"Hiányod érezzük,
Emléked őrizzük..."
Ma volt Dai temetése. Abban a temetőben, ahol több mint 3 éve a tanáromat is eltemettük. Azóta nem is voltam temetésen. Igaz akkor mi, mint diákok nem is voltunk a kápolnában, csak előtte vártuk végig,míg átsétálunk a temetőbe...
Ma is szörnyű, esős nap volt, mint akkor. Eddig egyik temetésen se volt jó idő, amin részt vettem, de ez már csak ilyen.
Az egész család ment fel, mégiscsak ismertük Dait nagyon régóta. Anyukám már az első percben elsírta magát. Szerintem még igazán őt sem láttam sírni, max nagymamám temetésén, de arra kevésbé emlékszem, mégiscsak 9 éves voltam, és végigbőgtem az egész temetést. Most tartottam magam. Öcsi miatt is akartam, másrészt nem akarom, hogy bárki sírni lásson. Elég, hogy páran tudják, mikor vagyok annyira ki, hogy csak sírni legyek képes. De igazából nem is lényeges ez. A szertartás szép volt, még az imákra is emlékeztem elég jól... pedig templomba sem járok már jó ideje. Bár régi kőépület és igen hideg volt, azt nem élveztem. De kibírtam, végigálltam, túl voltam rajta. Alig volt egy óra, de szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor leoltódott a villany, még egy pillanatra azt hittem Dai volt az, jelzésképpen, hogy velünk van. Lehet ezért sokan hülyének néznek, de én hiszem, hogy tényleg velünk volt, elbúcsúzott ő is tőlünk így utoljára. A legrosszabb talán akkor volt, mikor vittük a virágot Dai sírjára, és részvétet nyilvánítottunk a családjának. Két puszi, ölélés és az a fájdalom, veszteség, ami átjárt közben. Az a mérhetetlen tartás, amit az édesapja mutatott felénk, az valami hihetetlen. Látszott rajta mennyire összetört és mégsem engedhette el magát, nővérét megöleltem, mert csak ennyit tudtam adni, mégis már ennyivel átéreztem mennyire elveszett. Édesanyja is annyira szomorú volt, 2 hét alatt mindegyiken nagy nyomás volt. És ott majdnem én is elsírtam magam, Miuw-n is láttam, hogy nem bírja, Dai exbarátnője is kb összeomlott... Nehéz volt. A templomban állva valahogy több gondolat zajlott a fejemben, mostanra már kissé egyszerűbb lett. Már nem tudok mit írni. Üresség, és hiány. Ennyit érzek. Tudom, hogy soha többé nem láthatnom, nem beszélhetek vele, nem látom azt az idióta mosolyát. Sajnálom, nagyon hiányzik, de mostantól csak a szívemben él tovább, és még jó sokunkéban.
Most innen is búcsúzom tőle újra. Ég veled, Dai. Nyugodj békében ott fent! Szeretlek, és hiányzol! :(
