Hosszú évünk lesz...

Halihó!

Régen jártam erre megint, de persze az életem sosem unalmas, és megint csak összesűrűsödtek a dolgok. 

Hogy miért is lesz hosszú évünk? Hát a múlt kísért továbbra is, mondhatni - új emberekkel együtt természetesen... x) Igazából az iskola szokásos mederben folyik, én izgulok, és stresszelek, nyakamon féléves házi dolgozat, felkértek egy újabb oklevél elkészítésére is, ami egész jól sikerült - a tanáraimnak tetszett. A dékáni dicséretet is átvettem, túl vagyok egy sportnapon, három dolgozaton... Abból eddig kettőnek tudom az eredményét, azok sikeresek. Újra lett ösztöndíjam, szóval egész jól indul ilyen szempontból a félév. 

A múlt általában a visszatérő helyzetek, és személyek miatt van. Persze nem csoda, hisz valahogy sosem éreztem úgy, hogy sikerült mindent teljesen lezárni - de nem csak az én részemről. Egyik szombaton míg Miuw-éknál vendégeskedtem, Takeshi írt rám. Én nagyon meglepődtem, mert vagy egy éve nem láttam, néha hallok róla, hogy mi van vele, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Talán pont ezért is volt meglepő, hogy megtalált. Találkát kért aznapra, mondom, jó fél órát kap, amíg a többiek vásárolgatnak meg mennek egy kört a faluban. Konkrétan megint ajánlatot kaptam tőle - olyant. Gondolhatjátok mennyire lestem. 2013-ban is hasonlót akart volna, de már akkor volt eszem, és nem mentem bele. Most sem sikerült. Az hogy megcsókolt, és a combomat simogatta, még nem jelenti azt, hogy belemegyek a játékába. Szóval szegény gyorsan ejtve lett. Igaz, azóta nem is keres. Na mindegy. De mikor Hiroshit mondtam neki, hát szánalmasan röhögött. Ciki, bár nem tudom kinek. Mebuchi is közben szerelmet vallott a maga módján, amit előtte is sejteni lehetett, de nem igazán akartam tudomást venni róla. Szóval egy jó barátságnak indult kapcsolatot ez tett tönkre. De mikor megkapom, hogy azt hitték együtt vagyunk, mert sokszor lehetett kettesben látni minket, meg sokat beszéltünk... Hát lestem egy sort. Mondhatni néha kicsit direkt csinálom, hogy tényleg higgyenek hasonlókat, így is tudva, hogy mekkora pletykahullám van néha a környezetemben. Nem, színésznőnek elmehetek. De ezek mellett is érzem úgy, hogy nem egy csoporttársamnak bejövök, ami megint csak vicces, tekintve, hogy nem csinálok semmit, csak beszélgetek az emberekkel, és jó fej vagyok, meg néha minden lében kanál típus. x) És ott van öcsém batárja is, akivel nagyon jóban vagyok az igaz, de félek, hogy bejövök neki. Aranyos srác, imádok vele is lógni, de nem érzem úgy, hogy bármit is szeretnék tőle jelenleg. Nekem elég a beszélgetés, pénteki találkáink, hogy segítünk egymásnak és emellett segít vezetni tanulnom. Igen, az új szórakozásom, hogy vezetek. És ami a meglepő, hogy megy és nem kenődtem még fel a fára négy kerékkel. x) A többi exemmel mi van? Itsuki most becsajozott 1 hónapja, állítólag dúl a love, hát kíváncsi vagyok meddig fog tartani. x) Zenshi? Nem tudom, él. Egyszer futottam vele össze, abból is kisebb veszekedés lett, szóval inkább hanyagoljuk egymást. Hát ez van, ha másodszor sem jön össze a dolog. Bár egy másik csoporttársamtól azt kaptam meg, hogy ő emlékeimben az élt, hogy mi még mindig együtt vagyunk, azóta is. 2014 pedig már nem most volt. x) Felvilágosítottam szegény srácot, hogy már rég nem, december óta meg már szinte nem is beszélünk. Szóval tőlem azt is hiheti(k), szakításnak azt a dátumokat. x) Etsuo meg? Ő is él, néha normálisan tudunk beszélgetni, de a távolságtartás továbbra is fent áll. Bár exek esetében kevésbé újdonság ha már egy helyen kell lenni kb. x)
Na azt hiszem ennyi. Jövő héten tavaszi szünet, végre jön egy kis pihenés. Bár annak a féléves házi dolgozatnak nem ártana végre nekiállni. :'D A következő dolgozat pedig 3 hét múlva lesz, szóval bőven lesz időm arra is készülni. Csak a hó ne esne már. Jobban örülnék 15 fokos napsütésnek... :S De búcsúzom is, majd jövök. Legyetek jók, puszi: Caty

Todoyoshi én így szeretlek...

És ezt sajnos most elég ironikusra sikerült, bár nem is csoda... Igazából kész éjjeli baglyot játszottam épp, és még olvastam, mikor arra lettem figyelmes, hogy az udvarunkban (!) furcsa hangok vannak. Mivel a monitort néztem korábban, nem igen láttam kint semmit, csak hangokat hallottam. Mondom, nem érdekel, hogy fél 1 van, szólok apunak. Hát apu nem éppen örült neki, hogy felkeltettem, de hát a hangomon lehetett hallani az ijedtséget. Szóval apu lejött velem, kissé hangosak is voltunk, de nem láttunk semmit a konyhaablakból és a kis szoba ablakából. Aztán mivel még mindig lehetett hallani a mocorgást kintről, visszajöttem a szobámba, na addigra megszokta a szemem sötétséget, és már láttam is mozgó alakot. Na apu addigra már öltözött, anyu is lejött és néztünk ki, mi van. Egy részeg faszi, aki azt sem tudta hol van, próbált megbújni a pincelejárónknál. Meg védekezett azzal is, hogy már tegnap is itt aludt. Na én ott sápadtam le, hisz előző este ilyen tájban értem haza, és én zártam a kaput, és csendben is jöttem haza, és pláne a nyest miatt óvatosan, zseblámpával sétáltam hátra, ne már, hogy ne vettem volna észre egy vadidegent a pincénknél. Meg egy védtelen lányra lehet simán megtámadhat egy részeg fazon... Jó, kicsit sok filmet nézek, de előfordulhat... Szóval eléggé féltem. Aztán apu fenyegetőzött rendőrséggel is, aztán kitessékelte a fazont, meg bezárta a kaput... Közbe papám is felkelt, azt hitte keresztapám volt, mert neki már volt egy hasonló húzása pár évvel ezelőtt... Azt is észrevettük, hogy a szomszédunk pincéjének is a faajtó felső részét is letörte. Holnap szép kis vita lesz. De remélem ezek után mindenki 2x végiggondolja, hogyha már megcsináltuk normálisan azt a kaput, zárhatóra, akkor ténylegesen sötétedéskor illene bezárni. Mert a végén még tényleg betörnek valamelyik házba az udvarban... :S 

Hát a napi félelemsorozatom is megvolt, és szerintem holnapra egy kis nátha is kijön rajtam - tekintve, hogy pizsiben, mezítláb mentem ki az udvarra és álltam kint 5 fokban jó pár percig. :/ Na mindegy, megúsztuk, és vissza nem jön - talán. Búcsúzom is, megpróbálok aludni, bár most nehezebben fog menni lehet. Nektek jó éjszakát és vigyázzatok magatokra! Puszi!

Összefoglalás

Üdv mindenkinek!

Hát tavaly óta itt sem jártam, pedig aztán szünet van, lett volna időm írni, csak hát épp kedvem nem volt. Régen folyamatosan írtam, mostanra meg kevésbé van kedvem írni. Pedig jó leírni, mert egy csomó minden már csak így van meg, és nosztalgiázni és emlékezni így még lehet. Na mindegy. Nézzük sorjában mik történtek az elmúlt időben velem. Mondhatni az elmúlt 2-3 hónapban. Talán novemberrel érdemes kezdeni, korábbiakról emlékeim szerint írtam egy keveset. Volt egy jó kis halloween buli, amit idén is Itsukival és a barátaival töltöttem. Legalább nem olyan vége lett, mint 2 éve... De jó buli volt. Cicalánynak öltöztem. :3 Aztán volt haveroméknak rendezett meglepetés szülinapi buli. Pingvines fő témával. Öcsivel olyan kis cuki pingvineket rajzoltunk. Még Zenshi is elismerte, hogy jól sikerült. Csoda volt. Bár vele november végéig elvoltunk, addig heti szinten találkoztunk, főként kettesben. Mindig elé mentem a nyelvsulihoz, aztán általában étterembe mentünk, volt, hogy órára is átkísért. Annak örültem azért. Aztán volt a nyílt nap meg a középiskolás vetélkedő döntője. Az előbbi poénosan telt, mivel a program, amit én vittem volna, nem épp akart működőképes lenni, így az elején még fel-alá futkostam miatta, aztán inkább hanyagoltam. Inkább mentem kísérni a diákokat, vagy épp az iskola twitter-ére töltöttem fel képeket, amiket fotóztam. Ismerős arcok is voltak, szóval örültem. Drága "ellenségem" nem bírta ki, hogy ne szóljon be, de kivételesen visszaszóltam neki, eléggé megdöbbent. Azóta kerül, bár majdnem hetente összefutok vele az utcán. -.-" Ja és hogy mit szólt be? Konkrétan  az egyik tanárunk mellett mondta, hogy szóljon csak nekem, mert én mindenkinek szétteszem a lábam. Én ránézek, tányér nagyságúra nőtt szemekkel, majd visszaszólok neki, hogy mindenki magából indul ki. Aztán mint aki jól végezte dolgát, elhagytam a termet. De végre eltűnt az egyetemről a kis ribanc. Menne inkább gyereket nevelni, mint az állandó bulizás, amit levág... Mert én mást nem látok... Aztán dékáni dicséretet kaptam, amit talán hivatalosan e félév diplomaosztóján kapok meg. Aztán jött is a december. Öcsi barátaival voltam sokszor el. A suli is megvolt. Az évközi tárgyak meglettek, még a dmat is, bár azt még mindig kevésbé fogom fel. Az önálló labor 1. tárgyam is pipa. Bár nem hittem volna, hogy sikerül. A konzulensem leadási határidő előtti napokban folyamatosan dobta vissza. A póthatáridőre adtam csak be, igaz előtte lévő két nap katasztrófa volt. Egész nap ültem, fordítottam, fogalmaztam, próbáltam úgy írni, hogy normális legyen, az oldalszámot turbózni... De még hétfőn is felette ültem, és a leadási határidő előtt negyed órával töltöttem fel mindent. Előtte lévő héten napi 3-4 órákat aludtam. Pláne a gépem is akkor adta be az unalmast... Meg mellette webprogramozás nagy házi és annak is a védése. A vizsgás tárgyakból is lett végül aláírásom a szorgalmi időszakban. Pót zh-val, sok-sok segítséggel, és szorgalommal, de meglett. Aztán jött a védés. Hát a mini szoknyát visszagondolva lehet nem kellett volna, mivel a tanáraim az első sorban azon mosolyogtak, hogy mennyire remeg a lábam. Szerintem rémes voltam, de szerencsére a hangomon nem lehetett érezni, hogy mennyire ideges vagyok és félek. x) Tipikus Caty. Mebuchi - éppen frissen végzett csoporttársam, akivel elég sokat beszélek már nyílt nap óta - segített a suliban is megcsinálni a gépem, meg amúgy még a webben is. Ezen kívül egy csomó érdekes dologról mesélt a 3D grafikával kapcsolatban is, meg általánosságban. Előbbi volt a feladatom témája is. Végül 4-es lett, szóval örültem neki. Pont ezért lett a vége, hogy akkor este mi bizony elmegyünk ünnepelni. Még egy másik csoporttársunk is jött velünk, bár biló klubban sikeresen megint leittam megint magam egy cseppet. Most épp az volt a baj, hogy sörrel kezdtem, ami még nem is lenne baj, de utána lement vagy 2 tequila, majd jött a pálinka és a vodka. Azt tudom, hogy Gen később csatlakozott és ő is fizetett nem egy kört, én is kértem ki egyet... Szóval 2 fele értem haza, de a másnapot ne is kérdezzétek. Nem volt kellemes nap. Aztán utána öcsi kiharcolta a szobafogságomat, szóval az év többi napját nagyjából kénytelen voltam otthon tölteni... Aztán végül a Star Wars 7. részét azért megnézhettem moziban. Öcsi örült neki, meg Mebuchi meg egy barátja is velünk tartott. Ezekkel kész élmény volt az este. Ne akarjátok tudni, mennyire voltak fájdalmasak. x) Bár így december vége fele kezdődött, hogy anyuéktól meg az ismerősöktől mást sem hallottam, mint hogy mennyire vékony vagyok, ugye nem vagyok anorexiás? Na mondom fasza... Aztán jött az, hogy anyu-apu elkapott valami cuki vírust, és egész este a wc-n hánytak. Na nem volt poénos. Kari előtti napokban pedig nekiálltunk a süteménygyártásnak, lett mézes süti, lekváros piskóta és kakaós csiga. Aztán természetesen ha már anyuék elkapták a vírust, és én egész nap anyu mellett voltam, így én lettem a következő beteg. Hiroshi nyaggatott, hogy menjek ki hozzá, mégiscsak karácsony lesz. Mondom, oké, kimegyek... bár aznap este lettem rosszul. Úgy mentem ki a kocsijához, hogy én mindjárt hányok. Aztán még negyed órát ott csücsültem a kocsiban, mert csak a szája járt. De hivatalosan azért hívott ki, hogy átadja a karácsonyi ajándékomat. Egy Casio-s karórát. Az ezüstnyaklánc és a Chanel parfüm után meg sem lepődöm rajta. De amúgy baromi szép, rózsaszín a számlap, ezüst szíjjal... Szóval nem épp olcsó ajándék. Csak a folyamatos (és drága) ajándékoktól mit vár? Vagy beéri ezzel, hogy lát meg minden szar, és meglephet? Semmi köze sincs hozzám, nem is volt, és nem is lesz. Na mindegy. Aztán mikor sikeresen leráztam, főztem magamnak egy citromfüves teát, hátha a hányingert elmulassza, de nem épp sikerült. 9 után nem bírtam, ott kezdődött a hullám. Valami rémes volt. Óránként hányni jártam. Próbáltam a teát meginni, vizet, de visszajött minden. Aztán éjjel aludtam pár órát, majd hajnalig tuti forgolódtam. Délelőtt ki sem tudtam kelni az ágyból, a karácsonyfát sem tudtam feldíszíteni. Még az enyémet is öcsi és anyu csinálta meg. A karácsonyi ebéd abból állt, hogy pár szál ropit ettem, meg vitaminbogyókat. Aztán utána mivel a délelőttöt szinte végigaludtam, délutánra próbáltam összeszedni magam. Végül sikerült 1-2 normális képet is készíteni karácsonykor, bár a helyzet magaslatán nem álltam. Igaz, Facebook-ra sikerült egy képet kiraknom, ami egész tűrhető lett. De a poén, hogy csak a kólát kívántam, enni szinte nem is ettem, féltem, hogy minden visszajön. Aztán 6-kor bementem fürdeni, majd utána szinte be is aludtam. Na itt voltak a gondok. Amúgy is a hónapban - főleg Mebu miatt - átálltam, hogy éjszaka közepéig fent dumálunk, másnap meg fel sem tudok kelni... Mamámnál lévő karácsony sem ment zökkenőmentesen, mert 25-re öcsin jött ki a vírus, bár ő csak az ájulás szélén állt. Szóval mamához kicsit ugrottunk csak be, gyors ajándékozás, 1-2 kép, majd haza. Szóval gyönyörű karácsonyunk volt. De legalább anyám nem nyaggathatott ezek után, miért is mutat a mérleg 39 kg-ot. A következő sokkot és az év egyik legnagyobb csalódását Etsuo okozta. Bár szerintem mai napig nem jött rá miért kapta a pofont, de így most írva a blogot, rájöttem, hogy tudat alatt ezt a lépését is megbocsájtottam, bármennyire is éreztem magam a mélyben aznap... Aztán jött a szilveszter. Hosszú idő után újra tesómmal, de most a közös barátokkal. Igaz a lány társaságért még nem igazán vagyok oda, de pár kör, és máris pörgők és akkor mindegy ki van mellettem, csak legyen velem a buliban. Na hát igen... Ennek köszönhetően kerültünk fel az ágyra, énekeltünk, táncoltunk, képeket csináltunk, és egymást ölelgettünk. Meg megnéztük a fiúkkal közös filmünket, hát rólunk szól, a régi bulikon készült fotók és videók, illetve a fiúk által rendezett kisfilmek. Van egy random felvett videó is, amikor ősszel az egyik számra nekiállunk táncolni és hülyülni. Nagyon kész lett, igazi emlék. :) Éjfélkor koccintás, igaz a Himnusz kimaradt, de sebaj. Aztán tűzijátékoztunk kicsit, meg kint fagyoskodtunk az udvaron, majd mentünk vissza a lakásba. 3-ig tuti ment a buli, én egyik sráccal táncoltam általában, bár nem első eset, mert valahogy a legtöbb ilyen bulin együtt táncolunk, ha disco, ha lassú, de élvezzük. ^^ Aztán végül fél 4 fele páran feladták, és elmentek aludni. A többiekkel a nagyszobában ültünk tovább, majd nekiálltam Angry Birds-özni hajnali 5-kor, mivel eléggé lankadt a hangulat, aludni meg nem akartam - bár nem is tudtam. A holtponton átjutottam már, de épp normális téma sem volt, így ezzel voltam el. Mikor fáztam, másztam pokrócért, meg a kóla után nekiálltam teázni. x) Aztán utána halkan beszélgetni kezdtünk, vicceket meséltünk egymásnak, még én is benyögtem 1-2-öt. Voltak akik a többieket nem hagyták aludni, és ilyen síppal szarakodtak. Én mondjuk fotózgattam a hajnali állapotot. x) Talán 7-8 között csodálkoztam rá a konyhán, hogy milyen világos van és hó. A nagyszobában ugyanis le volt húzva a redőny, szóval ha nem ég a kislámpa, akkor vak sötét lett volna. x) Aztán végül 9 fele indultunk el 5-en, a többiek még maradtak. Páran meg még az első busszal hazamentek. Aztán 10 körül értünk haza, anyuék után kicsivel. x) Aztán utána jöttek a vizsgák is. Igaz két vizsgám volt csak a félévben, de az AB2-öt kicsit kihúztam, mert 3x mentem belőle. Nem azért, mert megbuktam, csak próbáltam végig javítani. De hármas lett, szóval mindegy. x) Webem viszont 4-es, ami szuper. Öcsiékkel járok el idén is inkább bulizni, meg Mebuval néha napján. Az egészségem is mostanra javult, most már 41 kg-ot nyomok, bár november végén még 43 kilót, és utána lévő pár hétben lement 4 kg, ami az én magasságomhoz elég soknak számít. De mostanra kezdek helyrerázódni. Meg lassan iskola is, szóval muszáj. Hétvégén LAN-partival egybekötött házibulit tartottunk öcsivel, igaz csak éjfélig, bár a banda fele akkora azért elfárad, főleg a fiúk, akik szombaton is sokszor dolgoznak. De poénos este volt, idióta képekkel természetesen. Tárgyfelvétel is megvolt, bár csak 3 tárgyam ütközik eddig. x) Szép félév lesz. Sportnapot is nekiálltunk szervezni a tanárokkal. Csapat is megvan valamennyire. Kíváncsi leszek, hisz idén Shizuékkal leszek újra. Igaz elsőben másodikok lettünk, idén remélem a kupát is visszük. És el is jutottunk a mához.
Most már valami sorozat vagy történet kell, mert még van 6 napom, abból is két este foglalt csak, szóval valamivel elvinném az időt. Revulsion-t, Tehetségek iskoláját és Death=Love-ot már vagy 4x elolvastam, az aktuális végig, szóval nem tudom álljak-e nekik újra. Shugo Chara-t is végignéztem, a mangát is elolvastam. Nem tudom mi jöjjön. x) Bár majd szépen eldől. Bár a mai olvasás is elmaradt, mert hát végre blogoltam, meg kaptam társaságot is egy idióta személyében. x) Komolyan az egyetlen ember, aki egyik pillanatban a pokol aljára taszít, a másikban meg a mennyekbe repít. Azért néha bassza meg. :D
Na de búcsúzom is. Valamikor jövök. Addig legyetek jók, és kellemes hetet, sziasztok! ^^

2015 margójára

Az előző poszt után - ami éjszaka közepén enyhén gyászosra sikerült, bár a kedvem is olyan volt - egy furcsa, remélhetőleg lezárós korszak következik, amire talán jól illenek a következő számok. Angolul remélhetőleg mindenki tud. 

Hogy éves összefoglaló lesz-e, nem tudom. Így is még lenne mit mesélnem a félévről, de nem tudom, amit összehozok januárban, az lesz. Van olyan érzésem, hogy megint el leszek kicsit havazva a következő hetekben, helló vizsgaidőszak! Élvezem ám, csak még semmit nem tanultam, na majd jövőre. ^.- :D 

Szóval én innen is köszönöm mindenkinek az évet, köszönöm az ide látogatást, a barátaimnak, hogy mellettem voltak, és az összes szép pillanatot az évben, a rosszakból meg remélem tényleg tanultam. 

Ezúton is kívánok mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag új évet, és találkozunk jövőre. :) 

csak mert minden szava igaz...

Életem legrosszabb döntése

Igazából sok ilyen pillanat van, ha csak a múltamra nézek. Bár talán az igazi gond az, hogy ez mind egy emberhez köthető. Ha ő vagy bármelyik barátja/rokona olvasná, remélem egy pillanatra átérzi azt a keserves érzést, ami most bennem van. Az én hibám is volt, bár én ezzel is úgy vagyok, hogy kétirányú. 

De hogy a címben mire is utaltam? Első rossz döntés, hogy megismertem. A második, hogy együtt voltunk. A harmadik, hogy beleszerettem - még ha meg sem érdemelte. Negyedik, hogy visszasírtam - mikor nem érdemelte meg ezt sem. Ötödik, mikor belementem a hülye flörtölős játékába. Hatodik, hogy tényleg a barátja lettem, aki mindenben mellette áll (állna) és segít neki bármiben. Hetedik, hogy hagytam, hogy újra magához láncoljon és higgyek neki. Nyolcadik, hogy lefeküdtem vele, mikor már semmi közünk nem volt egymáshoz. Kilencedik, mikor eljutottam oda, hogy valószínűleg újra megszerettem. Tizedik, hogy újra belementem a hülye játékába. Tizenegyedik, hogy egy óvatlan pillanatban újra megkapott és visszaélt vele. 

És így jutottunk a mai naphoz. Itt vagyok 2015 végén, hasonló problémákkal (Etsuo...), mint 3 éve... De miért kellett kihasználnia és még utána dicsekedni is, hogy trófeaként díszelegjek a polcán egy csomó érdektelen lány mellett. ( a nő jelzőt nem érdemlik meg ők sem) Bár a hülyesége miatt, majdnem úgy érzem magam, mintha tényleg egy trófea lennék, egy ruha, amit pár használat után a szemétbe dobtak... Komolyan, miért nem lehetett engem békén hagyni, és én miért mentem bele a hétfői találkába? Talán tudat alatt teljesen mást vártam. Válaszokat? Bocsánatkérést? Magam sem tudom... A lelkem mélyén tudom, hogy azok a srácok a barátaim voltak, most meg olyan emberek, akiket elkerülnék. Hiányoznak a régi szép idők, amiket már sosem kapok vissza. Komolyan, miért kellett neki a hülye oldalon is engem aláznia? Miért kellett velem foglalkoznia akkor, amikor én már próbáltam nem vele törődni, és semmibe venni? Miért nem tudott értelmes felnőtt módjára viselkedni, aki tudja kezelni, hogy a volt barátnőjével egy egyetemen van? És én miért voltam megint naiv, hogy azt hittem, végre visszakapok egy barátot? Hogy tehette ő ezt velem? Miért nem vettem korábban észre, hogy ennyire rossz ember, hogy ennyire nem éri meg szeretni őt? Hogy süllyedhetett ennyire mélyre? Megint csak nekem fáj, és én szenvedek, ő pedig boldogan éli világát. Annyira gyűlölöm. Miért fáj ennyire? Bárcsak ne ismertem volna meg, bár nem lenne több egy egyszerű csoporttársnál. Csak azt sajnálom, hogy tényleg szerettem, és mindenemet nekiadtam volna, ha tehetem. Tényleg elfogadtam minden hülyeségét, ott voltam mellette, ha kellett, ha nem. És ő kihasználta és eldobta. De megkérdezném, találni fog-e még egy olyan lányt, aki ugyan ennyire kiáll érte és elfogadja őt még ilyennek is, mint én? Mert tényleg az utolsó cérnaszálig kötődtem hozzá és elfogadtam és megbocsájtottam neki. Őt meg ez nem érdekelte egy cseppet sem. Tönkre tett egy lányt, és nem is gondolt a következményekre. De néha mégis azt kívánom, bárcsak kamatostul visszakapná ezt és érezze mennyire is tett tönkre. Mert tényleg egy olyan lányt dob el, aki bármit megtett volna érte. De hát az ilyenek nem értékelik az ilyet. Az ő szemében mindig csak egy unalmas és idegesítő kislány voltam, bármit tettem. De egyszer jönne rá, hogy az én megannyi hibám mind eltörpül az övé mellett. Annyira szánalmas vagyok, igaz ő is. Bár ez engem nem vigasztal. Egy valamit sajnálok viszont. Hogy nem adtam normális esélyt azoknak, akik valószínűleg tényleg megtettek volna értem mindent. Szóval Zenshi, Itsuki, Fuji, de még Hiroshit is mondhatnám, de lehet még sorolhatnám... Bár ebből csak az első kettőt kedveltem nagyon is. Tőlük így távolról mindenképp bocsánatot kérek. Meghátráltam, féltem, és előbbre tartottam Etsuot mindenkinél. Óriási hiba volt, ma már belátom. Túl későn jöttem rá erre is. 

De amit ma is megtudtam róla, meg amiket tett.. Mikor meglátott, és az a vigyor, ami az arcán volt. Kár, hogy nem ütöttem nagyobbat, annyira megérdemelte volna! Akkora egy szemétláda. Ha tudná, hogy mennyire megbántott. Tudom, nem érdekelné, én mégis kicsit szeretném, ha tudná. Hülye dolog, mi? Ez van, ha csalódik az ember. :/ 

Remélem gyorsan sikerül túllépnem rajta, és úgy kezelnem, mintha nem is létezne és remélem ő is úgy fog és elkerül jó messzire. Sok csoporttársammal nem beszélek, pedig van közös óránk, vele is ez lenne a legmegfelelőbb. Remélem ezt fogja tenni, mert én igen. Köszönni sem szoktunk egymásnak az esetek nagy részében, így talán a korábbi beszólásai is elmarad ezek után. Mintha nem létezne a másik. Bár számomra ezután a poszt után kb. halottnak tekinthető. Forduljon fel, már az sem érdekel. Csak nekem ez a szar érzés tűnne el a mellkasomból. Soha többet nem akarok ilyet érezni, és sosem akarok többet miatta szenvedni. 3,5 év bőven elég volt belőle. Nem érdemli meg. És persze én sem, hogy fájjon és szenvedjek. 

Igen, tudom, voltak szép és jó pillanatok is, és tudom, volt olyan is, mikor tényleg mellettem állt. De sajnos az a pár pozitív élmény mind elveszik a sok rossz mellett. Persze, eszembe jut, de ezzel csak még jobban fáj az egész és csak arra eszmélek, hogy mennyire ostoba voltam...

Tomoko néni, ha véletlenül olvasnád, kérlek ne ítélj el, és ne haragudj rám emiatt. Tudom, eléggé könnyűvérű nőcskének tűnök, de nem érzem magam annak. Lehet egy éjszaka volt, de nem játékból és szórakozásból tettem. Nem voltam szerelmes, voltam az anno, és attól hétfőn messze álltam. De szeretetből és a régi szép dolgok révén, és az a vágy, ami ahhoz a szerencsétlenhez fűzőtt az okozta azt az estét, ő pedig ezt használta ki. Önként adtam magam oda neki, amit mostanra bánok. De kérlek, tényleg ne ítélj el miatta. És sajnálom, hogy nem lehettem sem az a barátnő, sem az a barát, akire szüksége van a fiadnak. Pedig én nagyon megszerettelek Titeket, Veled is úgy érzem nagyon jó barátnők lettünk, amire nekem szükségem volt és annak idején lehet féltem és tartottam tőletek, mégis úgy érzem, hogyha mégis rokonok lettünk volna, tuti nagyszerű anyós lettél volna. Valakinek majd biztos az leszel. De mégis az idióta fiadnak köszönöm, hogy megismerhettelek Titeket.
Legalább a végére teljesen kijózanodtam és még a sírás is kijött, és persze egy kicsit megkönnyebbültem. Sokkal nem jobb, de legalább nem nyomja annyira a szívemet. Annak a pár embernek pedig hálás vagyok, hogy mellettem voltak, nélkülük biztos nem bírtam volna ki. Szóval: köszönöm!  

Így a végére pedig remélem egyszer feldolgozom mindezt, amit az elmúlt években kaptam, és legközelebb talán tényleg lesz olyan pasi, férfi, akiért képes leszek ennyi mindent megtenni és szeretni őt, és ő viszonozza is ezt. Tudom, most nem vagyok kész rá, de remélem egyszer tényleg eljön ez az idő. (De hogy én még ezek után is naiv és reményekkel teli, optimista ostoba liba vagyok...) 

(Kép forrása: google.com)

(Forrás: weheartit.com)

Merry Xmas!

Sziasztok!

Tegnap az egészségi állapotom nem igen tette lehetővé, hogy kellemes ünnepeket kívánjak, így ezúton is békés, szeretetteljes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok minden Olvasómnak és Idetévedőnek! :)

Puszi: Caty