek utána vagy a bandája iránt. Szóval nem érdekel. Könnyebb leírni, mint betartani, de eljutok majd oda is.

Munka megvan, kaptunk 3 új gyakornokot, abból egyik régi ismerősöm, akivel együtt kezdtünk itt a cégnél nyári munkán 3 éve, szóval jó műszakaink voltak, amikor együtt dolgozhattunk. Én oktattam, megkaptam, hogy tiszta cuki vagyok (nem lep meg x3). A srácok is jófejek, csak ha sokan vagyunk, akkor azért nehéz dolgozni is, tanítani is, és ha épp nincs munka, akkor nem tudsz netezni, mert néha a nyakadon vannak… Na mindegy. Múlt héten volt oktatás, Hayato is jött velem. Imádom a srácot, amióta ismerjük egymást, szinte nincs olyan nap, hogy ne beszélgetnénk. Igaz, néha nem figyel, vagy elfelejti a dolgokat, néha azt is el tudnám képzelni a dilisről, hogy elhagyja a fejét is. Az oktatás előtt elé mentem, bár most már jobban figyeltem, mert múltkor poénból kimentem elé, mert dolgom volt arra, és mondom meglepem, ő meg majdnem elment mellettem. Úgy kiabáltam rá szinte, hogy vegyen már észre, aztán meg vagy fél órát álltunk a cég bejárata előtt. Meg utána mikor a cég főépületében voltam, akkor is kijött a folyosóra, egyszer véletlenül, egyszer meg mikor mondtam, hogy még ott vagyok, és akkor is dumáltunk kicsit. Szóval a keddi oktatás előtt is mondom, mennyire lenne ciki már, ha várok valakire és nem veszem észre, vagy nem jön. Aztán az okosa körbe jött, és már készítettem a telefont, hogy felhívom. Az oktatást is végighülyültük, egymás mellett ültünk, de szókirakóztunk, vicces cikkeket küldtünk egymásnak, meg azért néha figyeltünk is. Aztán utána elmentünk kávézni, kávé nélkül. Ő forró csokit ivott, én meg teáztam. Persze bent a cégnél lassan mindenki azt hiszi, együtt vagyunk, mi a képpel meg csak kontráztunk, és amúgy sem kérdezi senki, mi meg jókat derülünk a dolgon továbbra is.

Itsuki néha betalál, bár talán mostanra feladta, hogy egyszer a felesége leszek. Néha komolyan jön ilyenekkel, és 6 éve még vicces is lett volna és akartam is volna, most már kevésbé. Zenshi elköltözött a fővárosba, szóval vele alkalmanként beszélgetünk 1-2 mondatot. Etsuo meg. A hétvégén volt Todoyoshiban, 2 hete még találkozni is akart volna, aztán azóta nem keresett, én meg leszartam. Pár pasi van a nyakamon, én meg ügyesen hárítom őket. Elhiszem, hogy magas a léc, de na. Miért baj az, ha jót akarok magamnak? Szóval a szerelmi életem rémes, mint ahogy általában. Van, ami sosem változik ugye.

Januárban végre elmentem orvoshoz is, persze a háziorvosom nem volt, így a helyetteséhez mentem, hát az, hogy a pontos diagnózist nem tudta megállapítani annak nem igazán örültem, de cukorbetegséggel meg ételérzékenységgel meg a többivel jött. Ennyi erővel elküldhetett volna vérvételre, és ott úgy is kiderülne, ha gond lenne. Aztán tegnap voltam bőrgyógyásznál, végre elmondta mi a bajom, kaptam dili bogyót (=gyógyszer) meg kenőcsöt. Kontroll egy hónap múlva. Hát most már mondjuk szeretnék túl lenni ezen a betegségen, igaz magamnak okoztam, meg kisebb esztétikai hibát is kaptam vele, de most már azon vagyok, hogy megoldódjon. Igaz a szeptemberben diagnosztizált enyhe PCOS-t már nem is meglepő, de a doki azzal nem kezdett semmit. Azt mondta, ha panasz van, jelentkezzem. Mikor voltam, azt mondták 3 hét múlva lesz eredmény, és majd értesítenek, ha gond van. Nem kerestek, így gondoltam nagy bajom nem lehet. Bár tény, hogy a PCOS sem egy kellemes betegség, nálam az esztétikai tünetek nem jelentkeznek szerencsére. De mivel más panasz nincs, így azóta nem is voltam, bár az évenkénti szűrés elkerülhetetlen. Idén sajnos elég sokat fogok orvoshoz járni, de muszáj, ha teljesen egészséges akarok lenni. Amúgy is bennem van, hogy sportolnom kéne, az meg alapból jót tesz. Mondjuk a sok gyümölcstől meg el fogok hízni, de legalább az egészséges. x)

Huhh, azt hiszem ennyi. Eleget írtam, így is kifolyik a szemem már, bár mire a végére ér valaki, neki is, és nem is csodálkoznék. Remélem hamarosan jelentkezem, igaz most megint kitettem magamért, mert jó hosszú lett és őszinte. Legyetek jók, puszi: Caty

Merry Xmas! ^^

Minden kedves Olvasómnak és idetévedőnek békés, boldog karácsonyt és kellemes, szeretetteljes és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok ezúton is! :) 🎄🎅🎉🎁

Ha pedig valaki nem fordítaná automatikusan a saját nyelvére az oldalt: 

Merry Christmas!

Frohe Weihnachten!

メリークリスマス

圣诞节快乐!
聖誕節快樂!
해피 크리스마스!
Sretan Božić!
¡Feliz Navidad!
Crăciun fericit!
Buon Natale!
Joyeux Noël!
Счастливого Рождества!
Vesel božič!
Veselé Vianoce!
Feliz Natal!
Veselé Vánoce!

Őszi összefoglaló

Sziasztok!

Ismét csak bocsánatkéréssel tartozom, mert elég régen jelentkeztem, nyaralásom után nem sokkal. Hát a nyár nem most volt, és ígértem esküvős beszámolót, nyaralásit… Hát talán szép sorjában az is megérkezik lassan. Most egy gyors összefoglalót hoztam a hétköznapjaimról, igaz nem érzem túl izgalmasnak, de hát régen egy sima sulis napomat képes voltam leírni.

 Eléggé összesűrűsödtek a dolgaim, ha szabad így kifejeznem magam. Szeptember óta munkahelyet váltottam, az egyetemen meg mondhatni már csak szellemként vagyok jelen.  A nyári esküvős dolognak búcsút intettem. Nem teljesen így képzeltem el az esküvőszervezést. Nem fejtettem annak idején ki mivel is foglalkoztam és miért mondom azt, hogy 4 hónap bőven elég volt. Azt már korábban írtam, hogy átlag napi 9 órát dolgoztam. Voltak könnyebb napok, mondjuk 1-1 hétfő vagy kedd, amikor csak mosogatás volt, bár az is ipari mennyiségben. Mert 3 darabos szettes hengervázák, kis vázák, martini poharak, abból is a sima poharastól a nagy 50 centisig… És nem egyszer egyedül. Jobb esetben 2-3 fő volt, de akkor is néha tartott pár óráig a folyamat. A rosszabb napokon előfordult, hogy reggel 7-8 között kellett a főnökékhez érkeznem, és volt, hogy este 10 után vittek haza kocsival… De a legkorábbi munkakezdés fél 6 volt. De előtte nap tudtam meg, hogy hányra menjek másnap, sok esetben este hazaindulás előtt. Diákként ez még úgy-ahogy beleférne, de úgy, hogy nem nyári munka volt, így nekem nem igazán érte meg. Meg úgy nem fizetett sokat. Szóval így nyáron jó buli volt, szedtem össze egy kis pénzt. Július végén anyuék egyik ismerőse ajánlott az itteni vasúttársaságnál munkát, tekintve hogy tudja, hogy van logisztikai végzettségem. Úgy voltam vele, hogy mindenképpen normális, bejelentett munkahelyet szeretnék, így beadtam az önéletrajzomat meg a többi hivatalos dokumentumot. 1-2 munkanapon már könyörögtem és imádkoztam, hogy vegyenek fel, mert nem bírom a cégnél. Volt egy nő, aki szerint sík hülye vagyok, meg képtelen bármire, nem értek semmihez és miért nem bírok 3 mondatot megjegyezni, meg a dolgok pontos helyét. Na igen, de néha 4-en mondtak 4 félét, 3-4 órás alvással, 5-10 kilós dobozokat pakolni fel-le, rohangászni, nem mindig volt egyszerű. Az agyam néha olyan nulla volt, hogy nap végére nem akartam mást, csak aludni. A nőtől jövő rosszindulat még a munkakedvemet is elvette. A kedvencem, miért nem tudsz egyenes vonalat kivágni egy papírból. Nem technika órán ültem, baszki. Sajnos sosem voltam jó belőle, csak amikor konyhai feladatokat kellett csinálni, de még a műszaki rajzolás is jobban ment, mint némelyik alkotásom a technika órákon. Meg nem volt rá példa 10 éves korom óta. Mármint a pepecselős, ragasztós, hajtogatós dolgokhoz. Ő meg 7 éve csinálja, heti rendszerességgel. Bocsánat, hogy nekem a 3 hónap alatt kellett mindent nulláról megtanulnom. Szóval volt 1-2 nap, amikor a nőt pokolba kívántam, én meg félig sírva imádkoztam, hogy vegyenek fel. Szerencsére az égiek is úgy gondolták, hogy nekem az ilyen fajta rendezvényszervezésből elég is lesz (hát ki a fene akart volna mosogatni, vasalni egész életében? Háztartást vezetve más kérdés, de ennyi pénzért a francnak se). Aztán augusztusban megkerestek, hogy állásinterjúra hívtak, szabadnap kikér, és egész napi idegesség után ott voltam a Palotában (mi csak így hívjuk a vezetőség és a személyszállítás, városi, központi épületét) nyolcad magammal. Egyik csaj még a THS-ben volt évfolyamtársam, hát mondom ez így érdekes lesz. Összeismerkedtem az egyéni interjú alatt három sráccal, egyikkel csak két mondatot, ha váltottam, hogy milyen volt, a másik kettővel többet sikerült. Az egyik volt már fodrász, meg elég fura fazon volt, a másik pedig egy könyvelőcégnél dolgozott. Jó fejek voltak, de arra már ott számítottam, hogy több embert vesznek fel, mert pletykákat már akkor hallottam. Eltelt majdnem két hét, mire felhívtak, hogy alkalmas lennék, és felvennének, vállalom-e. Hatalmas igen volt a válaszom. Mondták, hogy szeptember 11-én kezdenék, addig essek túl az orvosi vizsgálatokon, és az előzetes oktatásokon. A vicces az egészben, hogy augusztustól szinte végig sikerült mindig reggel 9 óra 11 perckor ránézni az órára. Persze mondhatnám, hogy még egy terrortámadás, vagy épp Noriék évfordulója, de hát egyik sem érint. De így felvételikor kitisztult a kép, és szinte boszorkányos előrejelzés volt ez a nap. Szeptember 4-én reggel pedig a cég orvosi rendelőjében csücsültem már fél 8-kor, mert hát kötelező volt az orvosi vizsgálat. Volt vizeletvizsgálat, mellkas röntgen, nőgyógyász, szemvizsgálat, szóval mondhatni a szokásos. Aztán egy ideje ültem már ott, mikor bejött egy srác. Hayato. Miért is volt nekem ismerős, és miért kellene a nevét „megjegyezni”? Ő volt az a srác, akivel elbeszélgetéskor szóba elegyedtem, míg várakoztunk. És ő volt a szimpatikusabb is. Aztán kiderült, hogy őt is felvették mellém, így együtt várakoztunk. Mivel a nőgyógyász csak 10 után rendelt, és úgy fél 9-re a cuccok nagy részén túl voltunk, viszont neki nincs vonata, így úgy gondoltuk, hogy sétálunk egyet az új munkahelyünk épületébe. Van egy külön hely is, ahol a tehervonatokkal foglalkoznak, oda vettek fel minket, és az a város egy külsőbb részén terül el. Így oda sétáltunk el és közben beszélgettünk, ismerkedtünk meg. Igaz, a nevét akkor még nem tudtam, később kértem el, mondván, hogyha már munkatársak vagyunk/leszünk, akkor azért a nevekkel legyünk tisztában. Aztán így tök jól elbeszélgettünk, míg sétáltunk, és vártunk a vonatra illetve a dokira. Azóta minden nap beszélgetünk, hol rövidebben, hol hosszabban. Nagyon jó fej srác, már arra is rávett, hogy nézzem meg a Star wars-t (eddig 3 rész van meg, a többi folyamatban) illetve egy sorozatot, a Stranger Things-t. Lehet vele hülyéskedni, flörtölni, meg tényleg, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Igaz, mivel túrban dolgozunk, így körülbelül addig találkozunk, amíg váltjuk a másikat, így 10-15 percre. De így is jó. Nem érzem úgy, hogy többet akarnék tőle, mint ami most van. Teljesen jó így, nekem tuti. Meg neki is. Anyukámat már ismeri, véletlen találkozásból adódóan. Vicces jelenet volt az is. Szóval most már 2,5 hónapja dolgozom itt. A munkatársak jó fejek, van 1-2 rosszabb pillanat, pletykálás persze napi szintű. 12 órás műszakok vannak, hol nappal, hol éjjel. Egész kibírható, mert azért nincs végig munka, meg 2-3 fő esetén bőven van pihenőidő. Ingyen wi-fi is van, ha valakinek az is kéne. A feladatok is egész jók, változatos, fotózni és mérni is kell a vonatokat, néha vámra megyünk, de ezeken kívül irodai papírmunka van. Mindig van új dolog, amit tanulni lehet, de egész jól belejöttem a dolgokba, úgy érzem.

Suli is megvan amúgy, pár alkalommal voltam fent. Egyszer sportnap körül, voltam fent játszani a többiekkel egyet, meg most novemberben. Ilyenkor van nyílt nap és a szak által gondozott verseny döntője, illetve az egyik tanár felkért, hogy idén is legyek segítő a Leonar3Do nevű program bemutatása kapcsán. Ugye eddig 3 alkalommal voltam a Kutatók éjszakáján is ezzel a programmal „kiállító” és a gyerekek, diákok, felnőttek az én segítségemmel tudják kipróbálni. Jó buli, bár én sem vagyok valami túlzottan jártas benne, a lényeget elmutatom, elmondom, és kész. De jó érzés, hogy felkérnek. A verseny döntőjén idén is zsűrizhettem, szóval örültem. A feladatokat ott is szeretem, meg az egésznek jó hangulata van. Nem tudom, de szeretem. És már csak a záróvizsga maradt. A tételeket megszereztem, már csak tanulni kell nekiállni. Most már meglesz, ha beledöglök, akkor is.

És persze mielőtt elfelejtem, lett 4 macskám. Május körül egy kóbor lánycica lefialt a garázsunkban. Úgy két hetesek lehettek a cicák, mikor észrevettük őket. Akkor még csak kettőt, de később kiderült, hogy hárman vannak. Hát elég nehezen szoktattuk őket magunkhoz, kettő még mindig fél. Az egyik – Gyilkos – már odajön, dorombol, hagyja, hogy simogassuk, meg bújik is. Szóval haladás. Bohóc a másik kandúr, ő csak dorombol, főleg mikor kaját kap, meg ha ritkán beengedjük a lakásba. Arra neveljük, hogy udvari cicák legyenek. A harmadik pedig egy hamvas szürke lánycica, őt Reklámnak hívják. Kreatív névadás volt az idén. Na jó, Gyilkos azért kapta ezt a nevet, mert mikor beszorult a falhoz Apu vette ki, és úgy összekarmolta, hogy elég szépen vérzett a keze utána. Bohóc azért, mert olyan szép szín összeállítású dög. Van benne fekete, fehér, és vörös. Reklám meg olyan, mintha egy reklámból előlépett cica lett volna. Bár onnan látszik, hogy házi macska, hogy van egy fehér gallérja. De nagyon édesek, és játékosak, és úgy tűnik jó húsban is vannak, szóval bízom benne, hogy átvészelik a telet. De van garázs, ahol meleg van és szélvédett is, szóval bőven el tudnak bújni, ha azon múlik. Kaját is változatosan kapnak, így panaszuk sem lehet

Kis édeseim :) 💕💖

És ami még érdekelni szokta az embereket, a magánéletem. Hát öt hónapja túl vagyok Etsuos mizérián, remélem most már végérvényesen. Pasizni annyira nem kezdtem el, flörtölgetek, ismerkedek, de nem viszem túlzásba. Nem érzem annyira fontosnak, hogy legyen mellettem valaki. Jó így most. Oké, Hayatoval sokat flörtölök, meg van egy srác az egyetemről – mily meglepő, akivel már mióta odajár, azóta így jóban vagyok. Igen, néha flörtöltünk is, meg segített a szakdolgozatomban is, meg én is a más tárgyaknál, meg néha-néha beszélgettünk. Vonzódunk egymáshoz, úgy érzem, de aztán lehet csak egy újabb pasi, aki lefektetne. Ezt csak ő tudja. De múltkor elmentünk sétálni, meghívott kávézni is, elkísértem próbára, mert amúgy hobbiként zenél. Itsuki óta nem nagyon voltam zenész pasi mellett, na jó egyik csoporttársam koncertjein részt vettem, de annyira nem érdekelt különösképpen ez az ág. Most sem annyira, de meghallgattam a számaikat, meg az új klipjüket néztem meg. Bár jövő hétre terveztünk egy újabb találkát. Hogy ennek milyen vége lesz, nem tudom. Bár azért egy kis szórakozás így belefér. Meg itt a cégnél is van egy srác, akinek láthatóan bejövök, de nem igen az én súlycsoportom. Még kis fiatal, naiv. Szóval nehezebb ügy nekem. Az idősebb pasik meg kész rajongóim. Ha tehetnék, a fiaikkal hoznának össze. Meg folyton dicsérnek, hogy milyen csinos, szép vagyok. Hízelgő, bár most egy 50-es férfitől mit várjak? x) Friss hús vagyok, szerintem ez okozza. Na mindegy.

A kevéske szabadidőmben néha haverokkal találkozom, játszom, vagy éjszakai műszakban olvasni szoktam. Már vagy 3 könyvet kiolvastam, ha az idő engedi. Egész jó így a munkaidő. Szeptemberben csajos délutánt is tartottunk Zakuroval és Hikaruval. Bár a meglepetést az utóbbi hölgyemény okozta, mert egy babakocsival érkezett. Teljes titokban, és nekünk elújságolva először mutatta meg a kislányát, Vanillát. Olyan édes volt a baba. Muszáj volt képet is csinálni. Meg is kaptam, hogy jól áll a kezembe. Lassan talán eljutok arra a szintre, és lesz olyan párom, akivel szóba jöhet egy kisbaba. 5 éven belül jó lenne az első…

Azt hiszem ennyi. Szerintem bőven írtam most. Megpróbálom a maradékot is hozni, talán az egyik-másik éjszakai műszak alkalmával megírom, vagy otthon. Idő, kedv is eléggé befolyásol. Néha nagyon lusta vagyok… Addig is sok puszi: Caty

Uí: Egy pillanatra gondoljatok drága, szeretett gyerekkori barátomra, Dai-ra, akinek ma van a halálának 3. évfordulója. Hiányzol, angyalok vigyázzanak rád! ❤♰

2017 első fele

Sziasztok!

Hát egyre ritkábban járok ide, pedig néha igazán jót tenne, ha kiírnám magamból a sok baromságot, mert akkor talán nem őrülnék meg néha. Február óta nem jártam erre -  kivéve az esküvős beszámolót, és hát az nem most volt. Nézzük mi is volt velem az elmúlt pár hónapban. 

Elértem igazából arra a szintre, hogy tényleg végzős legyek és az utolsó félévemet töltsem az egyetemen. Nem ment zökkenőmentesen, stresszmentesen, és még mindig nem jelenthetem ki, hogy elvégeztem ezt a szart. A félév nagy részében a keddet és a szerdát a suliban töltöttem főleg a társaság és a játék miatt. Bár a szerdákat néha Etsuo miatt "vártam", ugyanis akkor mindig elvoltunk egy fél órára, amikre mindig volt valami kifogásom a többieknek. És hogy én ezekbe a találkákba miért volt szükségem, indokom, magam se tudom. Folyamatosan nyafogtam, próbáltam leállítani magam, nemet mondani, de végis mindig ott voltam. Bár néha átmentem lelkizősbe, mert sokszor volt olyan pillanat, amit csak annak a baromnak tudtam elmondani, és akkor szépen végig kellett hallgatnia. Néha volt egy-két rosszabb döntésem, de vissza ugye nem csinálhatom... Néha az állomásra kísérgettem ki, vagy épp elé mentem a suliba, de én miért voltam ekkora hülye? Költői kérdés... Volt mikor szerda délután óra előtt filmeket lestünk a srácokkal. Kanapé elfordít, szereztünk projektort és filmeztünk. Szerintem tök buli volt. Április elején nekifutottam a nyelvvizsgának, hát nem volt jó döntés. Előtte napokig nem aludtam, gyomorgörcsöm volt, és még csak nem is ment... Olyan bukás volt, amit már régen tapasztaltam. Jó kis kudarc... Utána meg folytattam tovább a szakdolgozatom írását. Mit ne mondjak, kikészültem egy időben. Volt az a pillanat, amikor rosszul lettem városon belül a kocsiba - ami néha előfordult, de aztán kisebb pánikbetegség lett rajtam urrá, aztán jött a 3 napig tartó rosszullét, hányingerrel, émelygéssel, lázállommal, és ebből még jobban jött a pánikbetegség, plusz késett is, ami még egy lapáttal rátett. Próbáltam a sulira összpontosítani, végül határidőre, idegbetegséggel és heves kirohanásokkal leadtam a szakdogámat. Mihelyt ez megvolt, végre a havim is megjött. Egy ponton nyugi. Utána volt 1-2 sulis esemény, az esküvő, aztán Miuw vizsgamodellje voltam fodrászaton, voltam állásinterjún, és belementem egy esti találkába azzal a vadbarommal. Jó kis este volt, bár azért utólag sosem tudom jó ötlet volt-e vagy sem. Meglett az utolsó tárgyam is négyessel, mehettem védésre és záróvisgára. Aztán végül május 25-től nekiálltam dolgozni a volt tanárom esküvőszervező cégénél. Amúgy nagyon tetszik, de az elején nem épp bírtam. Első nap már 10 óra munka, tanulni még alig álltam neki, szóval abból álltak a napjaim a záróvizsgáig, hogy szinte átlag 9 órákat dolgozok, és este hulla fáradtan hazaérve még nekiállok tételeket olvasni, írni. Megint fogytam pár nap alatt. Nem is mentem sehová, szinte senkivel sem találkoztam, barátnőm szülinapját is kihagytam. Etsuo 3 napig nyaggatott Messengeren, hogy találkozzunk, meg a többi hülyeség, csak nem épp segített nekem azt, hogy nemet mondok, és érvelek amellett, hogy tanulnunk kéne, mint beszélgetni... Záróvizsgán meg is lett a böjtje, bár én inkább a kevés időre fogom és hogy a tanár vizsgarendszerét nem ismertem, olyat hasaltam webprogramozásból, mint a húzat. Ami a vicc, hogy a mindkét webprogramozásos tárgyam négyes lett, és a szakdolgozatom is erre épült. Szóval vagy tényleg sík hülye vagyok, vagy a tanárnak nem voltam szimpatikus. Jó, tényleg hozzátesz, hogy 2 átolvasás nem épp elég egy záróvizsgára, és nem kéne előtte napokat is végigmelózni... Késő bánat. Végül mindenem négyes lett, így abból a tárgyból újra le kell felelnem a következő félév végén. Szóval mondhatom, hogy a tanulós karrierem elég esetlenül zajlik ebben az évben. Legalább a munka része nagyjából összejött. Igaz nem élvezem az össze-vissza munkaidőket, az akkor eszem, amikor épp ráérek részeket. Bár legalább sok helyen járok, ahová kocsival visznek ki, és fizetnek is azért az időért, meg azért jó érzés, hogy megszépítem valaki nagy napját ezzel, mégha ez munka is. Én tényleg élvezem, mert jó móka, 2 embert leszámítva nagyon aranyos emberekkel ismerkedtem meg. Bár a kevés alvás, a heti 7 nap munka, a kisebb-nagyobb fizikai munka azért érződik rajtam, meg a testemen is. A lábam az teli van kék-zöld foltokkal... Szépen nézek ki. x) A szervezetem nem is bírja. Havim megint késett, de meg sem lep lassan. Magamon érzem, hogy szükségem lenne arra a heti 1-2 nap szabadságra, amikor nem csinálok semmit szinte. Az irodai munkát és a tanulást valahogy jobban szerettem ilyen szempontból, de most jó ez egy időre. De öcsikém sikeresen végzett, ő már "diplomás" formatervező. Még nyelvvizsga ugyan neki is kell, de már jó ez is. 

Érzelmileg is kábé nullán állok. Menekülnék legszívesebben már megint, mikor legszívesebben bújnék valakihez, aki biztonságérzetet ad. Etsuo hozta ki belőlem ezt, mert az a marha olyanokat csinál, amivel kikészít. Vannak olyan közös dolgaink, amik nem játékok és ő meg baszik a fejemre a vizsga óta... Legszívesebben minden közös dolgunkat törölném a memóriámból, de egy nem tudom, kettő van olyan dolog, ami miatt nem lehet. Csak nem értem, miért nem képes felelősséget vállalni, és mellettem lenni, mikor kicsit is szükségem van rá. Van, ami nem tartozik másra, mert ha elmondom másnak, abból lavina is lehet. Elhiszem, hogy ő is a végét akarja az egésznek, de nem értem, akkor miért nem képes felnőtt módjára megoldani, ahogy én próbálom. A pasik hülyék. De vicces, hogy az exeim a hétvégét valamiért mind Todoyoshiban töltötték és csak (szerencsére) Itsukival találkoztam. Amin meglepődtem az az, hogy még annál is vékonyabb, mint amire én emlékeztem, az az idióta szakálla még mindig megvan és hogy öleléssel köszöntünk találkozáskor is és elbúcsúzáskor is. De jó volt megölelni, mert hiányzik egy ölelés, meg kisebb szeretethiányom is van. Zenshit onnan tudom, hogy a haverja (Miyoshi) kiposztolta, hogy jönnek vonattal (remélem rólam nem esett szó, de amennyire pletykás egy sulim van, nem lepődök meg semmin sem), Etsuo meg Norival valahol volt pancsolni, ezt képről tudom. (Bár amilyen üzeneket hagytam neki, igazán válaszolhatott volna -.-"). Igaz én még azt is megkockáztatom, hogy van akkora fasz és nem letilt, mert az feltűnő, hanem lenémít meg beállítja, hogy ne lássa a cuccaimat, és én se az övéit. De hogy 24 évesen is ilyen szinten legyünk, na az a gáz. A felnőtt emberek leülnek és megbeszélik a problémáikat, míg a gyerekek és a gyengék elmenülnek, meg tagadnak, meg a többi. Csak ő engem lát problémának szerintem. 5 év alatt már annyi mindenen átmentünk, de szerintem ő most gyerekesebb, mint én annak idején a szakításkor. Ha valaki azt hiszi, akarok tőle valamit, az téved. Annyit igen, hogy hallgasson meg és segítsen egy icipicit, aztán tőlem soha többé nem kell látnia, még az utcán se kéne megismernie, ha egyszer még idetévedne. Én csak egy utolsó dolgot akarok tisztázni végre, csak ahhoz ő is kell... Anyámnak nem mondhatok semmit, az övének pláne nem, a barátaimnak meg még úgy sem. Patt helyzet, mi? 

Múltkor az utcán Chivel is összefutottam, vicces, mert 5 éve ilyentájban tök közeli barátságban voltunk. Az a 2012 egyik legérdekesebb évem volt eddig. Bár néha nem tudom, hogy örülök-e ennek az 5 évnek, vagy sem, vagy épp tényleg túl akarok mindenen lépni és új fejezetet nyitni ténylegesen. Fel kéne nőnöm, az biztos. Egy-két dologban már érzem a változást, de a pánikolás még mindig megvan, és ez a rosszabb. Midorival itt Todoyoshiban akartam talizni, mert itt volt, de szinte elkerültük egymást, telefonon meg nem értük el, szóval nem jött össze, pedig örültem volna. Kivételesen kimerészkedtem a városba szombat este. Az esküvő óta nem volt időm vagy erőm semmire és senkire. Elmentünk kicsit a városba sétálni, múzeumok északája révén egy-két kiállítást is meglestünk, meg elmentünk pizzázni. 

AFS nélkül meg nekiálltam rendes könyveket olvasni. A kedvenceimet (fanfiction), amik eddig megvoltak, azokat már elolvastam, vagy megtaláltam még ősrégi oldalakon, azokat leszedtem és újraolvastam. Még az egyik kedvenc Yu Yu Hakusho-s történetet is, pedig azt egyik évben nagyon vadásztam és nem találtam meg, erre pár hónapja szembejön velem. x) Mondjuk akkor is képes voltam hajnalig fent lenni, mert nem raktam le. Egyik nap meg elkértem anyuék régi tabletjét, hogy azon kényelmesebb olvasni mint gépen vagy telefonon, és kerestem neten online könyveket. Vagy 23 darabot mentettem le a kütyüre, egyet már elolvastam. Annyira jó volt, szinte 3 óra alatt elolvastam, csak az a 3 óra este 11-es kezdetet jelentett... Most egy másikat olvasok, estére befejezem, mégha hatkor is kell kelnem. x) Így is nehéz volt megállni, hogy letegyem. Mondjuk a folyamatos utazgatások külföldre rész miatt jutott eszembe az olvasás. Néha egy órát megyünk az utakon, addig meg jó bekucorodni a hátsó ülésre és olvasni, ha nem épp nézegetek vagy eszek. 

Na azt hiszem megint kiírtam magamból a bajaimat. Csak már lenne kicsit egyszerűbb minden, vagy én látnám végre egyszerűbben. Nem tudom. Na megyek, megnézek még egy részt a sorozatomból, aztán elolvasom a maradék 100 oldalt a könyvből és mehetek is aludni, mert hulla leszek reggelre. Remélem korábban jövök legközelebb, legyetek jók. Puszi: Caty

Wedding 2017 - Part 1.

Sziasztok!

Hát tudom, nagyon jó régen jártam erre. Ma pedig esküvői bejegyzés lesz, amire már régen vártam. :) A tegnapi nap folyamán egyik ismerősöm (pontosabban Miuw mostohanővére), és egy volt iskolatársam esküvőjére volt hivatalos a család. 

Reggel 7 körül keltem, bár 9-ig lustálkodtam, hogy időben kész legyek mindennel. Mondjuk, csak hogy göndör hajam legyen, közel 1,5 órát szenvedtem. Gyors ebédszünet, majd folytattam anyu sminkelésével és hajával. Szerintem ügyes voltam, mert szép sminket készítettem neki, haja is megmaradt egész éjszaka, szóval én büszke voltam magamra. x) Utána szenvedtem egy sort a kontaktlecsével - még bénácska vagyok kissé, majd jött az én sminkem. Műszempillám is volt, igaz anya azt hitte, nagyon mű lesz és nem is lesz szép, de aztán felrakva már tetszettb neki is. 2-kor indultunk Miuw-ékhoz, mert ott volt a készülődés. 3-ig szinte mindenki megérkezett. Végül negyed 4 körül mentünk át a helyszínre. Az idő annyira nem volt kegyes hozzánk, mert nagyon fújt a szél, és miniszoknyában és szandálban kissé megfagyott a tömeg, főleg mi anyuval. Még poharak is törtek, mert lerepítette a szél az asztalokról ezeket. A polgári és a "templomi" esküvő is a szabadban volt megtartva, így a drónos fotózás elmaradt. Közel 90 vendég volt meghívva, mondjuk a nagy része nekem ismeretlen volt. Bár mikor a Szöszike bátyját láttam meg Miuwék lakásán, azt hittem hanyatt vágódom. Szöszikét ugye Megumival párszor megszivattuk, meg na, én bele is voltam zúgva a srácba 10 éve, szóval nálam meglepő volt a bátyus, de állítása szerint nem ismert meg. De hát a pasik idióták és jobb színészek, mint hinné az ember... Végül 4-kor volt a polgári ceremónia, hangulatos volt a kinti is, igaz az anyakönyveztető kissé kezdő volt, olvasni sem tudott szépen. Majd közel fél óra szünet, addig pezsgős koccintás a medence mellett. Igen, egy hotel külső termében van a rendezvényterem, hatalmas udvarral és egy kisebb medencével. Mutatok képeket is majd közben, mert egyszerűen gyönyörű volt. 5-kor pedig jött a pap, és megvolt a templomi ceremónia. Független pap volt, szóval kissé eltávolodtunk a bevett katolikus szabályoktól. Szinte eddig csak olyan esküvőn voltam, én magam is katolikus vagyok - mégha nem is igen gyakorlom. De nagyon meghitt volt, és én magam is szeretnék templomi esküvőt, csak a papnak ne áruld el, hogy főleg azért akarsz templomi esküvőt, mert az olyan hangulatos. xD Aztán kint maradva még jött a csoportfotózás, majd a menyasszonyi csokor eldobása, én nem akartam menni, de végül a menyasszony hívott ki, szóval ki kellett menni. Nem kaptam el, de idén még megyek egy lagziba, szóval még van esélyem - már ha akarnám, de ahhoz pasi is kellene. :'D Utána pedig bevonultunk a teremben. A meghívón már szerepelt, hogy a hölgyek kötelező viselete a bézs, és a termen is ez a hangulat uralkodott. 

A kép a bejáratból lett fotózva, nem én készítettem, hanem a sminkes, de muszáj volt lopnom a képet, hogy megmutathassam. Nyolc asztal volt plusz főasztal a párnak és a szülőknek. Mi a kettesnél ültünk a családdal, Miuw-val, a párjával, a mostohaöccsével, és a vőlegény nagybátyjának a családja. Az elején kissé lapos volt a buli, meg arról is volt szó, hogy fél 8-ig nem lesz kaja. Az embersereg jó része meg addigra elég éhes volt. A ceremóniamester sem épp hozta az elején a formáját. De végül asztalonként kimentünk csoportfotózásra az ifjú párhoz. 7-kor végre jött játékokkal s ceremóniamester. Első egy ki ismer kit játék volt, ki a vőlegény családja, barátja, ismerőse, munkatársa, utána a menyasszonynál ugyan ez. Nálunk volt vicces, mert mindenkit ismertünk már rég. Utána milyen jeles események történtek ezen a napon az évek folyamán. Végül egy vicces történetet olvasott fel a párról. A mese után pedig jöhetett a vacsora végre. Tyúkhúsleves volt az első fogás, főételnek pedig pulyka gordon, roston csirkemell, bacon-be tekert szűzérme, és zsömlegombóccal és gombával töltött csirkemell közül lehetett választani. A köret pedig sült krumpli, petrezselymes burgonya és rizs volt, és három féle saláta is. Az ital önkiszolgáló volt, a hűtőből bármikor bármit kivehettünk, 3 féle pálinka, rosé, fehér bor, vodka, baileys, jägermeister, meg ki tuda még mi volt kirakva. Koccintottunk is párszor. A vacsi után pedig egy teljes asztal volt tele édességekkel. A buli előtt viszont egy újabb játék következett, a gyerek nemét és nevét kellett megsaccolni annak, aki elkapja az eldobott galacsint. Vagyis pontosan, ha nő kapja el, lány lesz, ha férfi, akkor kisfiú. Anyu kapta el, szóval ment ki a párhoz. Hát nyeremény pálinkaivás volt, és utána kellett nevet mondani. A poharak 5centesek voltak, szegény anya annyit nem tudott inni, szóval kicsit leivott csak belőle. Aztán váltani kellett, mondom oké, segítek, mentem én ki játszani. Azt hittem, majd anyu maradék felesét kell meginnom, hát nem, kezembe nyomnak egy teli pohárral, háromra le kellett húznom, majd első kérdés, mi a srác kedvenc színe. Kék volt a mikrofon előttem, így reflexből rávágtam. Nem volt jó, így jöhetett a bünti kör. Már így is nagy taps volt, meg is dícsértek, hogy egyszerre megittam (na jó, inni megtanultam). Aztán bünti kör, még egy feles pálinka. Háromra azt is lehúztam, kérdés, mi lesz a kicsi neve. Mondom Sophie, és nyertem. Hát volt taps. Anya szívbajt kapott, hogy mennyit ittam, a gyomrom sem igen díjazta, így utána leálltam az ivással. x) Szénsavas üditőről is átváltottam a szénsavmentesre. A menyasszony mostohaapja is mondta, hogy én aztán tudok inni, milyen hősiesen ittam a felest. Mondom inni megtanultam aputól, bár főzök lassan olyan jól mint a szülein, Valami régi mondás alapján jött ez. x)

Este 8-tól pedig kezdődött a buli, az elején még kevesen táncoltak, anyuékat fotóztam mikor szinte csak ők voltak a parketten. Olyan cukik voltak apuval. ^.^ 💕 Aztán utána sütizni álltam le. A jobb oldalon a képen látható a süteményes asztal, és az egyik válogatásom róla. Később mi is bevetettük magunkat anyuval a táncolásba, ráztuk is a popsinkat egy-egy pörgősebb számra. Volt amikor hatalmas körben állva Macarena, Kechup songra táncolt szinte fél vendégsereg, fülig érő szájjal. Ezek után jött nálam a pihi szünet: fotózgattam, voltam levegőzni is, mert a hasam nem bírta az ugrabugrát és a feleseket sem. A buli persze nem állt le, jött a lufi-pogó, ahol a pároknak volt verseny. A lányok lábára kellett kötni egy lufit, majd a tánctéren volt feladat a másik párnál lévő luftballont kipukkasztania. Végül a hat párból 5-nél megmaradt, de vicces volt. Az egyik csaj esett is, de a lufi túlélte. Aztán hol az üditős pultnál voltunk, hol az asztalnál beszélgetve. Később jött a harisnyakötős játék, pont Miuw pasija kapta el, de már részeg volt. Engem is vitt párszor táncolni, de hogy a tánc nagy részén vagy a mellemet bámulta, vagy a hajamat birizgálta... azért ciki volt, rám nézve is, mégis a barátnőm pasija csinálta ezt... Miuwal is mentem párat táncolni, jó volt, mert most hogy a modellje vagyok, megint több időt töltünk egymással, és ez azért hiányzott. Később volt a menyasszony-tánc is. Az egyik szám pedig ilyen megható zene volt, amit én apuval, öcsi meg anyuval táncolta el. Az olyan meghitt volt, mert pont a családról, a szeretetről meg ilyenekről szólt. Készítettünk képeket az ilyen vicces kellékekkel, volt csokor, korona, bajusz, szemüveg is. 11 óra tájban pedig meghozták az esküvői tortát, arról a második képen láthattok részletet. Négyemeletes torta volt, felső kettő joghurtos-málnás, az alsó kettő pedig kávés. Isteni volt, de alig bírtam enni belőle xD A fondantot magában eszegettem már, mert amúgy isteni volt. :D Később kihozták az éjféli nasikat is, főételt, levest is, meg tatár beefsteak-et kenyérrel, és egy pirítós gépet, illetve teavajat. Apu hozott magának, de csak egy falatot kértem, mert enni nem bírtam. Igaz folyadékot is sokat ittam, mert emlékeim szerint lement 2 üveg 2,5 dl kóla, ugyanennyi ice tea, vagy 2 pohár mentes víz és egy üveg narancslé is. meg azért leküldtem vagy 3-4 felest is korábban. Nagyon ritkán iszom meg ennyit. Hétköznapokon örülök, ha megvan az egy liter folyadék... Utána pedig jött a menyecske tánc, én is mentem egyet. A ceremóniamester meg is jegyezte, hogy ki vagyok így a mikrofonba. Már nem tudom, hogy a pálinkaivás vagy a gyereknév kitalálás miatt, de az egyikért biztos megjegyzett. x) Bár én józan voltam végig. Csoporttársammal is beszélgettem, mert már az esküvő elején kiszúrtuk egymást, de nem volt időnk dumcsizni nagyon, aztán míg a táncra vártunk, beszéltünk kicsit, ki honnan ismeri a menyasszonyt, hogy került ide, stb. meg persze szóba jött, hogy hamarosan záróvizsgázunk végre. A tánc után a vőlegénnyel beszélgettem kicsit, ő nem is tudta hirtelen, hogy egy iskolába jártunk, elnézést is kért, de mondtam neki, hogy semmi baj. Én is onnan tudtam, mikor mondták a nevét és mutattak róla képet, akkor jöttem rá, hogy nekem a srác mennyire ismerős a THS-ből. :D Menyasszony-rablás is megvolt, a vőlegény nagyapja vitte el a menyasszonyt, igaz csak ki az udvarig, és a hátsó ajtón vissza is hozta, de élmény volt. Később a vonatozásba álltunk be anyuval, végigvittünk párszor a termet, majd megint kör alakba rendeződve ment a tánc, a forgás, meg minden. Vigyorgó szájjal, a vőlegény szüleibe karolva pörögtünk meg táncikáltunk, Hajnali egy után viszont kezdtem érezni, hogy fáradok. Már telefonon játszottam. Hol pokémonos akasztófával (barátnőm készítette el mobil-programozás házinak) vagy épp bumble shooter-rel, de volt, amikor neteztem kicsit. Végül kettő óra körül hívta apu a taxit, én a poharakat csomagoltam textilszalvétákba, ugyanis mindenki egy névre szóló, gravírozott poharat kapott és egy csomag süteményt. Mondjuk elköszönni el kellett az ifjú pártól a szülőktől, Miuwéktól... volt vagy 5 perces procedúra az is. Mindenki olyan jó fej volt. :) Kint szakadt az eső, szóval szandálban nem volt kellemes hajnali 2-kor mászkálni, főleg hogy süti is volt a kezemben. xD A képen látható cupcake-ből mentettem magamnak haza egyet, és mivel krémes volt, így tudtam csak hozni. Végül fél 3 volt, mire hazaértünk. Nekem semmi erőm nem maradt, leszedtem a műszempillát, és kivettem a kontaktlencsét, pizsamát vettem és mentem aludni. 

Fél 11-ig húztam az alvást, enni még fél 1-kor sem volt erőm, a délutánt is sorozatleséssel töltöttem, amin néha majdnem bealudtam. A vőlegény apja meg jött kettő körül, hozott még egy nagy zacskó sós süteményt, meg a főételből is nagyobb dobozzal, illetve egy nagy szeletet az esküvői tortából. Hát most teli vagyunk sütivel és kajával. Pénteken apu a munkatársaival volt bográcsozni, és ő főzött pörköltet, és hozott haza majdnem 10 főre lévő adagot, ahhoz készítettünk még délelőtt nokedlit, pénteken anyuval spenótot is főztünk ki, és a szombati menzás kaja is van még. Szóval a napokban annyi kaját kell megennünk, hogy tuti a leadott 1-2 kilóm duplán fog visszatérni, ha nem kezdem el utána lemozogni. xD 

Az első képen a terem egyik része látható, a másikon pedig a torta második szintje, a süteményes asztal, egy tábla a pár névével és dátummal - szerintem baromi jó!, sütis tálam, illetve a terített asztal előttem. 

A végére egy számmal készültem, erre volt a menyasszony-tánc. Igaz, női előadóval, de én az eredetiért vagyok oda, így ezzel a zenével búcsúzom mára. Innen is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak és köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam. :) Nektek pedig köszönöm, hogy ismét velem tartottatok. :) Hamarosan remélem jövök, történt 1-2 dolog az elmúlt időben is, szóval van/lenne miről mesélnem. Sok puszi: Caty

Richard Marx - Right here waiting for you