Most konkrétan csak egy dolog van a fejemben, pedig annyi mindenről tudnék mesélni, de most valahogy nem megy. 2 hete eldöntöttem valamit, amit tegnap megtettem. Lassan 1 napja újra szingli vagyok. Jelenleg teljesen ennek a hatása alatt vagyok. Tudom, hogy nem voltam szerelmes, mégis nagyon fáj az egész. Szeretem Zenshit, de nem szerelemből. Mégis már ott előtte a könnyeimmel küszködtem. Láttam rajta, hogy neki is fáj. Nem tudom ő mit érzett irántam, mostanra úgy is mindegy. Tudom, hogy próbálkozott megjavítani a dolgokat, de én tudtam, hogy nem lesz értelme, mert nem tudnám boldoggá tenni. Azért, hogy teljesen megharagudjon rám, annak sem lett volna értelme. Így még akkor vetettem véget neki, mikor még kevésbé sérülünk. Én tudom, hogy engem mennyire megvisel, pláne nem bírtam letiltatni chatről se őt, se a barátait. Valamennyire pótléknak használtam, de a végére mégse tudtam úgy kezelni. Kihasználni meg nem akartam, mert nem ilyen ember vagyok. Barátként búcsúztunk el, de tudom, hogy egy ideig borzasztóan fog hiányozni. Tudom, hogy egy óriási hibám van, mégpedig, hogy nem merem közel engedni magamhoz az embereket. És tudom, hogyha tovább folytattuk volna, még ennél is fontosabb lett volna, és később ezerszer rosszabb lett volna. Teljesen máshogy ismertem meg, mint amilyennek hittem. Hát igen, ne az első benyomásról ítéljük meg az embereket. De tényleg úgy érzem, hogy fontos voltam neki. A tőle kapott rajzom ma is a falon van, a tőle kapott plüssivel alszom... Tudom, hogy csak nekem rosszabb, de azt is tudom, hogy megszabadulni se tudnék tőlük. Egy hasonló cucctól nem tudtam még megválni... Az életem részei mind, ha kivágnák, olyan mintha az életem egy-egy darabkáit vágnák ki, az pedig rémes lenne. Havernak biztos nagyon jó lesz, mert nagyon aranyos srác, és mindig is jól elvoltunk. Hiányozni fognak a horrordélutánok, mert mindig jók voltak, a barátaival töltött esték, ők is nagyon jó fejek. Szerdán lett volna 4 hónap. Tudom, hogy nem megy nekem a kapcsolatosdi, de fáj, mikor elvesztek valakit. Talán egyszer lesz valaki, aki elöl nem fogok elmenekülni és megnyílok neki teljesen. Ha esetleg összefutunk suliban/városban vagy bárhol nagyon fura lesz, hogy nem bújok oda hozzá, nem csókol meg. Megint kell egy kis idő, mire összekapom magam. Remélem nem haragszik rám, és sosem fog rám haraggal gondolni. Tudom, hogy nem egy távkapcsolatot akartunk 1 városon belül, hanem úgymond komoly kapcsolatot. Éreztem és tudtam már az elején, hogy nem fog menni, de megpróbáltam. Inkább próba után bukjak el, mint előtte. Tudom, hogy nem látja, de köszönök neki mindent és tényleg sajnálom. Tegnap se tudta mit köszönök, de nem is kell értenie. Én tudom miért vagyok neki hálás, és ez nekem bőven elég.
Z, sorry and thank you! ♡
