*683

"...építsd föl minden éjszaka,
építsd föl újra s újra,
amit lerombol benned
a nappalok háborúja..."

Story of 2014 part 1.

Sziasztok!

Már harmadik év végi összefoglalómat készülök leírni. Hát most eléggé gondba vagyok, mert bármennyire tartalmas volt az év, nem is tudom miről kezdjek el írni igazán, mit érdemel megemlíteni meg minden. Igaz idén még kevesebben írtam, mint az utóbbi 2 évben, igaz az idei november eléggé rányomta a hangulatomat az írásra, meg másik dolog is, amiről lehet említeni sem kéne. Majd ahogy jön... Bár talán a legegyszerűbb lenne, ha a januárral elkezdeném. 

A szilvesztert ismét csak az egyetemista barátaimmal töltöttem. Igaz, már lassan nem tudom hány éve ígérgetem, hogy mesélek a szilveszterről, talán idén összejön. De a tavalyi végét elmesélve. Hát mit ne mondjak, éjféltől számítva se emlékszem sokra, pedig nem voltam annyira részeg. Egy kicsit becsiccsentettem, de annyi. Meg a fényképezőm is akkor krepált be, szóval képek hiján tényleg fél estére nem emlékszem. Azt tudom, hogy 4-5 körül már aludni akartunk, végül el is aludtunk, és egy jó betegséget ismét csak elkaptam. Igaz hideg is volt azért a lakás, bár Etsuo és Naru között keltem akkor. xD Zenshivel is beszéltem éjfélkor, jól esett akkor az ő hangját is hallani. :) Bár a januárban azért jó pillanatok is voltak, főleg a közös szülinap, meg Watarué meg mikor Kiyoko jött fel megint pár napra, voltunk koncerten is, Zenshinél is voltam fent.  Igaz a hónap eléggé halálhónap volt, mint akkor is említettem, meg ismét depi állapotom volt kicsit a végére. Az idén is kezd meglenni, de amilyen év vége volt, valahogy nem csodálkozom. De a tavaly január hasonlóan telt, volt hogy elmentem a többiekkel este, de inkább csendben csücsültem, mintha ott sem lennék. Szóval örültem kicsit mikor visszatértünk a suliba. A vizsgáim legalább mind meglettek, - idén se lenne rossz. Shunnal is kibékültem, szóval tavaly baráti viszonyokat tekintve a nagy kibékülések voltak a jellemzőek. De ezekről még lesz bővebben szó. 

Idióta fogadalmak a sulira nézve februártól. Cöhh. Idén már nem fogadalmakat nyögök ki, hanem próbálkozom végre csinálni is valamit, mert ez így szar lesz hosszabb távon... Érdekesen indult a félév, visszagondolva, idén már nem így kell csinálni... Aztán volt egy sportnap, hát az poénos volt. A meccsek jól teltek, bár elég szar helyezést értünk el, a nap jó volt. Estéről sok mindent visszahallottam, mi volt igaz, mi nem, nem tudom. Zenshivel valamilyen szinten ott fordultak át komolyabbra a dolgok, ami mondhatni nem épp tartott sokáig. Mivel jöttek a keverések, meg miegymás, a jó és pozitív kapcsolatunk 4 nap alatt katasztrófális lett, nem is csodáltam, hogy utána elbuktam a prog zh-t. Bár hogy mit hallottam vissza, Etsuo zh bukásáról, inkább ne akarjátok tudni. Hogy igaz volt-e, nem tudom, jelenleg ha igaz is volt, nem ér már semmit. Aztán legközelebb kedden volt koleszbuli, amire elmentem, csak azért, hogy Zenshivel beszélhessek, még Etsuo-tól is áldásomat kértem, bár mikor ezt beszéltem vele, annyira szomorúnak tűnt.Szóval érdekesen alakultak ott a dolgok. De lényegében feb. 18-án összejöttem Zenshivel. R kb állandóan fenyegetett egész végig, csak a végére leállt, mikor már a sarkamra álltam. Azóta sem jön a közelembe... 

Menjünk tovább márciusra. Hát ismét vegyes hónap volt. Zenshivel remekül megvoltunk, suliban nagyon sokat lógtunk, próbáltuk még titkolni a kapcsolatunkat, igaz kb 0 eredménnyel. Nőnapra is meglepett egy szál rózsával, annyira aranyos volt tőle. ^^ Sulin kívül kevesebbszer találkoztunk, de suliba mindig próbáltunk. Nem látszott egyikünkön se az a hú de szerelmes vagyok állapot, csak elvoltunk egymás mellett, és jól éreztük magunkat egymás társaságában. De míg vele sokat lógtam, meg a barátaival, az enyémeket kissé hanyagoltam, szóval volt 1-2 veszekedésem ott is. Etsuoval akkor is sokszor vesztem össze, pedig akkor úgy voltam vele, hogy javult ténylegesen a viszonyunk. Vele mai napig nem jutok egyről a kettőre. Egyszer talán leírom részletesebben mi van, de nem tudom, hogy valaha meg fogja-e érni, hogy mellette vagyok és fontos a számomra, mint ember. Nem szerelemből, de mai napig úgy érzem, hogy nem tudom elengedni, mert a részemmé vált. Visszafele nincs így, azért sem értem, hogy nálam miért van így. Na mindegy. Nagyon sok focit lestem, ott nagyon beszopódtam. A fiúkkal is sokszor volt téma köztünk, így örültem. Meggel ott is veszekedtem egy sort, bár hogy én mikor kivel nem veszekszem az rejtély. 

Na ennyi lett volna az eleje. Nem akartam kész regényt írni, mert tőlem kitelne. Bízom benne, hogy idén jobb lesz a tavaszi félévem, mint tavaly, meg végre tényleg rendeződnek majd a dolgaim, mert elég szarul állok velük. 

Most búcsúzom, hamarosan jövök. Sok puszi addig is. Pápá

Happy new year

Minden jelenlegi és leendő olvasómnak boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok, és remélem idén is velem tartotok. :) 

Xmas

Minden kedves Olvasómnak, ismerősömnek, barátomnak és természetesen a családomnak innen is nagyon boldog karácsonyt kívánok! :)

Végre szépen ünnepélyes a blog is, remélem tetszik nektek is. Hamarosan rászánom magam az írásra is, hisz sok minden történt közel két hónap alatt. :) 

Most megyek, mindjárt ajándékozás, a karácsonyi ebéd itthon már befejeződött, még most is teli vagyok, pedig sokat nem is ettem és egy csomó süti még rám vár. ^^ 

Sok puszit küldök mindenkinek, és áldott békés karácsonyt!

Ég veled, Dai!

"Hiányod érezzük,

 Emléked őrizzük..."

 Ma volt Dai temetése. Abban a temetőben, ahol több mint 3 éve a tanáromat is eltemettük. Azóta nem is voltam temetésen. Igaz akkor mi, mint diákok nem is voltunk a kápolnában, csak előtte vártuk végig,míg átsétálunk a temetőbe...

Ma is szörnyű, esős nap volt, mint akkor. Eddig egyik temetésen se volt jó idő, amin részt vettem, de ez már csak ilyen. 

Az egész család ment fel, mégiscsak ismertük Dait nagyon régóta. Anyukám már az első percben elsírta magát. Szerintem még igazán őt sem láttam sírni, max nagymamám temetésén, de arra kevésbé emlékszem, mégiscsak 9 éves voltam, és végigbőgtem az egész temetést. Most tartottam magam. Öcsi miatt is akartam, másrészt nem akarom, hogy bárki sírni lásson. Elég, hogy páran tudják, mikor vagyok annyira ki, hogy csak sírni legyek képes. De igazából nem is lényeges ez. A szertartás szép volt, még az imákra is emlékeztem elég jól... pedig templomba sem járok már jó ideje. Bár régi kőépület és igen hideg volt, azt nem élveztem. De kibírtam, végigálltam, túl voltam rajta. Alig volt egy óra, de szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor leoltódott a villany, még egy pillanatra azt hittem Dai volt az, jelzésképpen, hogy velünk van. Lehet ezért sokan hülyének néznek, de én hiszem, hogy tényleg velünk volt, elbúcsúzott ő is tőlünk így utoljára. A legrosszabb talán akkor volt, mikor vittük a virágot Dai sírjára, és részvétet nyilvánítottunk a családjának. Két puszi, ölélés és az a fájdalom, veszteség, ami átjárt közben. Az a mérhetetlen tartás, amit az édesapja mutatott felénk, az valami hihetetlen. Látszott rajta mennyire összetört és mégsem engedhette el magát, nővérét megöleltem, mert csak ennyit tudtam adni, mégis már ennyivel átéreztem mennyire elveszett. Édesanyja is annyira szomorú volt, 2 hét alatt mindegyiken nagy nyomás volt. És ott majdnem én is elsírtam magam, Miuw-n is láttam, hogy nem bírja, Dai exbarátnője is kb összeomlott... Nehéz volt. A templomban állva valahogy több gondolat zajlott a fejemben, mostanra már kissé egyszerűbb lett. Már nem tudok mit írni. Üresség, és hiány. Ennyit érzek. Tudom, hogy soha többé nem láthatnom, nem beszélhetek vele, nem látom azt az idióta mosolyát. Sajnálom, nagyon hiányzik, de mostantól csak a szívemben él tovább, és még jó sokunkéban. 

Most innen is búcsúzom tőle újra. Ég veled, Dai. Nyugodj békében ott fent! Szeretlek, és hiányzol! :(

R.I.P.

"Akárhányszor meghal egy ember, az univerzum egy része elpusztul. Mindaz, amit ez az ember érzett, átélt, megcsodált, eltűnik vele együtt, valahogy úgy, mint a könnyek az esőben." /Paulo Coelho/

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tudok írni erről, de most úgy érzem muszáj nekiállnom.
Igazából még fel sem fogtam teljesen az egészet, mintha csak egy rossz vicc lenne, de sajnos nem az. Anyunak köszönhetően több infót szereztem, mint amit tud a civil lakosság, vagy lehet még a szülők is. Azt, hogy tudok a rendőri aktáról és a balesetről, nem fogja visszahozni, nem segít semmit, mégis úgy érzem, hogy tudni akartam róla és tudtam is. Igazából még a rendőri fotókat is megnéztem volna, tudom mennyire borzalmas, de lehet felfognám. Mert nagyon nem vagyok kész még erre.,,

Nyugodj békén, Daisuke. Örökké emlékezni fogok rád! :(

Igazából így visszagondolva, 3 hete beszéltem vele, úgy volt beugrik hozzánk halloween partyra, de végül nem jött. Azóta nem beszéltem vele. Estuo által megismert bpk-s lánnyal beszélgettünk múlt hétvégén róla, mikor épp koliban ültünk fent. Akkor mondta, hogy munkatársak lettek az egyik helyi discoban. Tök örültem, hogy ismeri, meg jó fejnek tartja. Csak általában, ha valaki szóba kerül vagy meglátom a nevét valahol, akkor utána találkozom az illetővel, nem a halálhírét tudom meg. Igából a sok hülyesége és állandó poénja mellett néha ő is volt seggfej, de így imádtam. Öcsémnek a legjobb barátja volt szinte az óvoda óta és annak már vagy 15 éve. Szóval kb. én is azóta ismerem, és most tényleg annyira nehéz felfogni, hogy többé már nem látom. Még 3 nap és betöltötte volna a 20-at. És igazából nem úgy ismertem, hogy piálva motorra ült volna, vagy száguldozott és erre egyszer tette meg (állítólag) és megtörtént a baj. Tesóm nagyon ki volt ma, ami nem csoda. A legrégebbi barátját veszítette most el... Sokkot kaptam, mikor tesójától megtudtam. Azt hittem, csak egy vicc, és most is szívat, mert kitelt volna tőle, de nem. Ez most nem vicc, véresen komoly... 

Az egyik helyi portál cikke szerint: "Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt 2014. november 23.-án 04 óra 15 perc körül Todoyoshi belterületén.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy helyi férfi segédmotor-kerékpárjával közlekedett [...]. A motoros az egyenes útszakasz végén ezidáig ismeretlen okból a menetirány szerinti jobb oldali kiemelt szegélynek hajtott, majd elvesztette uralmát járműve felett. A „kétkerekű” az erősen balra ívelő útkanyarulatban kisodródott, oldalára dőlt és egy beton kandelábernek csapódott.

A balesetben a járművet vezető, 19 éves todoyoshi-i lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette."

Tudom a teljes baleseti forgatókönyvet, a rendőrség gyorshajtásnak mondta, de nem hiszem, hogy gyorsan ment volna, pláne egyedül volt az úton és mindig figyelt. Nem tudom elképzelni róla, hogy gyorshajtás volt... Toxikológiai eredmény még nincs, bár nem tudom, hogy munkában ivott-e. Eddig sosem tette, és erre egy ember van, aki tudná, de rá meg nem bírok írni, mert már mikor elmondtam neki a szörnyű hírt, kiakadt teljesen. Nekem már erőm sincsen sírni, még igazából sokkolok. Ma hazafelé arra fordultam, ahol a baleset volt. Összeszorult a szívem a betonoszlop mellett állva, és néztem, ahogy körülötte ott a sok mécses, sárga rózsák, fekete szalag, és persze a helyszíni rajzok. 2 percig minimum álltam ott és néztem az égő gyertyákat és az elhaladó forgalmat. Pár mécsest is újragyújtottam. Legalább ennyivel tartoztam neki. Az oszlopon pedig kint a tablóképe, és a neve, meg persze az évszám. 1994-2014. 4 nappal a születésnapja előtt. Pedig csak megcsúszott és telibe a betonoszlopnak. Még a bukósisak is lerepült a fejéről, pláne az ütközésnek köszönhetően, az arca is félig felismerhetetlenné vált... Remélem nem szenvedett sokat, bár nem tudom milyen lehet. De nem akarom tudni, elég fájdalmas így is. Öcsi is volt kint egyik csoporttársával ma. Még egy idős hölgy is megkérdezte tőlük mi történt, meg hogy ismerték-e a fiút. Hát szar lehetett kimondani, hogy 15 éve már. A néni el is sírta magát... Miuw is ma pont arra vezetett autóval, este vele is beszéltem róla. Dai osztálytársai is kimentek ma. Szülei fel sem fogták, mikor a rendőrség hajnalban felhívta őket. Nem csodálom, a legrosszabb mikor egy szülő elveszíti a gyermekét. Szörnyű az egész. Érzem az ürességet belül. Sírás nem megy, bár lehet jobb is. Öcsi miatt is próbálok kitartani, mert félek, hogy ő akar majd vigasztalni, mikor az ő legjobb barátja volt, és ő jobban rászorulna. Látom rajta, hogy összeomlott, de nem mutatja. Elfoglalja magát, és próbálja egyedül feldolgozni. Beszélni sem akar róla, inkább tényeket közöl és hideg, érzelemmentes. Kívülről. Belül ő is összetört. Én sem akarok gyengének látszani, tartom magam, bármennyire is fáj. Még sokkolok és próbálom felfogni. Pedig tök jól összeszedtem magam, jól voltam lelkileg is, sokat mosolyogtam és vidám voltam. Most valahogy nehéz, és nem akarok gyászolni, mert akkor megint rosszabb lesz bent a helyzet és zh szezonban nagyon szar. Pláne minden régi ismerős betalált, sőt tanárom is, kérdeznek, beszélnek, és nem bírom idegileg, és lelkileg. Nem fogom fel, hogy pont ő és ennyire fiatalon. Nem tudom, hogy mikor lesz ez könnyebb, vagy hogy az elején hogy lehet ép ésszel felfogni. 15 éves barátságnak itt lett vége. Felfoghatatlan és borzalmas. Annyira fáj, belül. Itthon vagyok és sokkolok. Megpróbálom magam elfoglalni valahogy, hátha sikerül. Remélem menni fog. És most kezd eltörni a mécses, de próbálok nem sírógörcsöt kapni, de már gyűlnek a könnyeim, és nem akarom útjukra engedni őket... Dai már egy jobb helyen van és fentről remélem figyel és vigyázz ránk. Hiányzol nagyon, és ha az utolsó találkozáskor tudom, hogy az lesz az utolsó, biztos elbúcsúztam volna tőled. Így már csak a temetéseden tudok majd, de sajnos végleg. Nem hozhatlak vissza, de örökké emlékezni fogok rád, és a szívemben tovább élsz. Nyugodj békében, Dai! 

Isten veled, Dai!