*671

Ha már a rádióban ment és még aktuális is...

bALEK hét

Helló!

Na hát mesélek kicsikét az egyetemi gólyahétről. 1 hét, jönnek a suliba az új elsőseink, és idén az én évfolyamom a főnök. Én annyira nem folyok bele, meg elég hagyományőrző egyetem vagyunk, szóval a gólyácskáink is ebben a szellemben töltik el a hetet, na meg egy kis nevelésben. De kezdjük el.

Az egész vasárnap délután kezdődött. Mi első körben Etsuoékkal találkoztunk, hiszen ő akkor kezdett visszaköltözni a kollégiumba, szülei pedig elkísérték. Így a délután egy részét velük töltöttük. Mikor ők hazamentek, mi felnéztünk az egyetemre mit ügyeskednek a többiek. Volt orvosi szoba, na ott ketchup, majonéz, mustár, wc-papír, tampon, liszt és még ki tudja mi szerepelt a felhasználandó eszközök között. Na igen, kaja is volt, bár a keksz és a csípős szósz meg ki tudja még milyen finomságok nem szerepeltek ott is... Aztán így egy fél-egy órát fent voltunk, majd az egyik kocsmába ültünk be meccset lesni. A foci után pedig még visszamentünk. Zenshit elég nehéz volt látnom, és én jobban félek tőle meg a helyzettől, mint ő. Tudom, nem épp vagyok normális. Sört is eléggé elkezdtem inni ott, 2-3 óra alatt 1,5 üveg, ami nálam szép teljesítmény. Hülyéskedtünk, ismerkedtünk az elsősökkel, rég nem látott osztálytársamat fedeztem fel. Naru úgy 8 körül lelépett fejfájásra hivatkozva, engem Zenshi legjobb haverja rángatott el beszélgetni, szerintetek mennyire akadtam ki? Pláne addigra több, mint egy 1 sör már lement... Végül mindenki lelépett, hívhattam Etsuot, hogy most rögtön tolja vissza értem a képét... Sírás határán, idegesen nem épp vártam, hogy még vele is veszekednem kell. De aztán úgy 2 órát még a koli alaksorában lévő kocsmában töltöttem. Valami csaj is jött velünk, egész este Tadase-t oltottuk, meg egész jól elvoltunk ketten is. Nem épp az én stílusom a csaj, de rövid távon elviselhető. A fiúknak rosszabb volt, mert ők hallgattak ott minket... A végén már ölelés, 2 puszi neki is... Cuki egy este volt. 

Hétfőt otthon töltöttem, este találkoztunk megint a srácokkal. Ott is simán lement már egy korsó sör, szóval tanulok. Inni. x') Végül időben elindultunk Naruval, de legalább jól szórakoztunk addig is. Nem volt hosszú nap. 

Kedden délelőtt megbeszélés volt a suliban, így oda mentünk fel. Megmutattam az akkor még oklevéltervezetet sportnapra, meg az iskolai vetélkedőt beszéltük át, utána jöhettem is haza. Itthon csak gépezgettem, pihentem. 

Szerdán napközben folytattam a semmittevést, ha már megtehettem. Estére mentünk vissza kollégiumba, mert az elsősök főztek. Ott is megittam vagy 2 üveg sört, a flörtölés az első osztályúan ment, az "alanyom" mesélhetne róla eleget. Bár kicsit túl feltűnő voltam, de hát az áldozatommal imádok flörtölni, így akkor is kiélveztem a pia hatására, de nem épp láttam, hogy megbánta volna. Szóval tök jól elvoltam, öcsém volt osztálytársával is összefutottam, bár a szabályokat én mondjuk megszegtem, de sose baj. x') Végül úgy a szokott időben hazaindultam, Naru pedig hazakísért.
Csütörtökön már napközben is a bálra készülgettem, mert este balekbál volt, amit nagyon vártam már. Úgy fél 8 körül találkoztam Naruval, majd együtt indultunk fel az ifjúsági központ mögé, ahol Etsuot vártuk be. Közbe pár kutyás ismerősünk is pont arra jött, így kutyáztunk és beszélgettünk is még egy picit, majd innen átmentünk az egyetemre, ott is voltunk fél órát kb, majd mentünk vissza a bál helyszínére. Kikértük a sört, majd az egyik placchoz leülve koccintottunk, majd figyeltük a műsort. Aztán a többiek kimentek rágyújtani, én addig bent maradtam. Egyik közgazdász évfolyamtársam azt hitte elsős vagyok, de szerencsére kimagyaráztam magam. Aztán utána onnan egy elsős srác is betalált, bevitt táncolni. Na igen, a tömeg szélén leálltunk és beszélgettünk. Fél óra után már az agyamra ment, és nem bírtam lerázni. Persze, most is hízelgő meg önbizalom növelő, de ha egyszer nem az esetem, és pasit se igazán akarok magamnak, akkor mit álltassam. Szóval sokat beszélgettünk, elvitt táncolni is... a piát kevésbé bírja, de az egója és a magabiztossága a fellegekben. Még Zenshinél is rosszabb, pedig neki is van bőven mindkettőből, de ő szerethető ezzel a tulajdonsággal, legalábbis nekem. Szóval még a kedvenc számomat is vele táncoltam le... Aztán utána szomjúságra hivatkozva mentem az asztalunkhoz, bár jött utánam. Hát azért a többieket (Etsuo és Naru) kissé zavarta a srác, engem is, mikor szinte már hátulról hozzám bújt. Etsuo még bejátszotta azt is, hogy a "barátnője" vagyok, úgy fogalmazva, hogy firma barátnőjét ne kívánd vagy valami ilyesmi szöveggel. A firma pedig mondhatni egy titulus a hagyományőrzőknél. A srác még utána is nyomult volna, de utána meg cigiszünetre mentem inkább, cigi nélkül. Vagyis hát nem emlékszem, hogy rágyújtottam volna. Kint készítettünk pár képet, bár hát elég félreérthetőek lettek, különben már az Etsuoval való összebújós pózunkat nem jegyezték volna meg ennyire... Na mindegy. Aztán utána szépen visszamentünk, az elsős srác felszívódott szerencsére, egyik volt németes csoporttársunk is velünk mozgott az este, az üveges pálinka, ami nála volt, eléggé fogyótermék volt, bár nálam azért kicsit a sör is... A többieknél szokásos, de nálam? Aztán Etsuo is elvitt táncolni, elég sokat ittunk az biztos volt, különben a flörtölések, és a tánc közbeni csókok meg sem történtek volna... A fél sztriptízt inkább meg se említem, pláne, hogy a nyakkendőjét 1 hete kapta tőlem, mert hát az az én nyakamba landolt táncnál, és nem engedte visszaadni. (Persze másnap erre már nem emlékezett teljesen, így el kellett neki magyarázni, hogy nálam van...) Éjfél után már hármasban voltunk a táncparkett szélén, teli torokból énekeltünk, néha így egymás vállára borultunk meg minden. Durva volt, aztán végül 1 körül adtam fel, így Naru hazakísért.
Péntek reggel már csak az elsősök összeszedése, az összekészülés és a hazautazás volt hátra nekik, bár szinte utoljára még mindenki hazament a maradék cuccaikért. Én a napsütéses időre való tekintettel még kiterültem délután a teraszra és napoztam. Ki kellett élvezi az utolsó nyári napokat. :) Bár így jó 1,5 hónappal később, október közepe felé most is gyönyörű idő van. :) Ennek örömére, most is a teraszról írok. Sajnos sokáig már nem marad ez a gyönyörű idő, szóval kihasználom, amíg még tart. :) Hamarosan jelentkezem még, addig is sok puszi nektek, sziasztok! :)

669*

Kivételesen ilyen címmel most nem idézet kerül ki. Igazából annyi minden van a fejembe, ami már nem is tudom mióta ott van. Az, hogy idegbeteg vagyok, azon már nem lepődöm meg, mert tényleg. Csak valahogy nekem egyre kevésbé megy ez az élet nevű játék. Ismerem magam, szokatlanabb helyzet vagy túlzott megfelelési kényszernél rám tör a pánik és elkezdek aggódni, ideges lenni... 

Kezdjük azzal, hogy szüleim repülője lassan indul Görögországból haza, amiatt is annyira ki vagyok, mert mi van, ha történik velük valami, akkor mi lesz velünk tesómmal? Ez múlt péntek délelőtt rosszabb volt, mert mikor a lakás előtt elbúcsúztak tőlünk Miuw szüleivel, akkor elsírtam magam, annyira féltem. Jó, persze itthon szerencsére mindent el tudtam intézni, öcsi 3 nap is meleg vacsorát kapott, tényleg itthon minden rendben. Oké, hogy naponta én csináltam mindent, mert a drága igazából a mosogatógép kipakolásán kívül nem csinált semmit, mert még egy teát sem tud főzni... Szóval az ilyenekkel kissé felbaszta az agyam, hogy fél 11-kor még álljak neki annak is, mert reggelre kell tea... Szóval néha nagyon az agyamra ment. 

És persze emellett miért egymás után rakják be a teel és a dmat zh-t? Pont erre a hétre... Dmatnak oké, hogy már szeptember elején nekiálltam, de akkor még csak belenéztem, próbálkoztam 1-2 feladat megoldásával, de szombat óta elméletben, gyakorlatban minden feladattípusra néztem és gyakoroltam példát, az utolsó pillanatig magyaráztak anyagot, és még én is tudtam segíteni másnak... És mégis a zh megírása után úgy 1 órával úgy vagyok, hogy úgy sem lesz meg, mert a logikai szintem az valami kurva gyatra, emiatt nem látom át a feladatot. Oké, hogy értem mit kéne csinálni, de alig tudok hozzákezdeni...szóval 8-ból 1 feladatnál kapásból hozzá sem kezdtem, 1-nek nekiálltam, tudtam mit kéne csinálni, de nem értettem, hogy a példa alapján hogy fogom megoldani. 2 feladatnak nekiálltam, azokat a felénél feladtam, kb azért, ami az előtte is volt. De legalább ténylegesen megcsináltam a feladat felét, nem csak leírtam hozzá valamit. 4 feladatot viszont teljesen megcsináltam. Igaz, abból kettőt teljesen elszámoltam a többiek szerint (és előbb hiszek egy matekból 5-ös diáknak, mint magamnak)... Szóval 2 feladat talán jó, de hát a ketteshez nem elég. Ahogy a tanárt ismerem, úgy is utál, tehát ha még lenne is egy hibátlan feladatom, nem fog úgy részpontokat adni, hogy a 35% meglegyen. Tehát örülök a fejemnek, hogy nem ért semmi az 1 hetes tanulás és az, hogy úgy mentem suliba, hogy úgy érzem megy minden. Hát sajnos az élet kegyetlen és igazságtalan, és ezen az akadályon is elbuktam. A teel meg... hát arra tényleg nem tanultam sokat, mert a dmat fontosabb volt. 4 feladatból mindegyiknek nekiálltam, Hogy lesz-e jó fej, és megadja az 5 pontos, kettest, nem tudom. De abba még bízom, hogy talán ilyen minimális szinttel is elértem annyit. Nem akarok sok pót zh-t és gyakuv-t írni... pláne így is sok vizsgám lesz még -már ha eljutok az aláírásig. 

És innen jön a következő rész, hogy ilyenkor mire lenne leginkább szükségem? Hogy valaki mellettem legyen, megvigasztaljon, megöleljen. Nem voltam sosem az a túlzott ölelkezős típus, de néha 1-1 ölelés jót tesz. Ha párom van, akkor meg az illetőhöz mindig bújok, mert biztonságban érzem magam. De hát az se tart hosszú távon, mert ki bírna elviselni egy ilyen idegbeteg házisárkányt? Senki... Annyira jó lenne, ha most valaki itt lenne, és kisírhatnám magam, miközben hozzábújok, és ő csak hallgat és vigasztal... Álmodik a nyomor? x') Jó, most valamennyire ott van ő... Néha hetente/kéthetente találkozunk egy héten. Jó, beszélgetünk általános dolgokról is, de a kapcsolatunknak - mármint ha lehet így fogalmazni, nem ez a lényege. Párkapcsolatilag sosem leszünk együtt, ez tény, tudjuk is, meg is beszéltünk. Csak néha jobb lenne, hogy nem csak érdekből találkoznánk, hanem mert lelkileg is támogatnánk a másikat. De nálunk ez nem megy, pedig valamennyire barátok vagyunk. Szóval ez így valahogy nem fair. 

Meg találtam egy jó kis cikket is miközben a kezdőlapot böngésztem Facebookon. Ez lenne az: Cikk linkje Na igen, én még nem tudom itt tartok-e, bár van egy olyan érzésem, hogy már elég régóta igen... Szerintem azért tanulságos, aki így elolvasgatja. 

Na de szerintem a végére értem a bejegyzésnek. Mondhatni lenyugodtam és most éhes vagyok. Valahogy még számítok pár kirohanásra a hétvégén, bár zh eredményt még nem kapok szerencsére egy ideig... Hamarosan jelentkezem. Addig is puszilok mindenkit, és kitartást nektek is. 

Egy idézettel zárva:

"A tapasztalat nem az, ami történik velünk, hanem az, amit a történtekből megtanulunk."

*668

"Aki nem értékeli a jelenléted, majd értékelni fogja a hiányodat, és azt sem veszi észre, ha eltűnsz..."

*667

“Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.”

Amikor rám jön az 5 perc...